Három törvény visszavonását követeli Brüsszel
2012, január 11 - 17:33
Bevezető:
A jegybanktörvény, a bírók korai nyugdíjazása és az adatvédelmi ombudsman leváltása tarthatatlan Brüsszel szerint.
Cikk Front kép - 280x185:
A jegybanktörvény, a bírók korai nyugdíjazása és az adatvédelmi ombudsman leváltása tarthatatlan Brüsszel szerint.
Végső szakaszba jutott, de még nem zárult le teljesen az az elemzés, amelynek keretében az Európai Bizottság a nemrégiben elfogadott magyar törvényeket veti össze az Európai Unió jogi előírásaival - derült ki az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény szerdai ülése után ismertetett közleményből.
Január 17-i, vagyis jövő keddi ülésén a biztosok testülete újra foglalkozik a témával - közölte Pia Ahrenkilde, José Manuel Barroso európai bizottsági elnök szóvivője. Mint mondta, az elemző munkával néhány napon belül végeznek, és a dolgok jelenlegi állása szerint továbbra is erős aggodalmaik vannak egyes magyar törvényeknek az uniós joggal való összeegyeztethetőségét illetően. Szerinte az elemzés eredménye lehetővé teszi majd, hogy a biztosok a jövő kedden "szilárd jogi megállapítások alapján megfelelő döntéseket hozhatnak".
A szóvivő az aggályos területek közül kiemelte a jegybank függetlenségének ügyét, az igazságszolgáltatást érintő intézkedéseket, azon belül különösen azt, amely a bírák kötelező nyugdíjazási korhatárát 70 évről 62 évre szállította le, valamint az adatvédelmi hatóság függetlenségének kérdését.
Ahrendkilde emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság az elmúlt hónapokban az új magyar alkotmánnyal és az ahhoz kapcsolódó sarkalatos törvények előkészítésével összefüggésben együttműködött a magyar hatóságokkal, és hangot adott azon aggodalmainak, hogy e törvények nem mindenben állnak összhangban az uniós joggal. Ezeket az aggodalmakat decemberben levélben fogalmazta meg Barroso bizottsági elnök, továbbá Viviane Reding igazságügyi, Neelie Kroes médiaügyi, illetve Olli Rehn gazdasági-pénzügyi kérdésekben illetékes bizottsági alelnök.
A magyar parlament - folytatta a brüsszeli szóvivő - december 30-án számos további törvényt fogadott el. Az Európai Bizottság tíz nappal ezelőtt megkapta az elfogadott törvények szövegét, és most már a záró szakaszba jutott a szövegelemző munkával.
A brüsszeli bizottság, anélkül, hogy megelőlegezné az elemzés végeredményét, az uniós jog tiszteletben tartásának őreként fenntartja magának azt a jogot, hogy minden szükségesnek tartott lépést megtegyen, beleértve akár a kötelezettségszegési eljárás megindítását is Magyarország ellen az uniós alapszerződés 258. cikke alapján - idézte a szóvivő a biztosok testületének nyilatkozatát.
"Az Európai Bizottság emlékeztet arra, hogy a szilárd jogi környezet - amely a jogállamiságon alapul, beleértve a médiaszabadság, a demokratikus elvek és az alapvető jogok tiszteletben tartását - garantálhatja a legjobban a polgárok, a partnerek és a befektetők bizalmát" - hangsúlyozta a szóvivő, utalva arra, hogy az általa kiemelt néhány aggályos terület mellett az uniós végrehajtó testület általánosabb értelemben is górcső alá vette a magyar jogszabályokat.
Pia Ahrenkilde szerint "az aggályok eloszlatásának a leggyorsabb módja természetesen az lehetne, ha maguk a magyar hatóságok cselekednének". Emlékeztetett arra, hogy kötelezettségszegési eljárás megindítása esetén a bizottság által kiküldött hivatalos értesítést követően az érintett országnak két hónapja van a szükséges lépések megtételére jogrendszerének az uniós joggal való összhangba hozása érdekében.
MTI - barikad.hu
FRISS HÍREK
- 21:48
12 ezer magyar tántorgott ki Németországba tavaly
- 21:28
Letette az esküt a görög ügyvezető kormányfő
- 21:05
Lakástűz a IX. kerületben
- 20:46
Nem sokat változott a forint árfolyama estére
- 20:20
Megalakult az új francia kormány
- 20:10
Mégis lesz ingatlanadó?
- 20:06
A román kormány megakadályozni készül Nyírő József újratemetését?
- 19:56
Magatartási kódexet kapnak a bevándorlók
- 19:27
Kiemelt jelentőségű a Kossuth tér rekonstrukciója
- 19:24
Bencsik János: Kit bánt a Székely himnusz?
