A gyengébbik nem?Közkeletű vélekedés, hogy a politikusok között a nőknek azért kell helyet kapniuk, mert jelenlétük jótékony hatást gyakorol az erősebb nem agresszív viselkedésére. Naiv széplelkek, számító amazonok és hiszékeny intelligenciasóvárgók terjesztik ezt a toposzt, amelyet a női politikusok szerte a világban, így hazánkban is gyakran hangoztatnak, amikor a teljesítményüket magyarázzák. Előre leszögezzük, hogy a szerkesztőség – már csak több hölgytagja okán – nem hím-soviniszta. Az viszont szilárd meggyőződésünk, hogy a fenti gondolat csupán képzet, amely körülbelül annyira igaz, mint hogy a nők a türelmesebb sofőrök. Aki autóval közlekedik, rendszeresen találkozhat a dübörgő emancipáció torzszülöttjeivel. Összegyűjtöttük hát a 10 legidegesítőbb magyar hölgyet a politika színpadáról, hogy igazunk mögé érveket sorakoztassunk. Nekünk ők a bizonyítékok.
A pécsi Teréz anya10. helyezett: A lista végére Szili Katalin, az ország harmadik közméltósága szorult. A Pécs környékén igen népszerű politikusról terjed, hogy érző szívű, kedves, mi több vallásos lélek. A szimpátiaszavazások repterein is rendre jól landol. Azt viszont már nehéz megmagyarázni, hogy ez a népmesei hős, a szegény ember legkisebb leánya mit is keres akkor az MSZP vezérkarában? Talán eltévedt szegény? Vagy esetleg egy álmodozó szociáldemokrata, aki annyira jó, hogy a disznókat, akik körülveszik, báránynak nézte? A válaszunk: nem. Szili Katalin tudja jól, hol és kik között van. A néha megpengetett nemzeti húr csupán politikai marketing eszköz, amellyel Gyurcsány-alternatívaként tetszeleg. Ezért 10.hely jár.
Demszky-komplexus9. helyezett: Gy. Németh Erzsébet, akit sokan csak Budapest Bözsikéjének hívnak, futott be a 9. helyre. Ha a szánalmas top 10-et állítottunk volna össze, minden bizonnyal éremért küzdhetett volna, de itt most ezzel kell beérnie. Ha élne Hofi, minden bizonnyal egész estés paródia tárgya lehetne az a történet, amely révén most már sokadszorra törlik a lábukat az SZDSZ vezetői a szocialista politikusba. A „súlytalan” városanya pedig kénytelen idült mosollyal az arcán végigasszisztálni, amint saját párttársai is, némi tacskóugatás után, elbotorkálnak mögüle. Szegény Gy. Németh Erzsébet. Marad az örökös rémálom Demszky Gábor vicsorgó győzelmi öröméről.
A brüsszeli blogger8. helyezett: Az egykori esélyegyenlőségi miniszter, Lévai Katalin, néhány évvel ezelőtt még aranyesélyes lett volna, de mára, hála Istennek, kikopott a közélet mindennapjaiból. Saját honlapján és blogján kívül nemigen borzolja gyenge idegeinket. Mostanában inkább különféle bestsellerek szerzőjeként furakodik látószögünkbe. A gyanútlan járókelő, ha nem figyel, a számítógépgrafika retusáló csúcstechnológiájával gyártott címlapplakátokon pillanthatja meg őt, amint ránk mosolyog. A sejtelmes „ajakfitty” nagy talány. Talán a nem létező esélyegyenlőség, vagy a „kipárnázott” uniós állás, netán a nyolcadik hely ösztönzi ezt a magabiztosságot? Nem tudjuk. Nem is akarjuk.
Emese, ne gyere újra!7. helyezett: A szakrális hetes szám John Emeséé. Jones gazdáról nem tudni sokat, de John gazda lánya itt van. Hogy visszajött-e? Inkább el se ment. Az ifjú tehetség végigrohanva a liberális párt szamárlétráját, néhány év alatt fővárosi képviselő és Demszky Gábor jobb keze lett. A kis szabadmadár Almodóvar rajongó, aki diplomamunkáját a Göbbels-i propaganda gépezetről írta. Nem hiába, mert a fővárosi folklórban csak úgy beszélnek róla, mint a Budapest belső kerületeibe szorult SZDSZ jövendő kampányfőnökéről. Kovács Pistike meg kereshet valami tisztességes munkát…
Férfias játékok6. helyezett: Kósáné Kovács Magda neve fogalom, de ebben az erős mezőnyben nem sikerült a legjobb ötbe verekednie magát. Bizonyos körökben többen megesküsznek rá, hogy férfi, és Kósa úr valójában nem is létezik. (Egyikük kapatosan még arra is fogadott volna, hogy „bránere” van.) Ennek bizonyítása vagy cáfolása nem egy hírportál feladata, de tény, hogy hazánk uniós képviselőasszonya férfias jelenség. Örök rejtély, hogy az MSZP miért száműzte Brüsszelbe. Nem tartozott a legvonzóbb közéleti személyiségek közé, de óriási, veleszületett képességgel bírt az ellenoldal vitapartnereinek totális elbátortalanítására. Ha az MSZP népszerűsége továbbra is ennyire zuhan, kénytelen lesz többet bokszolni. Akkor pedig jól jöhet a női „Keller”.
