Bánk: egy óvoda kálváriája - A Hit Gyülekezete a háttérben?
2011, június 11 - 14:18
Bevezető:
Polgárháborús helyzet alakult ki az oviban a vezetők viszálya miatt. A jobbikos önkormányzati képviselő vizsgálódik, a testület álságosan lapít az ügyben.
Cikk Front kép - 280x185:
Debrecen-Bánk - Az a lehetetlen helyzet vert gyökeret a 17 gyermekes bánki óvodában, hogy a kicsik körül egy embert leszámítva folyamatosan változik a személyzet, csak szeptemberől közel húsz óvónő, dajka, pedagógiai asszisztens és karbantartó fordult meg náluk (egyesek közmunkásként).
A gyerekek rosszul viselik, hogy a délutáni alvásból idegen, de legalábbis ritkán látott arcok ébresztik őket, a szülőknek pedig elege van. Legfőképp abból, hogy bár elmondásuk szerint törekednének az együttműködésre az anyaintézményként működő Sípos Utcai Óvoda vezetésével, kezdeményezéseik megbicsaklanak, illetve egyre türelmetlenebbek az említett óvoda vezetője, Szentpályné Mudri Margit és a bánki intézmény jóformán egyetlen stabil tagja, Federics Erzsébet szembenállása miatt.
Legyen harc?
Pedig két sokat próbált, szakmailag elismert személyről van szó. A 32 éve pályán lévő Federics Erzsébet az utóbbi 11 évét Bánkon töltötte. Négy diplomás, 2009-ben – közvetlenül azelőtt, hogy a debreceni óvoda átvette az irányítást – a szülők még Kiváló pedagógusi címre is felterjesztették, igaz, nem kapta meg az elismerést.
Úgy érzi, az első perctől kezdve Szentpályné Mudri Margit ellenszenve kíséri, pedig csak a törvényesen járó feltételeket szeretné kiharcolni. Így például azt, hogy mindig legyen óvónő a gyerekekkel vagy például a ballagáshoz kapjanak karbantartót, ne neki kelljen felgereblyézni az udvart vagy a szülőknek elpakolni a székeket. Federics Erzsébetbe szakmailag nehéz belekötni, hiszen az elmúlt két évben 100 százalékra értékelte a Sípos utcai vezetés. Mára úgy látja, el akarják lehetetleníteni, például ellene uszítják a kollégáit. Különösen furcsállja, hogy a napokban az üzemorvos mindenfajta indoklást mellőzve alkalmatlannak nyilvánította, majd a másodfokú vizsgálatot készítő szakember egy nap eltéréssel alkalmasnak minősítette. Ez utóbbi orvos pszichiátriai vizsgálatra is elküldte, ahol szintén megfelelt.
Ugyanakkor hibát is elkövetett: a felvételi és mulasztási naplóban nyilvántartotta a gyerekek szüleinek foglalkozását. Védekezése szerint nem hátsó szándékkal jegyezte fel, hanem megszokásból: egy korábbi nyomtatványra még fel kellett vezetni ezeket az adatokat. Ezért írásbeli figyelmeztetést kapott, amit eltúlzottnak érez.
Szentpályné Mudri Margit szakmai hozzáértését még kevésbé érdemes kétségbe vonni: foglalkozását 41 éve űzi, a Sípos Utcai Óvodát 15 éve vezeti, főszerepet játszanak a tehetségprogramban, pályázatok sorát nyerték el, sok-sok pénzzel, felszereléssel gazdagítva az intézményt, a gyerekeket.
Amikor a konfliktus okáról kérdeztük, széttárta karját, mondván, összekülönbözésről szó sincs. – Federics Erzsébet kitalál dolgokat arról, hogy nem hagyjuk érvényesülni. Mást mond a szülőknek és mást nekünk. Szakmailag utasítgató, hiába adunk neki tanácsokat, a magáén kívül nem fogad el más szemléletet – folytatta mégis. A vezető szerint a bánki óvodában azért olyan nagy a „forgás”, mert hosszabb távon senki sem képes együtt dolgozni Erzsikével. Felvetésünkre, hogy miért a gyerekek igyák meg ennek a levét, úgy válaszolt, hogy egyrészt időt akartak adni az óvónőnek, másfelől Erzsikét nem olyan könnyű elbocsátani. Az óvodapedagógus 100 százalékos értékelését felhozva úgy reagált: Federics másfél órán át kiválóan tudja hozni a fegyelmezett, jó szakembert.
