Elemzők szerint Gyurcsány Ferenc azért mondott le, hogy átmentse hatalmát. Hogy Gyurcsány hogy, hol végzi, olvasóink fantáziájára bízzuk. De mi történt a magyar történelem korábbi miniszterelnökeivel, miután távoztak a kormány éléről? Érdekes sorsok, kacskaringós életutak a bársonyszék után.

Miniszterelnökből kendőfestő

Lakatos Géza vezérezredest Horthy Miklós a nácibarát Sztójay-kormány menesztése után 1944 augusztusában nevezte ki miniszterelnökké azzal a titkos megbízással, hogy készítse elő a fegyverszünetet és a háborúból való kilépést. A hivatásos katonatiszt és a magyar politikai vezetés erélytelensége és bizonytalansága miatt azonban az október 15-i kiugrási kísérlet balul sült el. Ezután Lakatos Gézát is letartóztatták a németek, majd 1944 végén a nyilasok kezébe került, akik előbb a sopronkőhidai börtönbe zárták, később pedig házi őrizetben tartották Sopronban.

A felszabadulás sem fordította jóra az ex-miniszterelnök sorsát, 1945 áprilisában a szovjet csapatok is letartóztatták, Kiskőrösre vitték, ahol folyamatosan kihallgatták egészen 1946 elejéig. Nyugalma ezután sem lehetett, mivel egymás után kapta a népbírósági idézéseket a tanúkénti meghallgatásra. Felesége Borsod megyei középbirtokára vonultak vissza, ám azt is elvették tőlük. 1949-ben a Pénzügyminisztérium rendeletét hozta a postás: megvonták Lakatos nyugdíját. Visszaemlékezéseiben azt írja, hogy ez alapjában rendítette meg a megélhetésüket. A lépést törvénytelennek találta, hiszen nem volt háborús bűnös, de fellebbezését elutasították.

Ezután kénytelenek voltak Budapesten megélhetést keresni, selyemkendő- és zsebkendőfestésből éltek, amire vegyészmérnök és más szakértő barátaik tanították meg őket, lánya pedig könyvillusztrátorként dolgozott. De még nem volt vége a megpróbáltatásoknak: 1951-ben kitelepítették Lakatosékat Budapestről a Hajdú megyei Egyekre, ahol heten laktak egy szobában. A kitelepítés két évig tartott, 1956-ban már inkább nem keveredett bele semmibe, végül 1965-ben a magyar hatóságok engedélyével Ausztráliába emigrált az ott élő lányához, és a távoli kontinensen halt meg 1967-ben.

A sírásó arisztokrata

Gróf Esterházy Móricot az Isten is letartóztatásra teremtette – írta az ex-miniszterelnökről unokája, Esterházy Péter regényíró. „Már a szeme se állt jól, pontosabban mindene jól állt, mintha róla mintázták volna az arisztokratát, kifinomult vonások, előkelő mozgás, ősi magabiztosság, műveltség, tudás, gőg, nagyapám nem csupán önmaga volt, hanem »minden«, a régi világ, kvintesszencia az úri bitangságtól a tündérvilágig, mindenesetre nehéz lett volna őt alulról lenézni, így aztán a század folyamán időről időre gondolkodás nélkül azonnal letartóztatták – még mielőtt a száját kinyithatta volna. Ha meg kinyitotta, az csak rontott a helyzetén.”

A Tisza István bukása után 1917-ben 36 évesen miniszterelnökké kinevezett arisztokrata politikusnak két hónapos kormányzás alatt nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudja keresztülvinni a tervbe vett szociális reformokat és a választójog kiterjesztését, ezért lemondott. Képviselőházi tagként támogatta a kiugrási politikát, ezért a nyilas hatalomátvétel után a Gestapo (a német titkos államrendőrség) 1944 októberében letartóztatta, később a kormány utasítására előbb a Margit körúti katonai fogházban, majd Sopronkőhidán raboskodott. A felszabadulás előtt két hónappal, 1945 februárjában a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták, ahonnan szeptemberben szabadult. 1951-ben családjával és idős édesanyjával deportálták a fővárosból a Nógrád megyei Hortra, a kitelepítés idején sírásóként dolgozott. 1956-ban lányával Bécsbe emigrált, ahol az unokaöccse által felajánlott lakásban, a Schwarzenberg-palotában élte le hátralévő négy évét.