A házmester5. helyezett: A szociális érzékenységéről elhíresült Csabai Lászlóné, Nyíregyháza madame-ja csípte el a nagyszerű 5. helyet. Az ezredfordulón az év polgármesterévé választott, egykori MSZMP funkcionárius kérlelhetetlen nőszemély, aki a széles közvélemény számára, mint lakáspolitikai kormánymegbízott vált ismertté. Jóval kevesebben vannak azok, akik úgy gondolják, neki köszönhetik lakáshoz jutásukat. Mostanában kevesebbet szerepel, bizonyára öregecske motorosként nem illett bele a gyurcsányi koncepcióba: lecserélték hát egy fiatalabbra.
Woman in love?4. helyezett: Ungár Klára, akiről azt beszélik, hogy még Fidesz-tagként viszonzatlan szerelmet táplált Orbán Viktor iránt, épphogy lecsúszott a dobogóról. A liberális politikus ritkán szólal meg, de akkor se mond semmit. Szabadidejében, mert abból most sok van, szívesen nézi a Kill Billt, és húslevest szürcsölget a kedvenc éttermében. Kedvenc városa Amszterdam, ahol valószínűleg nem tombol ennyire az antiszemitizmus, mint nálunk. Élete fő műve lesz, ha lebontják a XII.kerületi Turul szobrot. Akkor talán idehaza is elvegetál majd valahogy.
Ágnes asszony... mossa, mossa...3. helyezett: Jöjjenek hát a dobogósok! Elsőként a bronzérmes, Horváth Ágnes. A szemtelenül fiatal és a fiatalként szemtelen egészségügyér szinte belerobbant a magyar közéletbe. Államtitkárként a nemrég lemondott Molnár Lajos fekete esernyője volt, aki feladatát olyan profizmussal és hidegvérrel végezte, mintha egész gyermekkorában – popsztárok autogramja és híres színészek ölelése helyett – kórházbezárásokról álmodozott volna. Saját álmát most valóra váltotta, milliókét azzal tudná, ha követné a miniszterét.
Rettenthetetlen2. helyezett: Hajszállal lemaradva ugyan, de csak ezüstérmes lett Lendvai Ildkó, az MSZP örökös frakcióvezetője. A rosszindulatú pletykák szerint botox injekciókkal kisimított politikus régi veterán, túl ezer kemény csatán, amelyek nagy részét, valljuk be, megnyerte. Semmi mással össze nem téveszthető az a stílus, amelyben a verbális egyértelműség és felépítettség keveredik a metakommunikatív idegrázással és gyűlölettel. Szili Katalinnál jobban figyelhetett annak idején a pártfőiskolán, mert ezerszer ügyesebben lavírozgat az MSZP vékony jegén, amolyan örök túlélő. Korunk tudományának szédületes fejlődését figyelve az sem elképzelhetetlen, hogy egyre fiatalosabb aurájával több, soron következő választási kampányban is vezető szerepet vállal. Megcsinálják.
Könnyen vitték táncba1. helyezett: Ugye kitalálták? A kalapos királynőé az arany. Dávid Ibolya, a két lábon járó blöff győzött. Benne a nem létező párt, a nem létező program és a nem létező új jobboldal párosul a létező szocialista hátszéllel és a háttérből súgó Boross Péterrel. Az űrgamma Schmuck Andor közvetítésével a politikai szemétdombtól megmentett pártelnök asszony régóta csipkedi Orbán Viktor bajszát, és hergeli maga ellen a jobboldali közvéleményt. A Napkelte leggyakoribb vendége, a Balaton rendszeres átúszója, álságos politikai békítő show-k szervezője. A Torgyán József által közepes képességű jogásznak nevezett MDF-elnök méltán szerezte meg az első helyet. Mesterségesen kitekeredett fejtartása sokak szerint szervi eredetű. A puha gerinc hosszú távon nem képes tartani a súlyos kalapokat.
barikad.hu