Napirend előtti felszólalás helyett- pár gondolat Ertsey Katalin zárónapi elmélkedéséről
2010, december 27 - 22:50
Bevezető:
Gondolatok Ertsey Katalin LMP-s képviselő kaotikus beszéde kapcsán, amely parlament zárónapján hangzott el.
Gondolatok Ertsey Katalin LMP-s képviselő kaotikus beszéde kapcsán, amely parlament zárónapján hangzott el.
December 23-án, a parlament utolsó napjának délelőttjén a több mint félévi folyamatos szakmai munkától jólesően elfáradva üldögéltünk a szakértői páholyban. Ottlétünk fő oka az volt, hogy dr. Gaudi-Nagy Tamás képviselő napirend előtti felszólalására voltunk kíváncsiak, amelyben a Jobbik kiváló jogásza, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője az elmúlt 8 év politikai szabadságjogi jogsértéseiről szóló jelentés elfogadásáról és annak várható következményeiről beszélt.
Ezt követően a szakértői páholyban maradtunk, mert még felállni és távozni is fáradtak voltunk. Bár ne tettük volna! Ekkor következett szólásra Ertsey Katalin, az LMP képviselője „Beiglisütés helyett” című napirend előtti felszólalásával. Először feltételeztem, hogy a hajnalig tartó frakciókarácsony volt az oka, hogy nem tudtam követni a képviselő asszony csapongását, később azonban világossá vált, hogy ezt a felszólalást kipihentebb állapotban is hasonló értetlenkedéssel fogadtuk volna.
A felszólalás mindegyik bekezdése külön témát érintett ugyanis, a felszólaló bele-belekapott egy újabb témakörbe, majd pár mondat után tovább siklott egy következőre. A kellemes parlamenti alapzajban láttam, mindenki elvesztette a fonalat, így a zsongás elnehezítette pilláimat. Egyszer csak azonban meghallottam a következő fél mondatot, amely ugyan értelmetlen kontextusban merült fel, azonban teljes mértékben magamhoz térített: „Én megértem, hogy kétségbeesésükben miért akarják a cigányozós utcai gyűlések hangulatát behozni a kamerák elé, hogy miért ülnek csíkossálas-gárdamellényes „tudósítók és szakértők” itt a hátuk mögött…”. Egészen eddig azt hittem, a felszólalás a kormánynak szól, nekik azonban – ha jól emlékszem – nincsenek gárdista kinézetű szakértőik.
Hurrá, megszólíttattunk, ez a beszéd rólunk (is) szól! Innentől intenzíven kezdtem figyelni azt a szónoki kavalkádot, amelyet Ertsey Katalin előadott, amely valamilyen követhetetlen módon feminista ostorozásban csúcsosodott ki.
A „hivatásos rettegő” képviselő asszony felszólalását a kormány két rúd beiglivel jutalmazta (mint azt megírta „szimplalány” Ertsey is a saját blog-ján – szánalmas módon az egyedüli kommentárként a felszólalás szövege alatt).
Kedves Ertsey Katalin! Nem ártana egy kis szeretet csempészni az ünnepbe, igen! Megértést és toleranciát, amelyet elsősorban az Ön pártja hirdet. Én megértem, hogy nem vagyunk Önnek szimpatikusak. Talán a fő ok, hogy jobban öltözöttek vagyunk, mint az Önök szakértői – különösen a múltkori hölgynél, akivel egy bizottsági ülésen találkoztam és valami megmagyarázhatatlan okból lila szoknyát és rikító zöld harisnyát viselt (ez utóbbi talán környezetvédő elkötelezettségét jeleníthette meg).
Ha már a Nemzet házában történő illemről szeretne másokat kioktatni, kezdhetne a saját háza táján söpörni. Itt az ünnep! Fogja kézen képviselőtársnőit és vegyenek pár új ruhát, különösen pár kosztümöt. Ne aggódjon, nem állati alapanyagból készülnek (ha eddig talán ezért nem vett, itt az ideje). A képviselői fizetésből telik rá és Önök biztosan megérdemlik – meg persze a közvetítést követő állampolgárok is, hogy a felszólalásai kapcsán ne az legyen az egyedüli visszhang, hogy miért szólal fel sorozatosan valaki az alkalomhoz nem illő öltözetben a törvényhozás fellegvárában.
Ha pedig nem a ruházatunkra, hanem a szakmai munkánkra féltékenyek, javaslom, hogy jövőre jobban kössék fel azokat a bizonyos új szoknyákat, vagy vegyenek fel megfelelő szakértőket Önök is! Lehet, hogy nem lesznek olyan csinosak, mint mi, gárdamellényben, de legalább lesz, aki olyan beszédet ír Önnek is, hogy az elhangzottaknak mélyebb értelme is legyen. Mert a Haza házának méltóságát úgy tudjuk megóvni, ha tényleg csak színvonalas felszólalások hangzanak el benne!
A megbocsátás és az elfogadás nemes keresztényi eszménye fényében kívánok Önnek és frakciójának boldog új évet és szebb jövőt!
Egy csíkossálas-gárdamellényes szakértő
barikad.hu
FRISS HÍREK
- 21:48
12 ezer magyar tántorgott ki Németországba tavaly
- 21:28
Letette az esküt a görög ügyvezető kormányfő
- 21:05
Lakástűz a IX. kerületben
- 20:46
Nem sokat változott a forint árfolyama estére
- 20:20
Megalakult az új francia kormány
- 20:10
Mégis lesz ingatlanadó?