Azt is meg kell jegyezni, hogy az óvodavezető feljelentést tett nemrég Erzsike férje ellen, mert közlése szerint megfenyegette.
Kérdésünkre, hogy mi módon képesek rendezni a konfliktusukat a gyerekek érdekében a következő tanévig, Szentpályné Mudri Margit kétesélyes választ adott. – Ha Erzsike nem tud velünk együtt dolgozni, akkor sehogy.
Tűrhetetlen a helyzet Bánk óvodájában, mondják
Öt szülővel beszéltünk, köztük a szülői munkaközösség vezetőjével, Keserű Zsuzsával. Egybehangzóan állítják: a problémák azután keletkeztek, hogy a „Sípos utca” átvette az irányítást. A két pedagógus közötti nézeteltérésben Erzsikéhez húznak, akivel alapvetően elégedettek. A legjobban viszont annak örülnének, ha a gyermekeik körül végre nem cserélődnének folyamatosan a nevelők, mert a kicsik viselkedése – jegyezték meg többen – megváltozott: szófogadatlanabbak, kiegyensúlyozatlanok.
A szülők nem unalmukból fordultak a nyilvánossághoz; eddig tartottunk ettől a lépéstől, nehogy a gyerekünket érje hátrány, de ez most már tűrhetetlen – szögezte le Keserű Zsuzsa.
Innen folytatjuk.
Erzsikét sejti Ágoston mögött
A két nő viszonya idén februárban mérgesedett el végleg, amikor is Ágoston Tibor debreceni önkormányzati képviselő felkereste a bánki óvodát. Az oktatási bizottság jobbikos tagja azt mondta, több szülő rosszallóan jelezte neki, hogy a gyerek felügyelete megoldatlan, minden héten más van velük. Ezt ment kideríteni. – Amikor kilenc óra körül megérkeztem, a karbantartó éppen vajas kenyeret kent a gyerekeknek. Azért kellett besegítenie, mert dajka nem volt. Kifejezetten nem provokáló szándékkal érkeztem, de ezt tapasztaltam, s megerősítést nyertem abban, hogy a szülői bejelentések megalapozottak – elevenítete fel a kedvünkért a télen történteket. Elmondta továbbá, hogy tavaly decemberben a Sípos utcai intézmény szülői értekezletén is járt. – A környékbeli önkormányzati iskolák igazgatóival beszélgetve úgy látom, hogy a Sípos utcai óvodából túl sok gyerek megy a Hit Gyülekezete Egyház által fenntartott Huszár Gál általános iskolába, ami szerintem baj. Az értekezleten arra sarkalltam a szülőket, hogy válasszák az önkormányzati intézményeket – foglalta össze röviden.
Nos, Szentpályné Mudri Margitnak meggyőződése, hogy Ágoston Tibort, aki egyébként református presbiterként is tevékenykedik, Federics Erzsébet hívta a bánki óvodába, míg utóbbi tagadja ezt, hangsúlyozva, hogy távol tartja magát minden politikai erőtől.
Tessék szépen összebékülni
Az önkormányzat mindezek hatására nemrég vizsgálatot folytatott a két óvodában. Ennek eredménye lényegében az, hogy senki sem hibázott, minden rendben, a felek pedig igyekezzenek kijönni egymással.
haon.hu - barikad.hu
Írásaink a témában:
A Hit Gyülekezete parancsol az önkormányzati óvodában
Fidesz - Hit Gyülekezete paktum?
FRISS HÍREK
- 21:48
12 ezer magyar tántorgott ki Németországba tavaly
- 21:28
Letette az esküt a görög ügyvezető kormányfő
- 21:05
Lakástűz a IX. kerületben
- 20:46
Nem sokat változott a forint árfolyama estére
- 20:20
Megalakult az új francia kormány
- 20:10
Mégis lesz ingatlanadó?
- 20:06
A román kormány megakadályozni készül Nyírő József újratemetését?
- 19:56
Magatartási kódexet kapnak a bevándorlók
- 19:27
Kiemelt jelentőségű a Kossuth tér rekonstrukciója
- 19:24
Bencsik János: Kit bánt a Székely himnusz?
