A Mari Köztársaság elleni oroszosítási tervekről2008-12-09 11:24 barikád.hu
Mariföldi értelmiségieknek egy - magukat megnevezni nem merő - csoportja felhívásban fordult a magyar néphez, hogy a maguk nehézségei közepette ne feledkezzenek meg rokonaikról, a mari (cseremisz) népről se, akiket a Szlovákiában és Erdélyben tapasztalható módszerekkel akarnak nemzeti identitásuktól megfosztani. Mariföldön azonban már nem csak egy-egy utca nevét akarják orosz nyelvűre változtatni, de magának Joskar-Olának, a mari fővárosnak a nevét is Cárevokoksajszkra akarják változtatni. Ezzel az ötlettel először Pjotr Zsuravljev állt elő néhány nappal az 2008. év áprilisában megrendezett Mari Népgyűlés előtt. Ki ez a Zsuravljev? A források szerint egy a 90-es években feltűnt szélsőséges orosz politikus, az Orosz Nemzeti Egység pártjának, valamint a Fiatal Politikusok nevű csoportnak a tagja, aki képtelen elfogadni, hogy Oroszországban az oroszon kivül más népek is léteznek. A minden évben Moszkvában megrendezésre kerülő „Orosz Menetelés” szervezője. Moszkva egy 12 milliós nagy város - írják felhívásukban a cseremisz értelmiségiek -, ott egy 100 fős hőzöngős csoport nem jelent nagy veszélyt. De nem így van ez a Szeged nagyságú Joskar-Olában, ahol az orosz soviniszta eszmék hatását a mari emberek azonnal a saját bőrükön érzik. Honnan van a most előrángatott orosz városnév? A vidék őslakosai köztudottan a marik. Az oroszok tulajdonképpen csak 1552 után, a tatár főváros eleste után jelentek meg a vidéken. Ennek rövid története, hogy az ottani népek nemigen akarództak a Rettegett Iván által küldött katonáknak adót fizetni. Ezért az oroszok katonáik számára városokat, erődítményeket építtettek. Így kerültek az oroszok a magyarok ottani rokonnépeinek a nyakába. Az egyik ilyen orosz erődítményt hívták Carevokoksajsznak. Onnan tartották az oroszok a marikat uralmuk alatt. Kezdeteben a mari emberek a városnak még csak közelébe sem mehettek, azt öt km-es körzetben el kellett kerülniük. Így érthető, hogy a városnak az erre a névre történő újrakeresztelése a mari emberekben félelmet, rossz előérzetet kelt. Az üzenet világos: a mari népet el kell törölni, a soviniszta orosz politikusok nem akarják őket megtűrni. Tudván, hogy a magyarság is igen nehéz időket él, hisszük, hogy felhívásunk megértésre talál Magyarországon, s figyelemmel fogják követni rokonaik fenyegetettségét és szenvedéseit is. Kádár György A mari értelmiségiek felhívásában hivatkozott források: barikád.hu Friss hírek 08:59 Széles átverte az Ikarus-gyár dolgozóit (videó!) 08:39 A HVIM megemlékezései Erdélyben 23:38 JobbikTV: 2010. március 15. - A Nemzet Seregszemléje - Vona Gábor meghívója 21:26 Mind a 176 egyéni választókerületben nyilvántartásba vették a Jobbik jelöltjeit 21:01 Aktívabbak a jobboldaliak a baloldaliaknál 20:04 Gárdista írása: 70-25 19:51 Igaz a hír: Bokros az LMP felé kacsintgat 19:26 Morvai Krisztina és Balczó Zoltán legfrissebb felszólalásai az EP-ben 19:14 Felfordul a budapesti közlekedés március 15-én - tudakozódjon nálunk! 