Vissza a főoldalra!
RSSBeállítás kezdőlapnakKedvencekhez ad 

Nagycsécs helyett új helyszínen demonstrál a Magyar Nemzeti Bizottság 2006

A 2008. november 9-én este 8 órára, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nagycsécsre bejelentett demonstráció helyszínét civil szervezetünk, a rendőrség tiltó határozata miatt megváltoztatni kényszerült.

Új helyszíneként a Budapest V. kerületi Vértanúk terét jelöljük meg.

Időpontja: 2008. november 9, este 7 óra.

A rendezvényünk célja változatlanul az utóbbi hónapokban, elsősorban az ország keleti részén történt súlyos bűncselekmények feltáratlansága miatti tiltakozás, továbbá a megvezetett, félretájékoztatott cigányság - egyúttal minden állampolgár - tájékoztatása a kormány többéves országromboló munkájának egyik "gyümölcséről", az egyes néprétegek közötti indulatok mesterséges szításáról.
Szintúgy a hatalombitorlók érdeke a megoldandó súlyos társadalmi-gazdasági problémákról való figyelem elterelés olyan bűncselekmények révén, amelyekben elsősorban a cigányságot használják fel.

A rendezvény felszólalói dr. Morvai Krisztina, ifj. Hegedűs Lóránt, Tatár József és mások.

A rendezvény végén az orvul lelőtt két honfitársunkra emlékezve az Országzászlónál elhelyezheti mindenki a kegyelet virágát, mécsesét.

Magyar Nemzeti Bizottság 2006

A rendőrség tiltó határozata

Tiltó határozat (1. oldal)Tiltó határozat (1. oldal)

Tiltó határozat (2. oldal)Tiltó határozat (2. oldal)

barikád.hu