Vissza a főoldalra!
RSSBeállítás kezdőlapnakKedvencekhez ad 

"Valaki azt mondta, idejönnek megölni minket!"- Vona Gábor Sajóbábonyban tájékozódik (frissítve)

Vona Gábor a Jobbik elnöke munkatársaival, köztük Szilágyi György elnöki kabinetvezetővel jelenleg is a borsodi Sajóbábonyban tájékozódik a sajtó által polgárháborúsnak beállított helyzetről.

A Barikád helyszíni jelentése szerint a települést szinte teljes egészében lezárták a rendőrök. Vona Gábor mozgását nem akadályozzák, így a pártelnök és a Jobbikosok először ellátogattak ahhoz a boltos hölgyhöz, akit korábban helyi cigányok bántalmaztak. Később Vona kamerák kereszttüzében a helyi cigányok egy csoportjával is beszélgetett, akik elmondták: munkára és biztonságra vágynak. A pártelnök kérdésére, miszerint ismerik-e a Jobbik programját és a Gárdát, valamint annak a céljait, nemmel feleltek. A vasárnapi eseményekről azt mondták a cigányok "Valakik azt mondták, hogy idejönnek ezek a gárdisták megölni minket".

Rengeteg szimpatizáns is érkezett a településre, ám ők a rendőrök kérésére a helyi tornateremben maradtak, az elnök és a küldöttség a tájékozódó körút végén velük fogja tölteni az időt.

12.40: A teremben helyet foglaló Kállai Csaba országos cigányvajda is szót kapott. Először a békéről beszélt, majd közölte: ha kell, ő is bármikor mozgósítani tud húszezer cigányt. Szerinte egy esetleges polgárháború "valakiknek az érdeke". Hogy pontosan idézzük az országos cigányvajdát: "Valakiknek az érdeke, akik erre az országra szomjúhoznak és gyarmattá akarják tenni". Kállai ugyanakkor kijelentette: ők, cigányok is ebben az országban élnek és itt is akarnak. Magyar ételeket esznek: baromfi- marha- és disznóhúst, de -mint hozzátette-: vannak akik disznóhúst nem esznek... Lakatos Attila borsodi cigányvajda is felszólalt, majd a cigány vezetők békét és összefogást ajánlottak a Jobbikosoknak. Vona Gábor erre reagálva figyelmeztetett: a labda a cigányság térfelén pattog, előbb bizonyítaniuk kell, a szép szavakból és a beszédekből elég volt. A cigányok jelentős hányadának vissza kell térnie a munka, az oktatás és a törvény világába.

Kiss Róbert, az Új Magyar Gárda főkapitánya felszólalásában a médiumokat, a mindent eltorzító sajtót tette felelőssé a Sajóbábonyban történtekért. Mint mondta a Gárda ha kell, addig lesz jelen bárhol az országban, amíg helyre nem áll a rend, amely mindannyiunk érdeke.

Bencs Gábor, a sajóbábonyi Jobbik elnöke ismertette az inkriminált este pontos körülményeit. Mint elmondta, a lakossági fórum szervezőit és résztvevőit megfenyegették, ezért kellett segítséget kérnie a Gárdától és ezért fajulhattak el a médiumok által teljesen eltorzított tükörben bemutatott események.

12.15: Vona elismételte: a rendőri munka erkölcsi és anyagi becsületének a visszaállítása mellett vidéken a Csendőrségre is szükség van. A magyar-cigány együttélésről kijelentette: a magyar nép toleráns és befogadó, ahogy mindig is az volt történelme során. Hozzátette: a cigányságot az eddigi kormányok csak szavazógépnek tekintették, a parlamenti pártok kihasználták őket, akiket "olyan körülmények között tartanak, amelyek az afrikai dzsungelben és az új-guineai kannibálok között sem lennének tolerálhatók" és az "elit" tagjai érdemi intézkedések helyett soraik közé ültettek 1-1 cigányt, a valódi megoldásokra tekintettel érdemi befolyás nélkül.

