Előállítottak öt szolgálaton kívüli polgárőrt Hajdúhadházon- Exkluzív fotókkal!
2011, április 15 - 19:49
Bevezető:
Az előállított polgárőrök tárgyalására holnap reggel 9 órakor kerül sor a Debreceni Városi Bíróságon. Hajdúhadház percről percre.
Cikk Front kép - 280x185:
Információink szerint Hajdúhadhadház belterületén 32 rendőr igazoltat 6 " jellegzetes öltözékben lévő embert".
A rádióforgalmazás alapján azt az utasítást kapták, hogy hívjanak a helyszínre megfelelő rendőri egységeket és kezdjék meg az előállítást. Kellő körültekintéssel járjanak el arra vonatkozóan, hogy országgyűlési képviselő van-e a helyszínen.
22.13: Kulcsár Gergely a barikad.hu kérdésére elmondta: a katonai ügyészség ügyeletesének elmondása szerint nem ők az illetékesek az ügyben , feljelentést a Nyomozó Ügyészségen lehet tenni. Ott ellenben nincs ügyeletes, így a feljelentés hétfőre marad. Kulcsár Gergely megerősítette: mindenképp megteszik a feljelentést.
21.25: Információink szerint sikerült beszélni az ügyeletes katonai ügyésszel. Nemsokára részletekkel is szolgálunk.
Egyébként már két rendőrautó járőrözik Hajdúhadházon.
20.50: Megjelent a színen Kozma János, Hajdúhadház rendőrkapitánya. A helyszínen tartózkodó képviselők szerint kinézetre és stílusban egyaránt a letűnt kommunista időket idézte. Pökhendien beszélt, illetve miközben Murányi Levente beszélt hozzá, hátat fordított neki és úgy válaszolgatott! Botrányos, hogy ilyen emberek "őrködnek" felettünk! A képviselők feljelentést tesznek Kozma ellen hivatali viszaélés bűntette miatt a Katonai Ügyészségen. Kulcsár Gergely képviselő telefonon próbálta elérni a Katonai Ügyészséget, ott mindösszesen egy éjjeliőr tartózkodott, aki ígéretet tett arra, hogy felhívja az ügyeletben lévő ügyészt, aki visszahívja majd a képviselőt. ( Hej, bürokrácia...)
Uzonyi Attila ellenben bevitte Ulics Erika ügyvédnőt az előállítottakhoz. A képviselők ellenben még mindig az utcán ácsorognak.
Murányi Levente a barikad.hu-nak elmondta: azt az információt kapták, hogy a tárgyalásra holnap reggel 9 órakor kerül sor a Debreceni Városi Bíróságon.
20.30: A barikádTv stábja mintegy 30 percet autózott hajdúhadház belterületén, egyetlen rendőrautót láttak üresen a rendőrség parkolójában. A cigányok 3-5 fős csoportokban flangálnak- látszólag céltalanul.
20.10: A Debreceni Kertségi Rendőrörsre megérkezett Uzonyi Attila, debreceni rendőrkapitány. A képviselőkkel nemes egyszerűséggel közölte, hogy neki fogalma sincs az egész ügyről, hiszen a hajdúhadháziak vitték be az előállítottakat, tehát csak használják a debreceni objektumot. A tényre, miszerint megsértik a képviselői jogállást avval, hogy semmiféle felvilágosítást nem adnak, nem engedik be őket, nem tudott magyarázattal szolgálni.
Időközben megérkezett a rabomobil és visszahozott három előállítottat, akiket a debreceni klinikára vittek kivizsgálásra. Valószínűleg most viszik majd a másik kettőt, mivel egyszerre csak három főt tudnak szállítani (!). A debreceni rendőrörs előtt továbbra is három országgyűlési képviselő várakozik, időközben Kulcsár Gábor, Varanyi Sándor és Kőszegi Csanád Ábel debreceni jobbikos önkormányzati képviselők is a helyszínre érkeztek.
Gyüre Csaba illetve a négy tanú továbbra is a Debreceni Bíróság épülete előtt várakoznak. Ők sem kaptak semmiféle tájékoztatást, a debreceni rendőrségnek arra viszont már volt ideje, hogy járőrt állítsanak melléjük.
19.58: Három képviselő áll Debreceni Kertségi Rendőrörs előtt, szerettek volna bemenni. A rendőrörsre azonban- a képviselői jogállásra is fittyet hányva - nem engedik be sem őket, sem az ügyvédnőt.
Szilágyi György elmondta a barikad.hu-nak: 2011-ben a Rákosi- időszakot idéző egypártrendszeri rendőrség uralja az országot Pintér vezetésével. Gyakorlatilag a demokratikus válaszásokon több mint 800 ezer szavazattal bejutott párt országgyűlési képviselői nem engedik be a Rendőrségre.
