Vona Gábor: Ökoszociális nemzetgazdaság (Rend, Jólét, Ébredés - 35. rész)2009-09-29 10:44 barikád.hu
35. rész: Ökoszociális nemzetgazdaság A történelem eszmék és az azokhoz kapcsolódó társadalmi és gazdasági berendezkedések folytonos változása. Az társadalomtudósok között vita tárgya, hogy mi hajtja előre a folyamatokat: az eszme alakítja a társadalmat vagy a gazdaság az eszmét, stb. Én ugyan „eszmepárti” vagyok, de ebben a kérdésben sem vagyok szektás, azt hiszem, hogy az emberi kultúra annál jóval komplexebb, mint hogy egy-egy folyamatábrával modellezhető legyen. Egy biztos, nekünk, akik most élünk ezen a bolygón, egy történelmi korszak végén kell helytállnunk. A globális kapitalizmusnak vége, ahogy az ahhoz kapcsolódó (neo)liberális piacgazdaságnak, a fogyasztói társadalomnak, a multinacionális tőke világuralmának és ezzel a liberális demokráciának is. Hogy merrefelé tart majd a világ, még a jövő kérdése. Lehet, hogy az a gigantikus tőkekoncentráció, amely mohóságával saját lufiját pukkasztotta ki, valamilyen átalakuló trükk segítségével átmenti hatalmát, lehet, hogy a rendszer sikeresen korrigálja magát, de az is elképzelhető (sőt, jelenleg a legvalószínűbb), hogy az emberi létezés továbbrohan a szakadék felé, addig, amíg abba alá nem zuhan, örökre. A multinacionális tőke szabad mozgására – pontosabban szabadrablására – épülő globális kapitalizmusnak valóban megkongatták a vészharangját. A gazdasági fejlődés ilyen erőltetett menetére az emberiség és a glóbusz nem képes tovább. Nem beszélve arról, hogy ez a nagy globális felfutás ugyan valóban komoly gazdasági adatokat produkált, de annak haszonélvezője szinte kizárólag a nemzetközi pénzügyi szektor volt, miközben az emberek fizikailag és lelkileg is megnyomorodtak, a társadalmi szakadék a világban tovább nőtt, bolygónk pedig egyre sűrűbben és egyre vészjóslóbban ad immunválaszokat az emberiség újabb „bábeli lázadására”. A világpolitika eddigi válaszai kétfélék voltak: vagy a struccpolitika – nálunk Pató Pál úrról nevezte el Petőfi – vagy pedig a látszatdöbbenet, vagyis hangzatos, csinnadrattás konferenciák a világ elkeserítő helyzetéről, amelyet rendre egy hatalmas zabálás követett valamelyik multinacionális lánc luxushoteljében. A résztvevők diadalmasan jelentették be a fenntartható fejlődés koncepcióját, de egyrészről arra nem tudtak válaszolni, hogy ki fogja majd a multinacionális tőkét megregulázni, azt meg nem merték bevallani, hogy a világ jelenlegi helyzetében inkább fenntartható csökkenésre kell berendezkednünk. Persze felmerülhet a kérdés: mi magyarok, miért is foglalkozunk a világ bajával, amikor van nekünk éppen elég saját? A válasz nagyon egyszerű: azért, mert a világ baja a mi bajunk is, sőt, a világ baja leginkább rajtunk fog lecsapódni, ha nem teszünk meg – akár elsőként a világon – megfelelő óvintézkedéseket. A kiindulási alap már többször elhangzott: a globális kapitalizmusnak vége. Ehelyett a lokalizmus időszaka vár ránk, vagyis a helyi, önfenntartó gazdaságok és társadalmak, illetve azok hálózataira épülő nagyobb, szerves egységek ideje. A jövőben az élelmiszertermelés, az értékesítés, a közbiztonság, az energiaellátás és más területek szervezésében egyre több feladat hárul majd a lokalitásokra. Globalizmus helyett lokalizmus, de mi legyen a liberális piacgazdaság helyett? A liberális piacgazdaság és a globális kapitalizmus ikertestvérek, egymást feltételezik. Ha az egyiknek vége, a másik is értelmetlenné válik. A szabad versenyre – vagyis az erősek, a nagytőkések erőfölényének korlátozhatatlanságára – épülő gazdasági rend a szemünk láttára mondott csődöt, hiszen szétzilálta a társadalom mélyszöveteit, de helyettük nem adott semmit, csupán