19:10 Haladás-Kaposvár: Levetették a jobbikos molinót 18:51 Felelőtlenség: Nyitva a vezetőfülke (videó) 18:46 BKV-s formaruhák a szeméttelepen 18:35 Kellemes csalódás lehet a Jobbik szereplése 17:58 Az RMDSZ-nek nem érdeke a magyar nyelv hivatalossá tétele? 17:45 Nyílt levél Szabó Timeának, avagy az LMP jogot sértett! 17:16 Továbbra is tiltakoznak a rezidensek 17:06 Szegedi Csanád: "Az MSZP nem nevezhető magyarnak" 16:47 IV. Íjász Napforduló Ünnep Zsámbékon 16:28 Hamarosan rajtol a BoxingONE Championship 5. szezonja 16:07 Kiadták a svédek az "auschwitzi tábla megrendelőjét" 16:02 Leállt az 1-es és a 3-as villamos fejlesztése 15:58 Kuncze kilépett az SZDSZ-ből 15:45 Borbély Zsolt Attila: Fidesz versus Jobbik (3. rész) 14:58 Csak egyenesen - Reagálás Szentesi Zöldi László írására 14:50 Bombát találtak a körmendi állomáson 14:39 Szégyen: Az MSZP szerint bűn Kárpátiát hallgatni! 14:28 Hazudott és csalt a szocialista képviselő 14:00 Lévai: Törvényes keretek között már lehetetlen a listaállítás 13:37 Gyorshír: 18 éves cigány gyilkolta meg a 87 éves békési nénit (frissítve) 12:49 Szlovák újság: a Jobbiknak van a legjobb nemzetiségi programja |
08:39 A HVIM megemlékezései Erdélyben
23:38 JobbikTV: 2010. március 15. - A Nemzet Seregszemléje - Vona Gábor meghívója
21:26 Mind a 176 egyéni választókerületben nyilvántartásba vették a Jobbik jelöltjeit
21:01 Aktívabbak a jobboldaliak a baloldaliaknál
20:04 Gárdista írása: 70-25
19:51 Igaz a hír: Bokros az LMP felé kacsintgat
19:26 Morvai Krisztina és Balczó Zoltán legfrissebb felszólalásai az EP-ben
19:14 Felfordul a budapesti közlekedés március 15-én - tudakozódjon nálunk!
19:10 Haladás-Kaposvár: Levetették a jobbikos molinót
18:51 Felelőtlenség: Nyitva a vezetőfülke (videó)
18:46 BKV-s formaruhák a szeméttelepen
18:35 Kellemes csalódás lehet a Jobbik szereplése
17:58 Az RMDSZ-nek nem érdeke a magyar nyelv hivatalossá tétele?
17:45 Nyílt levél Szabó Timeának, avagy az LMP jogot sértett!
17:16 Továbbra is tiltakoznak a rezidensek
17:06 Szegedi Csanád: "Az MSZP nem nevezhető magyarnak"
16:47 IV. Íjász Napforduló Ünnep Zsámbékon
16:28 Hamarosan rajtol a BoxingONE Championship 5. szezonja
16:07 Kiadták a svédek az "auschwitzi tábla megrendelőjét"
16:02 Leállt az 1-es és a 3-as villamos fejlesztése
15:58 Kuncze kilépett az SZDSZ-ből
15:45 Borbély Zsolt Attila: Fidesz versus Jobbik (3. rész)
14:58 Csak egyenesen - Reagálás Szentesi Zöldi László írására
14:50 Bombát találtak a körmendi állomáson
14:39 Szégyen: Az MSZP szerint bűn Kárpátiát hallgatni!
14:28 Hazudott és csalt a szocialista képviselő
14:00 Lévai: Törvényes keretek között már lehetetlen a listaállítás
13:37 Gyorshír: 18 éves cigány gyilkolta meg a 87 éves békési nénit (frissítve)
12:49 Szlovák újság: a Jobbiknak van a legjobb nemzetiségi programja
Felfordul a budapesti közlekedés március 15-én - tudakozódjon nálunk!
Szégyen: Az MSZP szerint bűn Kárpátiát hallgatni!
A Magyar Hírlap hátteréről és bértollnokairól
Ébresztő Budapest! Ezt akarjátok? - Megvásárolható a bar!kád legfrissebb száma
Áll a bál a Magyar Hírlapnál: tömegesen mondják le az előfizetést az aljas támadások miatt!
"Legalább olyan hányingerem van a Fidesztől, mint ami eddig az MSZP-től, és az SZDSZ-től volt"