12.10: Vona kifejtette: A cigányságnak az érdekképviseletét újjá kell szervezi, mert a jelenlegi önkormányzati rendszer teljesen megbukott. Az új képviseleti rendszer lehet éppenséggel a vajdaság intézménye is, de ezt a Jobbik a cigányságra bízza, elvégre ez az ő belső ügyük. Elismételte: a szociális rendszert át kell alakítani, de a cigányság becsületes részének a világon semmi félnivalója a Jobbiktól. Vona beszédét megtapsolták a teremben helyet foglaló cigányok.

12.04:: Vona Gábor ismertette a Jobbik programjának a cigányságra és a rendőrségre vonatkozó részeit. Mint elmondta, a Jobbik kormányra kerülésének első percétől kezdve a vezetés átvilágítására fog törekedni. Távoznia kell minden olyan rendőrnek, akik Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon véderejeként működtek közre.

11.59: A rögtönzött sajtótájékoztató a Himnusz eléneklésével kezdődött, amit a teremben helyet foglaló cigányok is végigénekeltek. Vona Gábor beszédét a helyi vajda és a megjelent cigányok csendben hallgatják.

11.39:
Vona Gábor a helyi sportcsarnokban több száz érdeklődő előtt rögtönzött lakossági fórumot tart. A rendezvényen jelen van Kállai Csaba országos cigányvajda és kísérete is. Az első sorokat cigányok foglalták el.

barikád.hu

Friss hírek

21:57 47-50 millióan egészségbiztosítás nélkül az Egyesült Államokban

21:29 Cigányúton a magyar iskola (3)

21:18 Merkel Barroso ütközet "görög ügyben"

20:25 Morvai Krisztina: Magyarország jövője a tét a választásokon

20:07 Kétmillió eurót szakított a magyar kvótákon egy hongkongi cég

19:49 "Az USA összeesküvést szít, hogy lecsapjanak Iránra"

19:30 Lenvai-delegáció a kínai kommunistáknál

18:55 A Milán védők nagy potyát hoztak össze (videó)

18:17 Így lettem közellenség – I. rész

18:06 Sajtótájékoztató az állatvédelemről

17:41 Kétmillió szelvény a kukába!

17:37 16 és 19 éves fiúkat ölt meg a megszálló izraeli hadsereg

17:20 A Jobbik mindenkit beenged lakossági fórumaira

17:13 A „Lényeg” helyett tények, avagy válasz a bajai Lényeg újság cikkére

16:54 Egy hős magyar falu legyőzte Trianont

16:35 Kanadai cigány szélhámosság: "Próbáld felnagyítani a magyarországi rasszizmust"

15:37 Megtelt a sportcsarnok a Jobbik fórumán Székesfehérváron

15:22 Hungarica – Végre megtörték a húszéves átkot (videóval)

15:03 Szegedi Csanád: A Jobbik gyógyírt ad az erkölcsi és gazdasági válságra

14:40 Az ENSZ-főtitkár elítélte az apartheid államocskát

14:05 A Jobbik, az arab világ és az antalli örökség

13:20 Véget ért a siita felkelés Jemenben?

13:04 Európai Unió: Merkelt a német nemzeti és gazdasági prioritások érdeklik, nem Görögország

12:54 Kevés az érvényes kopogtatócédula, nem lehet képviselőjelölt Budaházy

12:46 65 éves síelő sérült meg súlyosan Ausztriában

12:44 Kiengedték a Cozma-ügy gyanúsítottjait, Enyinget ellepték a rendőrök

11:45 Elhunyt G. Szabó Judit

11:30 Tüntetés az iraki agresszió évfordulóján: George W. Bush felelősségrevonását követelik

11:29 A Jobbik a győzelem küszöbén - Megvásárolható a bar!kád legfrissebb száma

11:28 Iraki választások: az "Iraki Blokk" vezet

Korábbi hírek >>

Játék webáruház és játékbolt

Aktuális

Partnereink