A MOB lesz a magyar sport parlamentje
2012, február 26 - 15:22
Bevezető:
A Magyar Olimpiai Bizottság által elfogadott alapszabály módosításai szerint az eddigi öt helyett egyetlen köztestület, a MOB veszi át az irányítást a magyar sportban.
Cikk Front kép - 280x185:
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlése vasárnap elfogadta a sporttörvény előírásait tartalmazó alapszabály módosítását, amely szerint az eddigi öt helyett egyetlen köztestület, a MOB veszi át az irányítást a magyar sportban, állami feladatokat ellátó civil szervezetként.
A közgyűlésen rész vett Schmitt Pál államfő is, aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagjaként automatikusan tagja lett az új elnökségnek. Beszédében hangsúlyozta, hogy a mostani átalakulás olyan fontos pont a MOB életében, mint amilyen az 1989-es önállóvá válás volt.
"Az egyik fő feladat most az, hogy minél több magyar fiatal sportoljon, a másik, hogy őrizzük meg a magyar sport hagyományait és eredményességét a jövőben is" – jelentette ki Schmitt Pál, majd hozzátette, mivel a kormány stratégiai ágazatként kezeli a magyar sportot, ezért annak minden területe felértékelődött.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportpolitikáért felelős államtitkára azt emelte ki, hogy a sporttörvény előírása alapján a MOB hatásköre kibővült, s a szervezet egyedüli köztestületként most már a magyar sport egészéért felel, s nem csak sportszakmai, hanem forráselosztási feladatokat is el kell látnia.
A sporttörvény értelmében megszűnik a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Nemzeti Sportszövetség, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség és Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége. Jelenlegi feladataikat a MOB veszi át úgy, hogy az eddig önálló szövetségek által irányított területek a MOB szakmai tagozataiként tovább működhetnek, képviselőik pedig az olimpiai bizottság alelnökei lesznek.
Borkai Zsolt elnök úgy fogalmazott, hogy ezentúl a MOB tulajdonképpen a magyar sport parlamentje lesz, hiszen a szervezetben a hazai sportélet minden területe megfelelő képviselet kap. A sportvezető a közelmúlt feladatait áttekintve felhívta a figyelmet arra, hogy a MOB idén már több mint 100 millió forintot biztosított előlegként az olimpiai felkészüléssel kapcsolatos legfontosabb feladatokra.
"Az eredeti célkitűzésünket nem kell megváltoztatni, továbbra is reális esély van arra, hogy Magyarország Londonban az első húszban végezzen a nemzetek rangsorában. Az elmúlt évek világversenyeinek eredményei alapján reális cél, hogy megismételjük a pekingi eredményünket, és bízunk benne, hogy talán túl is tudjuk szárnyalni azt" – fogalmazott Borkai, aki azt is elmondta, hogy MOB a közelmúltban 30 millió forinttal kiegészítette az olimpiára kvótát szerzett, vagy arra még esélyes sportolók Gerevich-ösztöndíját. Egyúttal köszönetet mondott az államnak, hogy 570 millió forinttal támogatja a magyar csapat olimpiai részvételét. Hozzátette: a Malév csődje miatt az olimpiai csapat nem tud magyar légitársasággal utazni, de a MOB már felvette a kapcsolatot a British Airwaysszel, és megnyugtatta a tagságot, hogy minden magyar versenyző és sportvezető időben megérkezik majd a játékokra.
MTI – barikad.hu
FRISS HÍREK
- 21:48
12 ezer magyar tántorgott ki Németországba tavaly
- 21:28
Letette az esküt a görög ügyvezető kormányfő
- 21:05
Lakástűz a IX. kerületben
- 20:46
Nem sokat változott a forint árfolyama estére
- 20:20
Megalakult az új francia kormány
- 20:10
Mégis lesz ingatlanadó?
- 20:06
A román kormány megakadályozni készül Nyírő József újratemetését?
- 19:56
Magatartási kódexet kapnak a bevándorlók
- 19:27
Kiemelt jelentőségű a Kossuth tér rekonstrukciója
- 19:24
Bencsik János: Kit bánt a Székely himnusz?