lehetőséget, hogy az emberek feláldozzák magukat a multinacionális tőke oltárán. A bátortalan és a globalizmussal kollaboráló európai és hazai polgári politika szerint a liberális piacgazdaság helyett vissza kell térnünk a szociális piacgazdasághoz. A gondolat szép és andalító, körülbelül olyan, mint azt mondani a francia forradalom után, hogy térjünk vissza a lovagkorba. Romantikus, de hatalmas baromság. A szociális piacgazdaság nem más, mint a liberális piacgazdaság plasztikai sebészettel megszépített változata, amely ugyan ideig-óráig szépen mutat, de csupán a felszín más, a mélyréteg ugyanaz. Csak idő kérdése, hogy lentről a szenny mikor csúfítja el újra a felszínt. Aki ma szociális piacgazdaságról beszél, azt mondja: fogalmam sincs, mit kellene tenni, úgyhogy menjünk vissza a múltba. Ma ökoszociális nemzetgazdaságra van szükség. A szó talán nehézkes, talán idővel találunk jobbat, de itt és most a lényeg a lényeg. A multinacionális tőke extraprofitéhségét nem lehet már kielégíteni, a manapság hangoztatott fenntartható fejlődés csupán délibáb. Az erőforrások fokozatos kimerülésével jobb, hogy ha a fenntartható csökkenéshez kezdünk hozzászokni, amely azt jelenti, hogy a gazdaság szabadrablását megfékezzük, és visszatérünk az emberek a gazdaságért elvtől a gazdaság az emberekért elvhez. A gazdaságot az emberhez méltó környezet (öko), az emberhez méltó élet (szociális) és a magyarság (nemzet) érdekében korlátok alá kell vetni. Ezt jelenti az ökoszociális nemzetgazdaság. Öko, mert a gazdaság mohósága tönkretette a környezetet. Itt nem csupán olyan hagyományosan zöldnek mondott politikai és társadalmi megfontolásokra gondolok, mint környezettudatos életforma, takarékos energiafelhasználás vagy megújuló energiaforrások, hanem a tájvédelemre, a vidékmentésre, a kisebb, élhető emberi közösségeknek, a falvak felvirágoztatására. Szociális, mert a politika és a gazdaság célja nem önmaga, hanem az ember. Itt sem csupán tisztességes bérekről van szó, hanem az élhető élet megteremtésének biztosításáról. A globális kapitalizmus ugyanis olyan ütemben használta fel humán forrását, az embert, hogy annak szellemi-lelki-fizikai regenerálódására sem hagyott módot, a futószalagok szétverték a családokat, a kisebb és nagyobb közösségeket. Az alapvető, egyetemes emberi értékeknek és a minőségi szemléletnek kell visszaadni az őt megillető helyet. Nemzetgazdaság, mert a legnagyobb természetes közösség, amely történelmi fejlődéssel bír, és amely ezáltal egységként kezelhető társadalmi, kulturális és jelen esetben gazdasági szinten is, az a nemzet. Ez sem annyit jelent csupán, hogy a multinacionális cégekkel és a nagy nemzetközi folyamatokkal szemben védjük és segítjük a hazai munkavállalót, vállalkozót és termelőt, hanem azt is, hogy az állam aktívan beavatkozik a nemzet érdekében a gazdasági folyamatokba, a nyersanyagkincset, a stratégiai ágazatokat, a gazdasági irányítást nemzeti kézben tartva, vagy ha kell, abba visszajuttatva. Az ökoszociális nemzetgazdaság elsőre grandiózus, talán egyesek számára megvalósíthatatlannak tűnő vállalkozásnak tűnik. Én optimista vagyok, hiszen az emberből az életéért való küzdelem extrateljesítményt képes kihozni. Ez igaz emberek közösségére, egy nemzetre is. Magunk, szeretteink és utódaink életéért kell küzdenünk. A kiárusító politikának helye, a csak szavakban bátor, de tettekben gyáva politikának meg értelme nincs többé. Kell, hogy legyen jobbik… (A szerző a Jobbik elnöke) Kapcsolódó cikkek: Friss hírek 20:17 Cigányúton a magyar iskola (2) 20:02 Rakétacsapás érte a NATO-t 19:28 Székely zászló lobog Hargita Megye Tanácsának székháza tetején 13:16 Nagyon kicsi gyűlés: néhány százan kiváncsiak az MSZP-re 12:58 Döbbenetes pofátlanság: eltávolította a Jobbik plakátjait a Fidesz a Dózsa György téren (videóval!) 