1940. szeptember 6-án, hetven évvel ezelőtt vonult be a Magyar Királyi Honvédség élén vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó Nagyváradra. Erre a feledhetetlen napra emlékeznek szeptember 6-án, hétfőn 18 órától a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöki palotájának dísztermében. (Nagyvárad, Városháza, ma Primãriei, egykor Teleki utca 27.)
|
Az Európai Unió jövendőbeli döntéseit illetően Románia és Magyarország érdekei szinte minden kérdésben azonosak - jelentette ki szerdán Bukarestben Martonyi János.
|
DACA szlovák élvonalbeli mérkőzéseken a dunaszerdahelyi DAC, mint egyedüli magyar csapat, úgymond kitűnik a bajnokság többi csapata közül. Több ezres magyar szurkolótábora a Felvidékről és Magyarországról is buzdítja, és nyomon követi a csallóközi csapat sorsát.
|
A huszonhat magyar, illetve magyar tagozatos Arad megyei iskola közül három megszűnik, vagy nem indíthat magyar osztályt a 2010-2011-es tanévben.
|
A 2008-ban Nagyajta és Apáca között felállított Székelyföld-táblát a megyei tanácsnak és a nagyajtai önkormányzatnak le kell szerelnie, hiszen végleges, jogerős bírósági ítélet született ez ügyben — szögezte le újságírói kérdésre György Ervin prefektus.
|

Kedden délben újra lezárták a dévényújfalui lövöldözés helyszínét, mert az egyik utcán parkoló gépkocsi mellett gyanús dobozt találtak.
|

Az Kolozsvári U szurkolótábora köztudottan román érzelmű. A Dinamo Bukarest drukkereinek egy hete Marosvásárhelyen volt hasonló kirohanásuk.
|

Két halálos áldozata van Romániában a nyugat-nílusi vírusnak, amely eddig összesen hét embert fertőzött meg - jelentették be hétfőn Bukarestben.
|

Egy felvidéki hazafi leveléből
|

Nyolcra nőtt a Pozsony Dévényújfalu (Devínska Nová Ves) városrészében hétfőn délelőtt lezajlott lövöldözés halottainak száma - jelentette be Daniel Lipsic szlovák belügyminiszter délutáni második pozsonyi sajtóértekezletén.
|
Nem törvénysértő a székely lobogó használata Romániában - döntött a segesvári bíróság. Az ítélet indoklásában kifejtik: a csillagos-holdas zászló senkinek nem sértheti az érzékenységét, már csak azért sem, mert egy történelmi közösség szimbóluma.
|
Lövöldözés volt hétfőn délelőtt Pozsonyban. A mentők szerint nyolcan megsebesültek a Dévényújfalu (Devínska Nová Ves) nevet viselő városrészben, míg egy másik hírforrás már két halottról is tud - közölte a szlovák elektronikus média.
|
Magyar nyelvű ünnepi misével emlékeztek szombaton Bécsben a Szent István-székesegyházban (Stephansdom) az államalapító magyar királyra.
|
Bacsinszky Andrásnak, a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye néhai püspökének az alakját öntik bronzba Ungváron Kárpátalja egykori fő Lenin-szobrának az anyagából.
|
A városlakók megelégelték a cigányok antiszociális és beilleszkedni képtelen viselkedését, így hát a lakóközösségek kibéreltek maguknak a várostól pár megfelelő helyen fekvő telket és 2.5 méter magas betonfalat húztak fel rá. Az ombudsman már sír.
|
illusztrációÁrvíz a Vajdaságban, még ma is halat lehet fogni az elárasztott földeken – adta hírül a Kossuth Rádió Hajnal–Táj műsora. A víztározók teljesen megteltek, és a mai napig hatalmas víz borítja a termőföldeket. Péterrévén például nincs egyetlen olyan parcella sem, amely ne szenvedte volna meg az árvizet és az ítéletidőt.
|
CsíkmenaságA kiállítás anyagát nagyított régi magyar, valamint eredeti, katonai fényképek képezik. Az Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesület gyűjteményéből először láthatók eddig még ki nem állított magyar és egyetemes fotótörténeti ritkaságok.
|
Idén is megrendezik Kézdivásárhelyen az Őszi sokadalmat. A rendezvény nevével ellentétben a nyár utolsó napjaiban, augusztus 26. és 29. között zajlik, és olyan hazai sztárokat vonultat fel, mint a Skorpió, a Tankcsapda, a Besh O Drom, vagy a Makám.
|
A CSEMADOK Királyhelmeci Területi Választmánya, valamint a Bodrogközi és Ung-vidéki Kulturális Központ immár hagyományosan folklór fesztivált rendez a kisgéresi pincék melletti szabadtéri színpadon.
|

Megérkezett az Európai Bíróságra Magyarországnak az a Szlovákia elleni beadványa, amely Sólyom László volt köztársasági elnök tavaly augusztusi révkomáromi látogatásának megakadályozásával foglalkozik.
|