A gesztelyi árvízvédelem
Gesztely, szombat reggel 8.30: csattognak a bakancsok a falu határában. Fekete nadrágos, Árpád-sávos kendőt viselő férfiak és nők várakoznak a Hernád hídjánál. Buszokkal hozzák a gárdistákat és a jobbikosokat. Folyamatosan érkeznek Borsodból, Szabolcsból, Zala megyéből, Békésből, Hevesből. Nagy dolog készül.
Néhány száz méterrel távolabb cigányok gyülekeznek. Arcuk elszánt, tekintetük kemény. Valami jelre várnak.
A gesztelyi polgármester, Hompoth Imre feszülten telefonálgat, fényképezőgépek villannak. A helybeliek házaikba húzódnak vissza.
Aztán a rendezett sorokban álló gárdisták, mintegy 100-an, parancsot kapnak: indulás!

Erre a cigányok vezetője is int, gyerünk! Övéi seprűt, lapátot ragadnak, s megindulnak a piros-fehér kendősök felé.
A két csoport lassan összeér. Az izgalmat harapni lehet. Gárdisták és cigányok bizonytalanul méregetik egymást. A háttérben szél fodrozza a Hernádot.

9 óra: lendülnek a lapátok, feszülnek az izmok. Cigány fiú tartja a vízhatlan zsákot, gárdista tölti. A feszültség oldódik, de még kevés szó hallatszik. Fólia kerül a töltésre, egyre magasabb a homokzsák-kupac. A Hernád centiméterenként oson kifelé medréből.

12 óra: a Nap egyre forróbban tűz. Egyre fáradtabbak a karok, egyre nehezebb a lapát, de egyre oldottabb a hangulat magyarok és cigányok között. Rutinmozdulatokkal dobálják a megrakott zsákokat a traktorra, a gátépítő „lánc” vegyes összetételű. Előkerül a szendvics, a tea. Mindenkinek jut.
- Ezt filmezzék le, ahogy a cigány cigarettát ad a magyarnak. Hadd lássa mindenki! – szólít meg bennünket a cigányok vezetője. Várjanak, felveszem a zöld mellényt, hogy lássák, én vagyok a főnök. – teszi hozzá nevetve.

16 óra: Gesztelyen a töltés megerősítése lassan befejeződik. Egy szőke kisfiú Árpád-sávos és jobbikos zászlókat lobogtat a munkások között. Egy szurtos képű cigány fiúcska vágyakozva nézi. Ők nem barátkoznak. Mintha tartanának egymástól.
Közben megérkezik Vona Gábor, a Jobbik és a Gárda elnöke. Adjon az Isten! köszöntésére egyik oldalról dörren a Szebb jövőt!, a másik oldalról a Munkát, kenyeret!
A folyó már egy méterrel szélesebb, mint kora reggel.

17 óra: visszatér a polgármester. Megköszöni a segítséget a Gárdának, a Jobbiknak és a helyi cigányságnak. Rögtönzött fórum szerveződik a töltésen. Magyarok és cigányok odasereglenek Vona Gábor és Hompoth Imre köré. Mindenkinek van kérdése. Egy gárdista megkérdezi a zöld mellényes cigány vezetőtől, miért nincs itt Kolompár Orbán. Hisz lenne munka bőven, a Hernád pedig nem válogat: viszi a fehér és viszi a cigány házát is. A zöld mellényes zavartan tekintget a polgármesterre, de a végén csak kiböki:
- Elég baj az nekünk, hogy ilyen a helyzet. Mi itten egyformán rettegünk. Itt vannak az uzsorások, kizsákmányolják a cigányságot. Odaállnak a hivatal elé, azt’ elszedik a pénzt attól, aki segélyből él. Mi tisztességesen dolgozunk, de sok a szegény.
- Tudja, melyik párt kezdeményezett népszavazást az uzsora visszaszorítása érdekében? – ragadja meg az alkalmat Vona Gábor. A Jobbik. Azért, hogy véget vessünk a tarthatatlan állapotoknak.
- Tudjuk, hallottunk róla. – bólogat egy cigány férfi.
Közben megjelenik két egyenruhás rendőr. Mindenki ismerősként köszönti őket.
- Ugye, értitek, hogy cigánybűnözés alatt nem minden cigány bűnösségét értjük? – veszi át a szót egy idősebb gárdista.
- Persze, mi nem vagyunk bűnözők. De vannak sokan, akik azok. – mondja a zöld mellényes.
- Vannak bizony. – helyesel a polgármester úr. A minap egy falubeli cigány srác a biciklijén egy hatalmas zsákot tolt. Szóltam a Zolinak – mutat az egyik rendőr felé, nézze már meg, mit cipel. A zsák tele volt keresztekkel, feszületekkel. Kifosztotta a temetőt, s az átvevőhely felé igyekezett éppen. Az ilyen ember egy elvetemült senkiházi. Nincs rá jobb szó. – ítél Hompoth Imre.
- Én épp’ a másik temetőben voltam. – sóhajt egy cigányember. Én vagyok a gondnok. Az a gazember még a saját nagybátyjának a sírját is meggyalázta. De majd elrendezzük. – mondja sejtelmesen.