19.30: Ulics Erika (Jobbik Jogsélyszolgálat - Debrecen) látja- illetve látná el- az előállítottak jogi képviseletét. A debreceni kertségi rendőrségen ugyanis nem engedték be a védenceihez, sőt, semmiféle felvilágosítást nem adtak az ügyvédnőnek, nem láthatta el a jogos védelmüket. Jelen információnk szerint az előállítottakat a debreceni klinikára szállították.
Murányi Levente, Gyüre Csaba és Szilágyi György továbbra is a Debreceni Büntetésvégrehajtási Intézet előtt várakoznak,ám kérdés, hogy az orvosi ellátás után egyáltalán oda viszik-e őket. Azt sem tudni, hogy ott folytatják le a tárgyalást vagy a megyei bíróságon. A képviselők minden esetre ott akarnak lenni a tárgyaláson,ugyanis a helyszínről négy tanút vittek magukkal, akik szeretnék elmondani, hogyan történt az előállítás.
19.20: Juhász Tamás, az Új Magyar Gárda Mozgalom vezetője megjelent a helyszínen, hogy tájékozódjon a történtekről.
19.15: Szilágyi György arról tájékoztatta a barikad.hu-t, hogy jelen pillanatban a Debreceni Büntetésvégrehajtási Intézetnél várakoznak, ahová még nem szállították be az előállítottakat. Az egyik szimpatizánsuk személyautóval követi rabomobilt, amely a Nagyerdei körúton köröz. Valószínűleg várják a parancsot.
18:40. Gyüre Csaba szintén a helyszínen tartózkodik, a barikad.hu-nak elmondta: ezeknek az embereknek az alapvető állampolgári jogaikat sértették, korlátozták őket alkotmányos alapjogaikban, ezért a jobbikos képviselők feljelentést tesznek hivatali visszaélés bűntette miatt a bítróságon. " Ezekről az emberekről vegyék le a bilincset és tegyék át a rendőrökre"- tette hozzá a jobbikos országgyűlési képviselő.
A barikádTv hamarosan videóval jelentkezik az előállításról
18.35: Szilágyi György, a Jobbik helyszínen tartózkodó országgyűlési képviselője portálunknak elmondta: a törvénytelen előállítások, a módszer, ahogyan vegzálják a polgárőröket és a nekik segítő, aláírást gyűjtő civil aktivistákat az botrányos.
Mivel a rendőrség gyakorlatilag megakadályozza, hogy aláírásokat gyűjthessenek, egyértelművé teszi, hogy a hatalom attól fél,kiderülhet: az általuk kommunikált és eddig hangoztatott elvek, miszerint a lakosság nem tart igény a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület segítségére- megdőlnének. Az aláírásokból egyértelműen kiderülne, hogy ez hazugság.
Hajdúhadházon a lakosság nagy része a polgárőrök mellett áll és megnyugtatónak tartja a jelenlétüknek.
18.00: Öt szolgálaton kívüli polgárőr előállításra kerül, ruházatukkal és magatartásukkal megvalósították a garázdaság szabálysértését. Bilincsben viszik őket.
Gyüre Csaba a barikad.hu-nak elmondta: azonnal büntetőfeljelentést tesznek a rendőrparancsnok ellen, mert szolgálaton kívüli polgárőröket aláírásgyűjtés közben indokolatlanul igazoltattak és bilincsbe verve vittek el. Az előállítottakat a Debrecen Kertségi Rendőrörsre szállítják.
17.35: Gyüre Csaba, Rubi Gergely, Apáti István, Szilágyi György és Murányi Levente országgyűlési képviselők a helyszínre érkeztek. A képviselők jelenleg jogi oktatást tartanak a rendőröknek, ellátják azok "törvényességi felügyeletét". Időközben a csoportosulás mellett elszáguldott egy autó minimum 80 km/óra sebességgel. A rendőrök egy pillantást sem vetettek rá, noha a képviselők próbálták felhívni rá a figyelmet.







( Fotók: barikad)
barikad.hu
FRISS HÍREK
- 21:48
12 ezer magyar tántorgott ki Németországba tavaly
- 21:28
Letette az esküt a görög ügyvezető kormányfő
- 21:05
Lakástűz a IX. kerületben
- 20:46
Nem sokat változott a forint árfolyama estére
- 20:20
Megalakult az új francia kormány
- 20:10
Mégis lesz ingatlanadó?
- 20:06
A román kormány megakadályozni készül Nyírő József újratemetését?
- 19:56
Magatartási kódexet kapnak a bevándorlók
- 19:27
Kiemelt jelentőségű a Kossuth tér rekonstrukciója
- 19:24
Bencsik János: Kit bánt a Székely himnusz?