- 18:58
Vona Gábort elsöprő többséggel jelölték újra elnöknek
- 18:32
A Keresztapa – Balog Zoltán csúcsminisztériuma
- 18:10
Nem bűncselekmény áldozata lett a Békéscsabán holtan talált férfi
- 18:03
Pörzse Sándor Londonban
- 17:46
Megkezdődött a Malév-privatizáció parlamenti vizsgálata
- 17:34
Idén is lesz OI-KOR focikupa
- 17:09
A tanárok a Hit Gyülekezete mellett vannak
- 17:09
A bevert kapu esete
- 17:05
Lakossági fórum Szigetszentmiklóson
- 16:33
Feljelentést tett a Horthy-szobor meggyalázása ügyében a Jobbik
- 16:25
Dániel Péter mindenhol akcióban (fotósorozat az antifasiszta hősről)
- 16:14
Tizenhárom év börtön a barátnőjét megölő fiatalnak
- 15:54
Ismét elbukunk egy nagy lehetőséget?
- 15:40
Bankpánik Görögországban?
- 15:32
Nap képe: így működik a kapitalizmus
- 15:32
Vissza kell adni a magyar társdalom büszkeségét!
- 15:25
Már a londoni City is az euróövezet bomlásával számol
- 15:14
Börtön járhat az EU-ellenes felszólalásokért
- 14:56
Rács mögött az idős embereket összeverő banda
- 14:49
Gyurcsány egy erkölcsi hulla!
- 14:46
Századik szülestésnapját ünnepli Tamás Ilonka néni
- 14:15
Irán tüntetést szervez az öböl menti uniós tervek ellen
- 13:52
Nem akar magyar feliratokat a szlovák államvasutak
- 13:40
Mirkóczki Ádám a Gyöngyöspata-jelentésről
- 13:27
Vitézy elmozdítását követeli a Jobbik
- 13:11
Nyilvánosságra hozták Obama vagyoni helyzetét
- 12:55
Átvette hivatalát az új francia miniszterelnök
- 12:37
Kína, Japán és Korea letér a dolláralapról
- 12:23
Svájc diszkriminál. Na és? Gazdag.
- 12:05
Június közepén kezdődik a Hagyó-per Kecskeméten
- 11:56
Görög válság: merénylet egy német uniós hivatalnok ellen
- 11:45
Részeg férfi rongált Csongrád megyében
- 11:23
Növelni akarja a termelésben a nők arányát az Audi
- 11:13
Milliárdos megszorításokra van szükség a gyógyszerár-támogatásban
- 10:51
Szávay Ági is indulhat az olimpián
- 10:31
Tömegesen menekítik ki pénzüket a bankokból a görögök
- 10:07
Nagyot esett a forint
- 09:54
Az ügynökök leleplezése a nemzet érdekét szolgálja
- 09:47
Nemzeti Vágta: dobogós helyre számítanak a székely lovasok
- 09:36
Megkezdődött Hágában Ratko Mladic pere
- 09:18
Európa délről népesült be
- 08:57
Meggyalázták Horthy Miklós frissen felállított szobrát
- 08:47
Már az idén megnyithat a Rác fürdő
- 08:12
Bush is támogatja Mitt Romney elnökjelöltségét
- 08:00
Finisébe ért a legnagyobb adóhivatali vesztegetési ügy
- 07:51
Hollande: gazdasági növekedés nélkül nincs adósságcsökkentés
- 07:44
Törvényt szegett a honvédség a 2006-os tömegoszlatáskor
- 07:32
Őszre lehet IMF-hitel
- 07:20
Egyre több az allergiás
- 21:51
Moszkvában beomlott egy bevásárlóközpont mennyezete
- 21:37
Pokolgép robbant egy kelet-szíriai kőolajvezetéknél
- 21:34
A kormány faluromboló vidékpolitikát folytat
- 21:10
Hátrébb került a magyar egészségügyi rendszer a rangsorban
- 21:08
Szíriában belelőttek egy temetési menetbe
- 21:06
Visszafordult a francia elnök repülőgépe
- 20:40
Tizenegymillió forintos bor
- 20:33
Facebook-fogadóóra Vona Gáborral
- 20:23
Újratemetik Székelyudvarhelyen Nyirő József hamvait
- 20:13
Hamis parfümöket foglaltak le egy román autóbuszban
- 20:03
Rovásírásos tábla Szentesen is
- 20:01
Kegyetlen gyilkosságok és bestiális bűnesetek Jász-Nagykun-Szolnok megyében
- 19:37
Demonstráció a terjedő erőszak ellen Kunhegyesen
- 19:31
Lemondott a plágiummal gyanúsított román oktatási miniszter
- 19:23
Leállította a távfűtést kedden a Főtáv
- 19:21
Lemondott a kezelésről Timosenko





* Pörzse Sándor: Hírek, emberek