Kerestük a tévékamerákat, újságírók hadát. Hisz napok óta másról sem hallani, mint a rendkívüli árvízveszélyről. Kérdésünkre, miért nincs itt a média, Hompoth Imre legyint:
- Tegnap voltak. Az összes tévé, rádió itt nyüzsgött. Mondtam nekik, hogy holnap jöjjenek, akkor lesz mit filmezni. Jönnek a gárdisták segíteni, mert a Hernád szombat este tetőzik.
Erre úgy eltűntek, mint a kámfor. Ma egyetlen rádió keresett, senki más. – sóhajt.
Ha a Gárda nem lenne itt, nagy bajban lettünk volna. A négy helybélivel meg a cigánysággal soha nem értünk volna a munka végére. – jelentette ki a polgármester.

- Az nem hír, hogy itt vagyunk, és segítünk. – tör ki indulatosan egy gárdista. De mi nem is azért csináljuk, hogy benne legyünk a tévében. Segíteni akarunk, mert erre esküdtünk. Inkább nem jönnek ki kamerával, nehogy a tévénéző meglásson egy gárdistát, amint dolgozik? Csak a szikszói rendezvény a hír? S az is elferdítve. Azt egy médium sem teszi hozzá, hogy azért jelentünk meg a főtéren, mert nem adtak termet a bemutatkozásunkhoz. Ez ellen tiltakoztunk, nem masíroztunk. Ej, mindegy. Nem kell nekünk magyarázkodni. Számoljon el az magával, aki hazudik! – zárja mondandóját.

18.30: még egy utolsó csoportkép készül a magyar-cigány összefogásról, majd a gárdisták felállítják a hátvédsort, akik itt maradnak éjszakára ügyeletben a gesztelyi töltésen. A messziről érkezettek hazaindulnak, hisz útban van a friss erő Budapestről, Pest és Fejér megyékből. A Borsodiak és a Szabolcsiak pedig elindulnak a szomszédos Ócsanálosra, hogy ott is besegítsenek a helyieknek.

19 óra: hatalmas földhegy magasodik az ócsanálosi töltés mellett. Amerre a szem ellát, fehér homokzsák-sor világít a szürkületben. A Hernád még békés, éjfél körül várják a tetőzést. A gárdisták körülfogják az óriási földkupacot, s itt is megindul a munka.

19.30: megérkezik Dósa István, a Gárda főkapitánya és a budapesti különítmény. Dósa István egyeztet a katasztrófavédelem három, helyszínen lévő munkatársával. Pillanatok alatt megszervezik, ki hova menjen, hol van még erősítésre szükség.
A homokhegy látványosan apad. Egy helybéli hölgy megjegyzi, ilyen hamar és szervezetten még egyetlen évben sem végeztek az előkészületekkel. Kéri a munkásokat, most már pihenjenek, menjenek vacsorázni az iskolába, mert éjfélig úgysem történik semmi lényeges.

20.15: az ócsanálosi iskolából szállingózó illatok jelzik az éhes gyomroknak az estebéd kezdetét. Kolbászos paprikás krumpli a menü puha kenyérrel és csalamádéval. Kávé, víz és sör is jut a vacsora mellé.
Az ongai iskola tornaterméből ideiglenes szálláshelyet alakított ki a helyi önkormányzat, hogy legyen hol megpihenniük a segítőknek az éjszakai műszak előtt.

21.30: a néhai földhegy helyén csak néhány béka kuruttyol. A Hernád partján fáklyák világítanak, a hídról fáradt tekintetek pásztázzák a vizet. Az ég alja szürkés narancssárga, hangtalan villámok cikáznak, jelezve, hogy a távolban vihar tombol. A folyó még csendes, semmi sem utal arra, hogy néhány óra múlva akár dühönghet is.

22.00: megérkeznek a Pest és Fejér megyei gárdisták. Elfoglalják helyüket a gáton.
Kicsit sajgó szívvel indulunk vissza Budapestre. A panelrengetegben ismeretlen természet nyers ereje mágnesként vonz minket, de tudjuk, hogy a Hernád környékiek nagyon jó kezekben vannak.

Hazafelé megállunk Miskolcon tankolni. A benzinkútnál iszogató fiatalok érdeklődnek, mi is bulizni készülünk-e. Sáros cipőnket és nadrágunkat mutatva felvilágosítjuk őket, hogy árvízvédelmi munkálatokat végeztünk, mára nekünk épp elég volt a pörgésből.
- Tényleg? Jé, hol van árvíz? – kérdezi egyikük.

Miskolc és Gesztely 12 km-re fekszenek egymástól. Mit mondhatnánk erre?
Kedves Magyarország, fel kéne ébredni!

Képgaléria

(Megnyitáshoz kattintson a képre)

barikád.hu