Cohn-Bendit színvonalára süllyed a Külügyminisztérium
2012, február 6 - 16:13
Bevezető:
A Külügyminisztérium kiadott közleményével Cohn-Bendit színvonalára süllyed. Aki újsághírek és manipulált információk birtokában indított hadjáratot Magyarország ellen.
Cikk Front kép - 280x185:
Gyöngyösi Márton részben továbbra is vállalja a Nagy-Britanniában megjelenő The Jewish Cronicle folyóiratnak tett kijelentéseit, amelyeket szerinte mind a Jewish Cronicle, majd ezt továbbfejtve a The Jerusalem Post manipulálva idézett, és amelyeket vasárnap közleményben ítélt el a magyar Külügyminisztérium (KüM) és a KDNP is - jelentette ki a Jobbik országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján.
A politikus hangsúlyozta: a KDNP-közleményt nem tartja kommentárra érdemesnek, ellenben a KüM nyilatkozatát teljes mértékig felháborítónak tartja. Közleményüket sajtócikkek alapján fogalmazták meg, és úgy nyilvánítottak véleményt és határolódtak el, hogy sem őt, sem pártját nem kérdezték meg; szerinte ez az eset is jól példázza a KüM szakmai hozzá nem értését.
A honatya ezért is furcsállja a KüM eljárást, mert az országgyűlés külügyi bizottságának alelnökeként parlamenti szerepvállalását sem tartották arra érdemesnek, hogy az esettel kapcsolatban megkérdezzék.
Gyöngyösi úgy véli, hogy ezzel a lépéssel a KüM Cohn-Bendit színvonalára süllyed, aki újsághírek és manipulált információk birtokában indított hadjáratot Magyarország ellen. Hazánk ellen folytatott kampánynak az volt a jellemzője, hogy újságírók csúsztatására reagáltak a valós információk helyett.
A képviselő leszögezte: ezekért a csúsztatásokért felelősséget nem tud vállalni. Ellenben továbbra is tartja azt, amit a The Jewish Cronicle-nek nyilatkozott. Vallja, hogy Magyarországon és világszinten is él és virágzik az etnobiznisz, ami a holokauszt áldozatait használja fel. A magyarországi zsidó áldozatok számáról is vita van, amelynek hangot is adott az interjú folyamán. Szintén fenntartotta azt a nyilatkozatát, amely szerint Izrael agresszor és gyarmattartó állam, amely a faji megkülönböztetés gyakorlatát alkalmazza. A zsidó állam szerinte agitációt folytat Irán ellen, amely könnyen a III. világháború kirobbanásához is vezethet. Gyöngyösi Simon Perez kijelentését alapul véve úgy véli, hogy hazánk izraeli gyarmatosítása zajlik. Elmondta továbbá, hogy Irán egy békés állam, amely legutoljára az ókorban folytatott hódító hadjáratot. Izrael ezzel ellentétben mind a mai napig megszállt területeket tart ellenőrzése alatt és a népirtás gyakorlatától sem riad vissza.
Gyöngyösi Márton végezetül elmondta: a fenti kijelentéseket ma is vállalja, de azokért a csúsztatásokért és manipulációkért, amit a Jewish Cronicle, majd ezt tovább fokozva az Izraelben angol nyelven megjelenő The Jerusalem Post véghezvitt, felelősséget nem tud vállalni.
A barikad.hu azon kérődésre, hogy terveznek-e jogi lépéseket, úgy fogalmazott: nagyon ügyesen manipulált szövegről van szó. Vannak ugyan benne idézetek, de azokat pont úgy vágták meg, hogy lemaradtak azok a megjegyzések, amiktől egészen más értelmet nyernek az általa elmondottak. Helyreigazítást fognak kérni, amennyiben ezt nem teszik közzé, akkor nem zárta ki a jogi lépések megindítását sem.
J.F.
barikad.hu
Kapcsolódó cikkek:
FRISS HÍREK
- 21:48
12 ezer magyar tántorgott ki Németországba tavaly
- 21:28
Letette az esküt a görög ügyvezető kormányfő
- 21:05
Lakástűz a IX. kerületben
- 20:46
Nem sokat változott a forint árfolyama estére
- 20:20
Megalakult az új francia kormány
- 20:10
Mégis lesz ingatlanadó?
- 20:06
A román kormány megakadályozni készül Nyírő József újratemetését?
- 19:56
Magatartási kódexet kapnak a bevándorlók
- 19:27
Kiemelt jelentőségű a Kossuth tér rekonstrukciója
- 19:24
Bencsik János: Kit bánt a Székely himnusz?
