Morvai Krisztina kérése az adóbevallással kapcsolatban2009-02-06 21:18 barikád.hu
Ismét eljött az adóbevallás ideje, és én ismét arra bíztatlak Benneteket, hogy személyi jövedelemadótok egy százalékát a Nemzeti Jogvédő Alapítványnak ajánljátok fel. Hálás köszönetem minden jóérzésű honfitársamnak, akik már tavaly is ezt tették, nem is kevesen. Tudjuk és látjuk, hogy a hazugságkormány csalással megszerzett hatalmát és embertelen rendszerét a „magunkfajták” folyamatos megfélemlítésével és megalázásával próbálja elérni. Meggyőződésem szerint ma Magyarországon egyetlen olyan szervezet van, amely e megfélemlítés és megalázás ellen intézményesen, s igen hatékonyan lép fel. Ez a szervezet a Nemzeti Jogvédő Alapítvány és az általa működtetett Nemzeti Jogvédő Szolgálat, a mára már közel hetven kiemelkedő szakismeretű, nemzeti érzelmű együttműködő ügyvéd kollégával, Zétényi Zsolt és Gaudi-Nagy Tamás vezetésével. Ők vannak ott a tüntetéseken, szállnak szembe a jogsértő rendőri intézkedésekkel, „hozzák ki” a fogdákból a jogellenesen bebörtönzötteket. Ők harcolnak a 2006 őszi áldozatoknak, s az azóta megvalósult újabb emberi jogi jogsértések áldozatainak nyújtott kártérítésekért, s ők védik a koncepciós eljárások alá vontakat. Részt vesznek a hazánk „gyarmatosításával” szembeni jogi harcban, például az egri kórházvédők oldalán, vagy az újonnan megalakult nemzeti vagyont védő munkacsoportban, ahol az igazságtalan privatizációs szerződések érvénytelenítésén s a nemzeti vagyon maradékát mentő törvény megalkotásán dolgoznak. Látogass el a nemzeti jogvédők tevékenységét bemutató honlapjukra: www.nja.hu. Itt olvashatsz az Alapítvány és a Szolgálat működésének, eredményeinek részleteiről, a szervezetek támogatásának lehetséges formáiról és a Hungarica együttes általam is várva várt február 13-i nagyszabású koncertjéről (hely és idő: Wigwam Rock Klub, Budapest XI. kerület, Fehérvári út. 202., kezdés: 2009. február 13. 20 óra) amelyet a nemzeti rock kitűnő zenekara a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és ezáltal a nemzeti jogvédelem javára ajánlott fel. „ A szabadság betűi” című dalukról készült videó klipet már több mint ötvenezren látták. Nézd meg Te is: http://www.youtube.com/watch?v=f16b2H77bZw Hálásan köszönöm, hogy Te is hozzájárulsz a magyar emberek méltóságának és jogainak szakszerű, hatékony és jószívű védelméhez. Hittel, reménnyel és szeretettel barikád.hu |
- 18:37
- 17:14
- 18:37
- 17:14