- 18:58
Vona Gábort elsöprő többséggel jelölték újra elnöknek
- 18:32
A Keresztapa – Balog Zoltán csúcsminisztériuma
- 18:10
Nem bűncselekmény áldozata lett a Békéscsabán holtan talált férfi
- 18:03
Pörzse Sándor Londonban
- 17:46
Megkezdődött a Malév-privatizáció parlamenti vizsgálata
- 17:34
Idén is lesz OI-KOR focikupa
- 17:09
A tanárok a Hit Gyülekezete mellett vannak
- 17:09
A bevert kapu esete
- 17:05
Lakossági fórum Szigetszentmiklóson
- 16:33
Feljelentést tett a Horthy-szobor meggyalázása ügyében a Jobbik
- 16:25
Dániel Péter mindenhol akcióban (fotósorozat az antifasiszta hősről)
- 16:14
Tizenhárom év börtön a barátnőjét megölő fiatalnak
- 15:54
Ismét elbukunk egy nagy lehetőséget?
- 15:40
Bankpánik Görögországban?
- 15:32
Nap képe: így működik a kapitalizmus
- 15:32
Vissza kell adni a magyar társdalom büszkeségét!
- 15:25
Már a londoni City is az euróövezet bomlásával számol
- 15:14
Börtön járhat az EU-ellenes felszólalásokért
- 14:56
Rács mögött az idős embereket összeverő banda
- 14:49
Gyurcsány egy erkölcsi hulla!
- 14:46
Századik szülestésnapját ünnepli Tamás Ilonka néni
- 14:15
Irán tüntetést szervez az öböl menti uniós tervek ellen
- 13:52
Nem akar magyar feliratokat a szlovák államvasutak
- 13:40
Mirkóczki Ádám a Gyöngyöspata-jelentésről
- 13:27
Vitézy elmozdítását követeli a Jobbik
- 13:11
Nyilvánosságra hozták Obama vagyoni helyzetét
- 12:55
Átvette hivatalát az új francia miniszterelnök
- 12:37
Kína, Japán és Korea letér a dolláralapról
- 12:23
Svájc diszkriminál. Na és? Gazdag.
- 12:05
Június közepén kezdődik a Hagyó-per Kecskeméten
- 11:56
Görög válság: merénylet egy német uniós hivatalnok ellen
- 11:45
Részeg férfi rongált Csongrád megyében
- 11:23
Növelni akarja a termelésben a nők arányát az Audi
- 11:13
Milliárdos megszorításokra van szükség a gyógyszerár-támogatásban
- 10:51
Szávay Ági is indulhat az olimpián
- 10:31
Tömegesen menekítik ki pénzüket a bankokból a görögök
- 10:07
Nagyot esett a forint
- 09:54
Az ügynökök leleplezése a nemzet érdekét szolgálja
- 09:47
Nemzeti Vágta: dobogós helyre számítanak a székely lovasok
- 09:36
Megkezdődött Hágában Ratko Mladic pere
- 09:18
Európa délről népesült be
- 08:57
Meggyalázták Horthy Miklós frissen felállított szobrát
- 08:47
Már az idén megnyithat a Rác fürdő
- 08:12
Bush is támogatja Mitt Romney elnökjelöltségét
- 08:00
Finisébe ért a legnagyobb adóhivatali vesztegetési ügy
- 07:51
Hollande: gazdasági növekedés nélkül nincs adósságcsökkentés
- 07:44
Törvényt szegett a honvédség a 2006-os tömegoszlatáskor
- 07:32
Őszre lehet IMF-hitel
- 07:20
Egyre több az allergiás
- 21:51
Moszkvában beomlott egy bevásárlóközpont mennyezete
- 21:37
Pokolgép robbant egy kelet-szíriai kőolajvezetéknél
- 21:34
A kormány faluromboló vidékpolitikát folytat
- 21:10
Hátrébb került a magyar egészségügyi rendszer a rangsorban
- 21:08
Szíriában belelőttek egy temetési menetbe
- 21:06
Visszafordult a francia elnök repülőgépe
- 20:40
Tizenegymillió forintos bor
- 20:33
Facebook-fogadóóra Vona Gáborral
- 20:23
Újratemetik Székelyudvarhelyen Nyirő József hamvait
- 20:13
Hamis parfümöket foglaltak le egy román autóbuszban
- 20:03
Rovásírásos tábla Szentesen is
- 20:01
Kegyetlen gyilkosságok és bestiális bűnesetek Jász-Nagykun-Szolnok megyében
- 19:37
Demonstráció a terjedő erőszak ellen Kunhegyesen
- 19:31
Lemondott a plágiummal gyanúsított román oktatási miniszter
- 19:23
Leállította a távfűtést kedden a Főtáv
- 19:21
Lemondott a kezelésről Timosenko





* Pörzse Sándor: Hírek, emberek