Budaházy Györgyért tüntettek a Parlament előtt
2010, szeptember 14 - 16:25
Bevezető:
Több százan gyűltek össze tegnap a Kossuth téren Budaházy György kiszabadításáért, valamint családja megsegítéséért rendezett tüntetésen. A szónok
Cikk Front kép - 280x185:
Több százan gyűltek össze tegnap a Kossuth téren Budaházy György kiszabadításáért, valamint családja megsegítéséért rendezett tüntetésen. A szónokok mindegyike kitért, arra a felháborító tényre, hogy miközben Budaházy György börtönben ül, addig Gyurcsány Ferenc, aki többek között az elmúlt nyolc év gazdasági és morális katasztrófájáért, a 2006-os rendőrattakért felelős továbbra is szabadlábon van.
A Kossuth téren Budaházy György kiszabadításáért, valamint családja megsegítéséért rendezett tüntetésen, első felszólalóként Szilágyi György a Jobbik országgyűlési képviselője közölte, hogy 2006-ban azért vonultak az utcára az emberek, hogy szembeforduljanak a hazug hatalommal. Ám most tavasszal a Fidesz ezeket az eseményeket figyelmen kívül hagyva közölte a 2/3-os forradalom, a szavazófülkékben ment végbe. A politikus kijelentette, szomorú, hogy a mostani kormány elfeledkezett a bátor 2006-osokról, ugyanis nélkülük soha nem arattak volna ilyen arányú győzelmet. „A kormánypárt képviselői rendszeresen kijelentik, hogy demokratikus elvek mentén gondolkodnak és cselekednek. Ezen elvek miatt kellene most nekik is itt állniuk a színpadon, hogy a jogtalanul bebörtönözött meghurcolt emberekért kiálljanak” – közölte Szilágyi György.
A Jobbik országgyűlési képviselője kitért, arra a felháborító tényre, hogy miközben Budaházy György börtönben ül, addig Gyurcsány Ferenc, aki többek között az elmúlt nyolc év gazdasági és morális katasztrófájáért, és a 2006-os rendőrattakért felelős, valamint Draskovics Tibor és Gergényi Péter továbbra is szabadlábon van. A politikus hozzátette, a bűnözők ellen a mai napig csak különböző szabályok betartásával lehet eljárást indítana, míg számos hazafi és gárdista esetében ezt ezek mellőzésével jó pár esetben megtették.
Hegedűs Loránt lelkész a rendezvényen kijelentette, a hatalom háttérerői már egy arab-magyar baráti napot sem hagynak nyugodtan megtartani, miközben a rendezvényen ugyanúgy fejet hajtottak a sezptember11-i áldozatok emléke előtt, mint a világ számos pontján. Felháborítónak tartotta, hogy olyanok próbálják kioktatni a nemzeti, radikális oldalt emberi humánumról és együttélésről, akiknek fogalmuk sincs ezen kifejezések jelentéséről, mindemellett jogosnak tekintik Izrael a Gázai-övezetben folytatott terrorpolitikáját, vagy az USA Irakban, Afganisztánban tapasztalható megszálló tevékenységét.
Zagyva György Gyula, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke, kijelentette a 2006-os forradalom jelentőségét nem lehet megkérdőjelezni, ám a mostani kormánypártokat minősíti, hogy a múlt rablói még mindig nincsenek börtönben. Hozzátette, a politikai foglyokért továbbra is ki kell állni, ugyanis ezzel a tettel nemcsak a hatalom üldözöttjei melletti együttérzését fejezi ki az ember, hanem ezzel jelzi, a hatalom, az önkény és a megszállók diktatúráját továbbra sem fogadja el.
Toroczkai László a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke közölte, a hazafiak közül mindenki tisztában volt azzal a ténnyel, hogy nem a 2010-es választás oldja majd meg az emberek problémáit. Kiemelte, hogy a cigánybűnözés problémáját továbbra sem oldották meg, emellett a politikai bűnözők felelősségre vonása is elmaradt. Toroczkai László hozzátette, korábban, amikor arról beszéltek, hogy szakítsa meg a kormány az IMF-fel a tárgyalásokat mindenki csak hurrogott, most Orbán Viktor ugyanezt teszi, csak éppen kampánycélzattal. Végül leszögezte a megoldást nem az orbáni forradalom jelenti.
Budaházy Bernadett, György felesége megköszönte mindenki támogatását és kiállását férje és családja mellett.
Ezt követően Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője és Gaudi-Nagy Tamás a párt országgyűlési képviselője, meghurcolt hazafiakkal, védenceikkel érkeztek a színpadra. A két jogvédő egyenként bemutatta a hatalom üldözöttjeit elmesélve történeteiket, hogy milyen valótlan vádakkal – amelyek később mind megdőltek – hurcolták őket börtönbe.
Gaudi-Nagy Tamás felidézve az elmúlt évek jogvédői tevékenységét közölte, számtalan eszközzel, fegyelmivel, feljelentéssel próbálták munkáját ellehetetleníteni, ám az igazságot ezek a támadások sem fedhetik el. Az elmúlt években bebizonyosodott, munkájuk révén sikerült rengeteg embert megmenteni a jogtalan meghurcoltatástól, valamit a jogsértések miatt több tízmilliós kártérítési pereket is nyertek.
Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője kijelentette, addig nem lehet szabadságról beszélni hazánkban, amíg Budaházy börtönben van. A jogvédő hozzátette, a nemzeti oldal számtalanszor győzelmet aratott, ám az igaz hazafiak fogsága szomorú tény mindenki számára. Morvai Krisztina elmondta, ez ellen tenni kell, a változást és az igazságot továbbra is csak a nemzeti oldal hozhatja el.