12:35 Külföldi szavazatszámlálókat vár a Jobbik 12:18 Gyorshír: 60 ember ellen indítottak szabálysértési eljárást, mert egy koszorút helyeztek el 12:01 Horthy Miklós, az utolsó államférfi 11:54 Vonatbaleset Miskolcon 11:32 A francia jobboldal fekete napja lehet a mai 11:22 "Hagyó talicskatoló!" - jelenlétével zavarta meg a zászlófelvonást Bajnai Gordon 10:59 Kórházba került Paskai László 10:51 Beckham elsírta magát - ki kell hagynia a vb-t a sztárfocistának 10:36 Hogy nem szakad le a plafon: Bajnai az "ősökhöz méltó nemzettudatról" 10:25 Romantikus Erőszak: Keménymag (Előzetes videó) 09:34 Magyar vizsla a világ legszebb kutyája 09:07 A 87 éves néni meggyilkolása ellen tiltakozott a békési Jobbik (videó) 08:47 Egész éjjelre áram nélkül maradt Chile 08:39 Harmadik világ Magyarországon: 1500-2000 ember fázik halálra évente 08:29 Cserben hagyták sérült társukat a románok 22:01 A ferencvárosi oroszlánbarlangban játszott a Hunnia - beszámoló 21:59 Gyorshír: Bombariadó volt a ma esti Ghymes koncerten 21:48 Több százan emlékeztek a meggyilkolt asszonyra 21:21 Kártérítési per a rendőrség ellen (videó) 20:58 Gyimesbükkben a románok megzavarták a március 15-ei megemlékezést 20:20 A Maros megyei Havadon Kossuth utcát szeretnének 19:52 Izraeli kerités 260 millió euróért 19:30 Terror alatt tartotta az iskolát az MSZP-s 18:51 Szilvásy apósa kétmilliós képeket fest 18:25 Magyarellenes tüntetés Kolozsváron |
20:02 Rakétacsapás érte a NATO-t
19:28 Székely zászló lobog Hargita Megye Tanácsának székháza tetején
13:16 Nagyon kicsi gyűlés: néhány százan kiváncsiak az MSZP-re
12:58 Döbbenetes pofátlanság: eltávolította a Jobbik plakátjait a Fidesz a Dózsa György téren (videóval!)
12:35 Külföldi szavazatszámlálókat vár a Jobbik
12:18 Gyorshír: 60 ember ellen indítottak szabálysértési eljárást, mert egy koszorút helyeztek el
12:01 Horthy Miklós, az utolsó államférfi
11:54 Vonatbaleset Miskolcon
11:32 A francia jobboldal fekete napja lehet a mai
11:22 "Hagyó talicskatoló!" - jelenlétével zavarta meg a zászlófelvonást Bajnai Gordon
10:59 Kórházba került Paskai László
10:51 Beckham elsírta magát - ki kell hagynia a vb-t a sztárfocistának
10:36 Hogy nem szakad le a plafon: Bajnai az "ősökhöz méltó nemzettudatról"
10:25 Romantikus Erőszak: Keménymag (Előzetes videó)
09:34 Magyar vizsla a világ legszebb kutyája
09:07 A 87 éves néni meggyilkolása ellen tiltakozott a békési Jobbik (videó)
08:47 Egész éjjelre áram nélkül maradt Chile
08:39 Harmadik világ Magyarországon: 1500-2000 ember fázik halálra évente
08:29 Cserben hagyták sérült társukat a románok
22:01 A ferencvárosi oroszlánbarlangban játszott a Hunnia - beszámoló
21:59 Gyorshír: Bombariadó volt a ma esti Ghymes koncerten
21:48 Több százan emlékeztek a meggyilkolt asszonyra
21:21 Kártérítési per a rendőrség ellen (videó)
20:58 Gyimesbükkben a románok megzavarták a március 15-ei megemlékezést
20:20 A Maros megyei Havadon Kossuth utcát szeretnének
19:52 Izraeli kerités 260 millió euróért
19:30 Terror alatt tartotta az iskolát az MSZP-s
18:51 Szilvásy apósa kétmilliós képeket fest
18:25 Magyarellenes tüntetés Kolozsváron
2010. március 15. - A Nemzet Seregszemléje (élőben a jobbiktv-n!,percről percre a Barikádon)
Figyelem! A Jobbik TV élőben közvetíti a március 15-i nemzeti seregszemlét!
Itt a legújabb jobbikos Firefox (képpel)
Felfordul a budapesti közlekedés március 15-én - tudakozódjon nálunk!
Figyelem! A mácius 15-i ünnepségek miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani
A március 15-i rendezvényen a Jobbik Jogsegélyszolgálata készen áll