Tejtermelés és egyetemi előadások

A kisbirtokos családból származó, az 1930-ban alapított Független Kisgazdapárt főtitkári posztját betöltő Nagy Ferenc 1946 februárjától 1947 májusáig volt Magyarország miniszterelnöke. Kormányfősége utáni kalandos életútja a kikényszerített lemondással kezdődött. Éppen szabadságát töltötte Svájcban, amikor a Magyar Kommunista Párt megalakította a Dinnyés Lajos-féle kormányt. Nagy Ferencet a családjával zsarolták, így másnap – miután a családját kiengedték hozzá Svájcba – lemondott a kormányfőségről. Néhány nappal később kizárták a kisgazdapártból, októberben pedig állampolgárságától is megfosztották.

Az Egyesült Államokba emigrált, és Washington mellett egy tejtermelő farmot vásárolt. Négy év után azonban megunta a gazdálkodást, és emigráns szervezetekben ismét politizálni kezdett, alapítója volt Magyar Nemzeti Bizottmánynak. Részt vett a szocialista Magyarország elleni rágalomhadjáratban, s reményei szerint egész Kelet-Európát felszabadította volna. Ennek érdekében Ausztriába költözött volna, ám az osztrák kormány ezt nem engedélyezte. Az amerikai külügyminisztérium kérésére 1954 és 1962 között háromszor tett távol-keleti körutat. Az 1960-as évek közepétől visszavonult az emigráns politikától, és egyetemi előadásokat tartott, 1970-ig mintegy négyszázat. Kiállt az amerikai szenátus különbizottsága előtt a magyar korona visszaadása mellett. 1979-ben Magyarországra készült, de június 12-én váratlanul elhunyt.

Évekig tartó házi őrizetből szinte egyenesen a börtönbe

A Losoncon 1889-ben született Tildy Zoltán Nagy Ferenccel együtt készítette elő a Független Kisgazdapárt megalapítását. Kevesebb mint négy hónapig volt miniszterelnök 1945 novembere és 1946. február elseje között, az utóbbi napon szűnt meg a királyság mint államforma. Tildy kormányfősége utáni élete sem telt eseménytelenül, ő lett a második köztársaság első köztársasági elnöke, így neki kellett aláírnia a háború utáni népbírósági perek halálos ítéleteit.

A kommunisták 1947-ben Tildyre bízták a parlament feloszlatását, utána jöttek a kék cédulás választások. Egy évvel később Tildyt lemondásra kényszerítették, mert vejét hazaárulás vádjával letartóztatták. A volt köztársasági elnököt ezután csaknem nyolc éven át, 1956 májusáig házi őrizetben tartották. Épphogy kiszabadult az őrizetből, máris újra börtönbe zárták: Nagy Imre kormányában ugyanis miniszterelnök-helyettes volt, de a forradalom eleste után bezárták. Csak három év múlva – betegségére való tekintettel – engedték szabadon, utána teljes visszavonultságban élt. 1961-ben halt meg.

Az exminiszterelnök, aki lemondásra kérte Kádárt

Az 1916-ban Budapesten született politikus 1967 és 1975 között volt a Minisztertanács elnöke, majd a reformok híveivel együtt félreállították, és nyugdíjazták. Igaz, Fock Jenő maga is kérte felmentését 1973-ban, de a párt vezetése akkor nem járult hozzá. Két évvel később egészségi állapotára hivatkozva váltották le, de a Központi Bizottság ülésén azt mondta: nem az egészségi állapota a döntő, bár megfáradt kissé. Szerinte fiatalabb miniszterelnök kell, utódjának, Lázár Györgynek pedig azt javasolta megfontolásra: a gazdaság legfőbb betegsége, hogy a sokat emlegetett egységes szemlélet a gazdasági kérdések területén nincs meg.