- 18:58
Vona Gábort elsöprő többséggel jelölték újra elnöknek
- 18:32
A Keresztapa – Balog Zoltán csúcsminisztériuma
- 18:10
Nem bűncselekmény áldozata lett a Békéscsabán holtan talált férfi
- 18:03
Pörzse Sándor Londonban
- 17:46
Megkezdődött a Malév-privatizáció parlamenti vizsgálata
- 17:34
Idén is lesz OI-KOR focikupa
- 17:09
A tanárok a Hit Gyülekezete mellett vannak
- 17:09
A bevert kapu esete
- 17:05
Lakossági fórum Szigetszentmiklóson
- 16:33
Feljelentést tett a Horthy-szobor meggyalázása ügyében a Jobbik
- 16:25
Dániel Péter mindenhol akcióban (fotósorozat az antifasiszta hősről)
- 16:14
Tizenhárom év börtön a barátnőjét megölő fiatalnak
- 15:54
Ismét elbukunk egy nagy lehetőséget?
- 15:40
Bankpánik Görögországban?
- 15:32
Nap képe: így működik a kapitalizmus
- 15:32
Vissza kell adni a magyar társdalom büszkeségét!
- 15:25
Már a londoni City is az euróövezet bomlásával számol
- 15:14
Börtön járhat az EU-ellenes felszólalásokért
- 14:56
Rács mögött az idős embereket összeverő banda
- 14:49
Gyurcsány egy erkölcsi hulla!
- 14:46
Századik szülestésnapját ünnepli Tamás Ilonka néni
- 14:15
Irán tüntetést szervez az öböl menti uniós tervek ellen
- 13:52
Nem akar magyar feliratokat a szlovák államvasutak
- 13:40
Mirkóczki Ádám a Gyöngyöspata-jelentésről
- 13:27
Vitézy elmozdítását követeli a Jobbik
- 13:11
Nyilvánosságra hozták Obama vagyoni helyzetét
- 12:55
Átvette hivatalát az új francia miniszterelnök
- 12:37
Kína, Japán és Korea letér a dolláralapról
- 12:23
Svájc diszkriminál. Na és? Gazdag.
- 12:05
Június közepén kezdődik a Hagyó-per Kecskeméten
- 11:56
Görög válság: merénylet egy német uniós hivatalnok ellen
- 11:45
Részeg férfi rongált Csongrád megyében
- 11:23
Növelni akarja a termelésben a nők arányát az Audi
- 11:13
Milliárdos megszorításokra van szükség a gyógyszerár-támogatásban
- 10:51
Szávay Ági is indulhat az olimpián
- 10:31
Tömegesen menekítik ki pénzüket a bankokból a görögök
- 10:07
Nagyot esett a forint
- 09:54
Az ügynökök leleplezése a nemzet érdekét szolgálja
- 09:47
Nemzeti Vágta: dobogós helyre számítanak a székely lovasok
- 09:36
Megkezdődött Hágában Ratko Mladic pere
- 09:18
Európa délről népesült be
- 08:57
Meggyalázták Horthy Miklós frissen felállított szobrát
- 08:47
Már az idén megnyithat a Rác fürdő
- 08:12
Bush is támogatja Mitt Romney elnökjelöltségét
- 08:00
Finisébe ért a legnagyobb adóhivatali vesztegetési ügy
- 07:51
Hollande: gazdasági növekedés nélkül nincs adósságcsökkentés
- 07:44
Törvényt szegett a honvédség a 2006-os tömegoszlatáskor
- 07:32
Őszre lehet IMF-hitel
- 07:20
Egyre több az allergiás
- 21:51
Moszkvában beomlott egy bevásárlóközpont mennyezete
- 21:37
Pokolgép robbant egy kelet-szíriai kőolajvezetéknél
- 21:34
A kormány faluromboló vidékpolitikát folytat
- 21:10
Hátrébb került a magyar egészségügyi rendszer a rangsorban
- 21:08
Szíriában belelőttek egy temetési menetbe
- 21:06
Visszafordult a francia elnök repülőgépe
- 20:40
Tizenegymillió forintos bor
- 20:33
Facebook-fogadóóra Vona Gáborral
- 20:23
Újratemetik Székelyudvarhelyen Nyirő József hamvait
- 20:13
Hamis parfümöket foglaltak le egy román autóbuszban
- 20:03
Rovásírásos tábla Szentesen is
- 20:01
Kegyetlen gyilkosságok és bestiális bűnesetek Jász-Nagykun-Szolnok megyében
- 19:37
Demonstráció a terjedő erőszak ellen Kunhegyesen
- 19:31
Lemondott a plágiummal gyanúsított román oktatási miniszter
- 19:23
Leállította a távfűtést kedden a Főtáv
- 19:21
Lemondott a kezelésről Timosenko





* Pörzse Sándor: Hírek, emberek