- 18:58
Vona Gábort elsöprő többséggel jelölték újra elnöknek
- 18:32
A Keresztapa – Balog Zoltán csúcsminisztériuma
- 18:10
Nem bűncselekmény áldozata lett a Békéscsabán holtan talált férfi
- 18:03
Pörzse Sándor Londonban
- 17:46
Megkezdődött a Malév-privatizáció parlamenti vizsgálata
- 17:34
Idén is lesz OI-KOR focikupa
- 17:09
A tanárok a Hit Gyülekezete mellett vannak
- 17:09
A bevert kapu esete
- 17:05
Lakossági fórum Szigetszentmiklóson
- 16:33
Feljelentést tett a Horthy-szobor meggyalázása ügyében a Jobbik
- 16:25
Dániel Péter mindenhol akcióban (fotósorozat az antifasiszta hősről)
- 16:14
Tizenhárom év börtön a barátnőjét megölő fiatalnak
- 15:54
Ismét elbukunk egy nagy lehetőséget?
- 15:40
Bankpánik Görögországban?
- 15:32
Nap képe: így működik a kapitalizmus
- 15:32
Vissza kell adni a magyar társdalom büszkeségét!
- 15:25
Már a londoni City is az euróövezet bomlásával számol
- 15:14
Börtön járhat az EU-ellenes felszólalásokért
- 14:56
Rács mögött az idős embereket összeverő banda
- 14:49
Gyurcsány egy erkölcsi hulla!
- 14:46
Századik szülestésnapját ünnepli Tamás Ilonka néni
- 14:15
Irán tüntetést szervez az öböl menti uniós tervek ellen
- 13:52
Nem akar magyar feliratokat a szlovák államvasutak
- 13:40
Mirkóczki Ádám a Gyöngyöspata-jelentésről
- 13:27
Vitézy elmozdítását követeli a Jobbik
- 13:11
Nyilvánosságra hozták Obama vagyoni helyzetét
- 12:55
Átvette hivatalát az új francia miniszterelnök
- 12:37
Kína, Japán és Korea letér a dolláralapról
- 12:23
Svájc diszkriminál. Na és? Gazdag.
- 12:05
Június közepén kezdődik a Hagyó-per Kecskeméten
- 11:56
Görög válság: merénylet egy német uniós hivatalnok ellen
- 11:45
Részeg férfi rongált Csongrád megyében
- 11:23
Növelni akarja a termelésben a nők arányát az Audi
- 11:13
Milliárdos megszorításokra van szükség a gyógyszerár-támogatásban
- 10:51
Szávay Ági is indulhat az olimpián
- 10:31
Tömegesen menekítik ki pénzüket a bankokból a görögök
- 10:07
Nagyot esett a forint
- 09:54
Az ügynökök leleplezése a nemzet érdekét szolgálja
- 09:47
Nemzeti Vágta: dobogós helyre számítanak a székely lovasok
- 09:36
Megkezdődött Hágában Ratko Mladic pere
- 09:18
Európa délről népesült be
- 08:57
Meggyalázták Horthy Miklós frissen felállított szobrát
- 08:47
Már az idén megnyithat a Rác fürdő
- 08:12
Bush is támogatja Mitt Romney elnökjelöltségét
- 08:00
Finisébe ért a legnagyobb adóhivatali vesztegetési ügy
- 07:51
Hollande: gazdasági növekedés nélkül nincs adósságcsökkentés
- 07:44
Törvényt szegett a honvédség a 2006-os tömegoszlatáskor
- 07:32
Őszre lehet IMF-hitel
- 07:20
Egyre több az allergiás
- 21:51
Moszkvában beomlott egy bevásárlóközpont mennyezete
- 21:37
Pokolgép robbant egy kelet-szíriai kőolajvezetéknél
- 21:34
A kormány faluromboló vidékpolitikát folytat
- 21:10
Hátrébb került a magyar egészségügyi rendszer a rangsorban
- 21:08
Szíriában belelőttek egy temetési menetbe
- 21:06
Visszafordult a francia elnök repülőgépe
- 20:40
Tizenegymillió forintos bor
- 20:33
Facebook-fogadóóra Vona Gáborral
- 20:23
Újratemetik Székelyudvarhelyen Nyirő József hamvait
- 20:13
Hamis parfümöket foglaltak le egy román autóbuszban
- 20:03
Rovásírásos tábla Szentesen is
- 20:01
Kegyetlen gyilkosságok és bestiális bűnesetek Jász-Nagykun-Szolnok megyében
- 19:37
Demonstráció a terjedő erőszak ellen Kunhegyesen
- 19:31
Lemondott a plágiummal gyanúsított román oktatási miniszter
- 19:23
Leállította a távfűtést kedden a Főtáv
- 19:21
Lemondott a kezelésről Timosenko





* Pörzse Sándor: Hírek, emberek