Összefognak a parlamenti pártok - a pénzük védelmében2009-06-10 19:34 barikád.hu
Esély van rá, hogy rendeződjön a képviselői költségtérítés ügye - nyilatkozta Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese. Elmondta: arról készülnek most számítások, hogy a képviselőknek az eredeti elképzeléshez képest kisebb mértékben csökkenjen a nettó jövedelmük. Azt tudomásul veszik a képviselők, hogy veszteséget szenvednek el, csak ne 50-80 ezer forintot havonta - fogalmazott Göndör István. A szocialista politikus javaslata szerint az országgyűlési képviselők a magánszemélyekkel azonos módon és feltételekkel adóznának a jövőben, a költségtérítésük pedig megszűnne. Az előterjesztés általános vitáját hétfőn folytatta le a parlament. Az eredeti előterjesztés szerint tízszázalékos, havi több tízezer forintos jövedelemcsökkenéssel kellene számolniuk a képviselőknek. Göndör István elmondta: két, egymást kioltó javaslattal lehetne elérni, hogy ne szenvedjenek el nagyarányú jövedelemcsökkenést a képviselők. Az egyik a jelenlegi hatszoros helyett hétszeresére emelné a köztisztviselői illetményalaphoz kötött szorzót, a másik viszont megváltoztatná a pótlékok mértékét. A szorzó megváltoztatása más törvények módosítását is maga után vonná, ez túl bonyolult, már nincs hozzá idő, hiszen az új szabályokat június 29-én el kellene fogadni. A politikus kiemelte, az a képviselő, aki a jövőben gyűjti a számlákat, elszámol velük, és adózik utánuk, mindenképpen jól jár, mert megtarthatja nettó pozícióját. Az előterjesztés összefüggésben van azzal, hogy e kérdésről az Országgyűlés Seres Mária magánszemély kezdeményezésére népszavazást rendelt el áprilisban. A referendumot elrendelő határozat jelenleg az Alkotmánybíróság előtt van. Göndör István szerint javaslata kiváltja a népszavazást, mert a hatályba lépés után "adómentesen egyetlen forintot sem tud elvinni a képviselő", csak számlával igazolt költséget tud majd elszámolni. A Fidesz frakcióvezető-helyettese, Répássy Róbert szerint nem szerencsés, hogy a képviselők határozzák meg saját tiszteletdíjukat, ám a jelenlegi jogi szabályozás szerint nem lehet mást tenni. Göndör István javaslata nem ideális megoldás, ám jelenleg ennél jobbat nem tudunk - mondta a szocialista képviselő indítványáról. Közölte: az lenne a jó, ha egy létező szabályrendszerbe illeszkedne bele az országgyűlési képviselők, illetve az önkormányzati képviselők illetményének adóztatása. nol.hu-barikad.hu Kapcsolódó cikkek: |
- 18:37
- 17:14
- 18:37
- 17:14