- 20:06
A román kormány megakadályozni készül Nyírő József újratemetését?
- 19:56
Magatartási kódexet kapnak a bevándorlók
- 19:27
Kiemelt jelentőségű a Kossuth tér rekonstrukciója
- 19:24
Bencsik János: Kit bánt a Székely himnusz?
- 18:58
Vona Gábort elsöprő többséggel jelölték újra elnöknek
- 18:32
A Keresztapa – Balog Zoltán csúcsminisztériuma
- 18:10
Nem bűncselekmény áldozata lett a Békéscsabán holtan talált férfi
- 18:03
Pörzse Sándor Londonban
- 17:46
Megkezdődött a Malév-privatizáció parlamenti vizsgálata
- 17:34
Idén is lesz OI-KOR focikupa
- 17:09
A tanárok a Hit Gyülekezete mellett vannak
- 17:09
A bevert kapu esete
- 17:05
Lakossági fórum Szigetszentmiklóson
- 16:33
Feljelentést tett a Horthy-szobor meggyalázása ügyében a Jobbik
- 16:25
Dániel Péter mindenhol akcióban (fotósorozat az antifasiszta hősről)
- 16:14
Tizenhárom év börtön a barátnőjét megölő fiatalnak
- 15:54
Ismét elbukunk egy nagy lehetőséget?
- 15:40
Bankpánik Görögországban?
- 15:32
Nap képe: így működik a kapitalizmus
- 15:32
Vissza kell adni a magyar társdalom büszkeségét!
- 15:25
Már a londoni City is az euróövezet bomlásával számol
- 15:14
Börtön járhat az EU-ellenes felszólalásokért
- 14:56
Rács mögött az idős embereket összeverő banda
- 14:49
Gyurcsány egy erkölcsi hulla!
- 14:46
Századik szülestésnapját ünnepli Tamás Ilonka néni
- 14:15
Irán tüntetést szervez az öböl menti uniós tervek ellen
- 13:52
Nem akar magyar feliratokat a szlovák államvasutak
- 13:40
Mirkóczki Ádám a Gyöngyöspata-jelentésről
- 13:27
Vitézy elmozdítását követeli a Jobbik
- 13:11
Nyilvánosságra hozták Obama vagyoni helyzetét
- 12:55
Átvette hivatalát az új francia miniszterelnök
- 12:37
Kína, Japán és Korea letér a dolláralapról
- 12:23
Svájc diszkriminál. Na és? Gazdag.
- 12:05
Június közepén kezdődik a Hagyó-per Kecskeméten
- 11:56
Görög válság: merénylet egy német uniós hivatalnok ellen
- 11:45
Részeg férfi rongált Csongrád megyében
- 11:23
Növelni akarja a termelésben a nők arányát az Audi
- 11:13
Milliárdos megszorításokra van szükség a gyógyszerár-támogatásban
- 10:51
Szávay Ági is indulhat az olimpián
- 10:31
Tömegesen menekítik ki pénzüket a bankokból a görögök
- 10:07
Nagyot esett a forint
- 09:54
Az ügynökök leleplezése a nemzet érdekét szolgálja
- 09:47
Nemzeti Vágta: dobogós helyre számítanak a székely lovasok
- 09:36
Megkezdődött Hágában Ratko Mladic pere
- 09:18
Európa délről népesült be
- 08:57
Meggyalázták Horthy Miklós frissen felállított szobrát
- 08:47
Már az idén megnyithat a Rác fürdő
- 08:12
Bush is támogatja Mitt Romney elnökjelöltségét
- 08:00
Finisébe ért a legnagyobb adóhivatali vesztegetési ügy
- 07:51
Hollande: gazdasági növekedés nélkül nincs adósságcsökkentés
- 07:44
Törvényt szegett a honvédség a 2006-os tömegoszlatáskor
- 07:32
Őszre lehet IMF-hitel
- 07:20
Egyre több az allergiás
- 21:51
Moszkvában beomlott egy bevásárlóközpont mennyezete
- 21:37
Pokolgép robbant egy kelet-szíriai kőolajvezetéknél
- 21:34
A kormány faluromboló vidékpolitikát folytat
- 21:10
Hátrébb került a magyar egészségügyi rendszer a rangsorban
- 21:08
Szíriában belelőttek egy temetési menetbe
- 21:06
Visszafordult a francia elnök repülőgépe
- 20:40
Tizenegymillió forintos bor
- 20:33
Facebook-fogadóóra Vona Gáborral
- 20:23
Újratemetik Székelyudvarhelyen Nyirő József hamvait
- 20:13
Hamis parfümöket foglaltak le egy román autóbuszban
- 20:03
Rovásírásos tábla Szentesen is
- 20:01
Kegyetlen gyilkosságok és bestiális bűnesetek Jász-Nagykun-Szolnok megyében
- 19:37
Demonstráció a terjedő erőszak ellen Kunhegyesen
- 19:31
Lemondott a plágiummal gyanúsított román oktatási miniszter
- 19:23
Leállította a távfűtést kedden a Főtáv
- 19:21
Lemondott a kezelésről Timosenko





* Pörzse Sándor: Hírek, emberek