- 18:58
Vona Gábort elsöprő többséggel jelölték újra elnöknek
- 18:32
A Keresztapa – Balog Zoltán csúcsminisztériuma
- 18:10
Nem bűncselekmény áldozata lett a Békéscsabán holtan talált férfi
- 18:03
Pörzse Sándor Londonban
- 17:46
Megkezdődött a Malév-privatizáció parlamenti vizsgálata
- 17:34
Idén is lesz OI-KOR focikupa
- 17:09
A tanárok a Hit Gyülekezete mellett vannak
- 17:09
A bevert kapu esete
- 17:05
Lakossági fórum Szigetszentmiklóson
- 16:33
Feljelentést tett a Horthy-szobor meggyalázása ügyében a Jobbik
- 16:25
Dániel Péter mindenhol akcióban (fotósorozat az antifasiszta hősről)
- 16:14
Tizenhárom év börtön a barátnőjét megölő fiatalnak
- 15:54
Ismét elbukunk egy nagy lehetőséget?
- 15:40
Bankpánik Görögországban?
- 15:32
Nap képe: így működik a kapitalizmus
- 15:32
Vissza kell adni a magyar társdalom büszkeségét!
- 15:25
Már a londoni City is az euróövezet bomlásával számol
- 15:14
Börtön járhat az EU-ellenes felszólalásokért
- 14:56
Rács mögött az idős embereket összeverő banda
- 14:49
Gyurcsány egy erkölcsi hulla!
- 14:46
Századik szülestésnapját ünnepli Tamás Ilonka néni
- 14:15
Irán tüntetést szervez az öböl menti uniós tervek ellen
- 13:52
Nem akar magyar feliratokat a szlovák államvasutak
- 13:40
Mirkóczki Ádám a Gyöngyöspata-jelentésről
- 13:27
Vitézy elmozdítását követeli a Jobbik
- 13:11
Nyilvánosságra hozták Obama vagyoni helyzetét
- 12:55
Átvette hivatalát az új francia miniszterelnök
- 12:37
Kína, Japán és Korea letér a dolláralapról
- 12:23
Svájc diszkriminál. Na és? Gazdag.
- 12:05
Június közepén kezdődik a Hagyó-per Kecskeméten
- 11:56
Görög válság: merénylet egy német uniós hivatalnok ellen
- 11:45
Részeg férfi rongált Csongrád megyében
- 11:23
Növelni akarja a termelésben a nők arányát az Audi
- 11:13
Milliárdos megszorításokra van szükség a gyógyszerár-támogatásban
- 10:51
Szávay Ági is indulhat az olimpián
- 10:31
Tömegesen menekítik ki pénzüket a bankokból a görögök
- 10:07
Nagyot esett a forint
- 09:54
Az ügynökök leleplezése a nemzet érdekét szolgálja
- 09:47
Nemzeti Vágta: dobogós helyre számítanak a székely lovasok
- 09:36
Megkezdődött Hágában Ratko Mladic pere
- 09:18
Európa délről népesült be
- 08:57
Meggyalázták Horthy Miklós frissen felállított szobrát
- 08:47
Már az idén megnyithat a Rác fürdő
- 08:12
Bush is támogatja Mitt Romney elnökjelöltségét
- 08:00
Finisébe ért a legnagyobb adóhivatali vesztegetési ügy
- 07:51
Hollande: gazdasági növekedés nélkül nincs adósságcsökkentés
- 07:44
Törvényt szegett a honvédség a 2006-os tömegoszlatáskor
- 07:32
Őszre lehet IMF-hitel
- 07:20
Egyre több az allergiás
- 21:51
Moszkvában beomlott egy bevásárlóközpont mennyezete
- 21:37
Pokolgép robbant egy kelet-szíriai kőolajvezetéknél
- 21:34
A kormány faluromboló vidékpolitikát folytat
- 21:10
Hátrébb került a magyar egészségügyi rendszer a rangsorban
- 21:08
Szíriában belelőttek egy temetési menetbe
- 21:06
Visszafordult a francia elnök repülőgépe
- 20:40
Tizenegymillió forintos bor
- 20:33
Facebook-fogadóóra Vona Gáborral
- 20:23
Újratemetik Székelyudvarhelyen Nyirő József hamvait
- 20:13
Hamis parfümöket foglaltak le egy román autóbuszban
- 20:03
Rovásírásos tábla Szentesen is
- 20:01
Kegyetlen gyilkosságok és bestiális bűnesetek Jász-Nagykun-Szolnok megyében
- 19:37
Demonstráció a terjedő erőszak ellen Kunhegyesen
- 19:31
Lemondott a plágiummal gyanúsított román oktatási miniszter
- 19:23
Leállította a távfűtést kedden a Főtáv
- 19:21
Lemondott a kezelésről Timosenko





* Pörzse Sándor: Hírek, emberek