Kormányfői megbízatása után is a Politikai Bizottság tagja maradt 1980-ig, a központi bizottsági tagságát pedig 1989-ig megtartotta, s országgyűlési képviselőként 1985-ig dolgozott. A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének elnöke volt 1980 és 1990 között, a miniszterelnökök nemzetközi Interakció Tanácsának pedig 1994-ig volt tagja. 1988-ban ő javasolta, hogy Kádár János mondjon le főtitkári tisztségéről, és legyen az MSZMP elnöke. 2001. május 22-én halt meg.

Vörös gróf és Rákosi nagykövete

Gróf Károlyi Mihály 1919 júliusában, néhány hónappal a Tanácsköztársaság megalakulása után emigrált, előbb a környező országokban, majd Londonban és Párizsban élt. Távollétében a Horthy-rezsim hazaárulás és hűtlenség vádjával elítélte és vagyonát elkobozta. 1946-ban a kisgazda többségű új nemzetgyűlés törvénybe iktatta érdemeit, és semmisnek mondta ki az ellene hozott ítéleteket. Még ebben az évben hazatelepült, de mivel független, pártokon felül álló politikusként akart tevékenykedni, nem sok szerep juthatott neki. Rákosi Mátyás idején párizsi nagykövet volt, ám a kommunista rendszerrel egyre kevésbé tudott azonosulni, Mindszenty József érdekében hiába próbált közvetíteni, a Rajk-per pedig végképp elvette a kedvét, és 1949-ben lemondott. 1955-ben bekövetkezett haláláig ismét emigrációban élt Dél-Franciaországban.

Bársonyszékből a diliházba

Az 1848–1949-es szabadságharc utolsó miniszterelnökeként a belügyminiszteri feladatokat is ellátó Szemere Bertalannak már csak a végjáték jutott. A világosi fegyverletétel után ő ásatta el a gondjaira bízott Szent Koronát és a koronázási ékszereket 1849. augusztus 23-án Orsován. Először Törökországba, majd Párizsba emigrált, ahol szerény anyagi körülmények között tengődött. 1851-ben távollétében halálra ítélték. 1865-ben amnesztiát kapott, de már elborult elmével tért haza, állapota csak súlyosbodott, négy évvel hazatérése után halt meg.

Az átmenet után mandulatermesztés és fűnyírás

A rendszerváltás előtti utolsó magyar kormány miniszterelnökének élete kossuthi módon kezdődött, Németh Miklós ugyanis szintén Monokon született. Az „átmenet miniszterelnöke” 1988. novembertől 1990. májusig volt hivatalban, kormányfősége idején fogadta el a parlament azokat a törvényeket, amelyek biztosították a rendszerváltást, a kormány pedig engedélyezte Nagy Imre újratemetését. A választásokon Németh Miklós függetlenként indult, s az egyéni választókerületében rögtön az első fordulóban bejutott a parlamentbe.

Ám csak rövid ideig, 1991 májusáig volt az Országgyűlés tagja, mivel elfogadta az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank alelnöki posztját. Ezután Londonban élt, és csak 2000-ben tért vissza Magyarországra. Számos elismerést vehetett át Magyarországon és külföldön egyaránt. Neve 1994-ben és 2002 is szerepelt az MSZP lehetséges kormányfőjelöltjei között, de végül sosem vált jelöltté. Jelenleg a Tokaj-hegyaljai Szövetség elnöke és a Transparency International tagja. Glatz Ferenc, Németh Miklós volt minisztere úgy nyilatkozott, az egykori kormányfő ma úgy él aszófői birtokán Veszprém megyében, mint egy brit kormányzó: mandulát termeszt és füvet nyír.

zona.hu - barikád.hu