A rendezvényen levetítették a Budaházy Györgyről és társairól készített dokumentumfilmet. A tüntetésen fellépett a Kugli, a Historica és a Romantikus Erőszak zenekar.
barikad.hu
FRISS HÍREK
- 21:48
12 ezer magyar tántorgott ki Németországba tavaly
- 21:28
Letette az esküt a görög ügyvezető kormányfő
- 21:05
Lakástűz a IX. kerületben
- 20:46
Nem sokat változott a forint árfolyama estére
- 20:20
Megalakult az új francia kormány
- 20:10
Mégis lesz ingatlanadó?
- 20:06
A román kormány megakadályozni készül Nyírő József újratemetését?
- 19:56
Magatartási kódexet kapnak a bevándorlók
- 19:27
Kiemelt jelentőségű a Kossuth tér rekonstrukciója
- 19:24
Bencsik János: Kit bánt a Székely himnusz?
- 18:58
Vona Gábort elsöprő többséggel jelölték újra elnöknek
- 18:32
A Keresztapa – Balog Zoltán csúcsminisztériuma
- 18:10
Nem bűncselekmény áldozata lett a Békéscsabán holtan talált férfi
- 18:03
Pörzse Sándor Londonban
- 17:46
Megkezdődött a Malév-privatizáció parlamenti vizsgálata
- 17:34
Idén is lesz OI-KOR focikupa
- 17:09
A tanárok a Hit Gyülekezete mellett vannak
- 17:09
A bevert kapu esete
- 17:05
Lakossági fórum Szigetszentmiklóson
- 16:33
Feljelentést tett a Horthy-szobor meggyalázása ügyében a Jobbik
- 16:25
Dániel Péter mindenhol akcióban (fotósorozat az antifasiszta hősről)
- 16:14
Tizenhárom év börtön a barátnőjét megölő fiatalnak
- 15:54
Ismét elbukunk egy nagy lehetőséget?
- 15:40
Bankpánik Görögországban?
- 15:32
Nap képe: így működik a kapitalizmus
- 15:32
Vissza kell adni a magyar társdalom büszkeségét!
- 15:25
Már a londoni City is az euróövezet bomlásával számol
- 15:14
Börtön járhat az EU-ellenes felszólalásokért
- 14:56
Rács mögött az idős embereket összeverő banda
- 14:49
Gyurcsány egy erkölcsi hulla!
- 14:46
Századik szülestésnapját ünnepli Tamás Ilonka néni
- 14:15
Irán tüntetést szervez az öböl menti uniós tervek ellen
- 13:52
Nem akar magyar feliratokat a szlovák államvasutak
- 13:40
Mirkóczki Ádám a Gyöngyöspata-jelentésről
- 13:27
Vitézy elmozdítását követeli a Jobbik
- 13:11
Nyilvánosságra hozták Obama vagyoni helyzetét
- 12:55
Átvette hivatalát az új francia miniszterelnök
- 12:37
Kína, Japán és Korea letér a dolláralapról
- 12:23
Svájc diszkriminál. Na és? Gazdag.
- 12:05
Június közepén kezdődik a Hagyó-per Kecskeméten
- 11:56
Görög válság: merénylet egy német uniós hivatalnok ellen
- 11:45
Részeg férfi rongált Csongrád megyében
- 11:23
Növelni akarja a termelésben a nők arányát az Audi
- 11:13
Milliárdos megszorításokra van szükség a gyógyszerár-támogatásban
- 10:51
Szávay Ági is indulhat az olimpián
- 10:31
Tömegesen menekítik ki pénzüket a bankokból a görögök
- 10:07
Nagyot esett a forint
- 09:54
Az ügynökök leleplezése a nemzet érdekét szolgálja
- 09:47
Nemzeti Vágta: dobogós helyre számítanak a székely lovasok
- 09:36
Megkezdődött Hágában Ratko Mladic pere
- 09:18
Európa délről népesült be
- 08:57
Meggyalázták Horthy Miklós frissen felállított szobrát
- 08:47
Már az idén megnyithat a Rác fürdő
- 08:12
Bush is támogatja Mitt Romney elnökjelöltségét
- 08:00
Finisébe ért a legnagyobb adóhivatali vesztegetési ügy
- 07:51
Hollande: gazdasági növekedés nélkül nincs adósságcsökkentés
- 07:44
Törvényt szegett a honvédség a 2006-os tömegoszlatáskor
- 07:32
Őszre lehet IMF-hitel
- 07:20
Egyre több az allergiás
- 21:51
Moszkvában beomlott egy bevásárlóközpont mennyezete
- 21:37
Pokolgép robbant egy kelet-szíriai kőolajvezetéknél
- 21:34
A kormány faluromboló vidékpolitikát folytat
- 21:10
Hátrébb került a magyar egészségügyi rendszer a rangsorban
- 21:08
Szíriában belelőttek egy temetési menetbe
- 21:06
Visszafordult a francia elnök repülőgépe
- 20:40
Tizenegymillió forintos bor
- 20:33
Facebook-fogadóóra Vona Gáborral
- 20:23
Újratemetik Székelyudvarhelyen Nyirő József hamvait
- 20:13
Hamis parfümöket foglaltak le egy román autóbuszban
- 20:03
Rovásírásos tábla Szentesen is
- 20:01
Kegyetlen gyilkosságok és bestiális bűnesetek Jász-Nagykun-Szolnok megyében
- 19:37
Demonstráció a terjedő erőszak ellen Kunhegyesen
- 19:31
Lemondott a plágiummal gyanúsított román oktatási miniszter
- 19:23
Leállította a távfűtést kedden a Főtáv
- 19:21
Lemondott a kezelésről Timosenko





* Pörzse Sándor: Hírek, emberek