Vissza a főoldalra!
RSSBeállítás kezdőlapnakKedvencekhez ad 

Pörzse Sándor a Jobbik jelöltjeként folytatja a harcot (Jobbik TV videóval)

Pörzse Sándor a Jobbik képviselőjelöltjeként indul a 2010-es parlamenti választásokon - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Vona Gábor.

Pörzse Sándor az országgyűlési választási kampányuk egyik fő arca, illetve a január közepén induló Barikád című hetilap főszerkesztője is lesz - tette hozzá a Jobbik elnöke. Az MTI kérdésére, hogy a jelölt listán is indul-e, azt felelte, hogy a listáról még nem döntöttek.

Kijelentette, azért kérték fel Pörzse Sándort, mert a közéleti szereplők közül egyike azoknak a keveseknek, akik hitelesek tudtak maradni. Hozzátette, hogy az újságíró az elmúlt húsz évben „megalkuvás nélkül, keményen küzdött a posztkommunistákból vadkapitalistákká züllött politikusokkal szemben”. Vona Gábor szerint a jelölt személye azt az üzenetet közvetíti, hogy a Jobbik lesz az az erő, amely végrehajtja a jelenlegi politikai garnitúra elszámoltatását.

Az elmúlt húsz évben Pörzse Sándor „kulturális missziót végzett”, amikor hiánypótló történelmi ismeretterjesztő filmeket készített és a Jobbiknak is az-az egyik a célja, hogy a történelem elhallgatott eseményeit „végre a helyére tegye” - emelte ki a pártelnök.

A jelölt, Pörzse Sándor döntését indokolva azt mondta, hogy 2010-re az objektív újságírás megszűnt Magyarországon, mind a jobb-, mind a baloldalon. Közölte, hogy újságíróként elfogyott körülötte a levegő, mert olyan cenzúrával találkozott, amelyet nem lehetett felvállalni. Kijelentette, hogy kötelessége folytatni az elkezdett harcot, azért - mint mondta – „teljesen természetes, hogy gyakorlatilag ide sodródtam”.

barikád.hu

Friss hírek

13:20 Véget ért a siita felkelés Jemenben?

13:04 Európai Unió: Merkelt a német nemzeti és gazdasági prioritások érdeklik, nem Görögország

12:54 Kevés az érvényes kopogtatócédula, nem lehet képviselőjelölt Budaházy

12:46 65 éves síelő sérült meg súlyosan Ausztriában

12:44 Kiengedték a Cozma ügy gyanúsítottjait, Enyinget ellepték a rendőrök

11:45 Elhunyt G. Szabó Judit

11:30 Tüntetés az iraki agresszió évfordulóján: George W. Bush felelősségrevonását követelik

11:29 A Jobbik a győzelem küszöbén - Megvásárolható a bar!kád legfrissebb száma

11:28 Iraki választások: az "Iraki Blokk" vezet

11:26 Vona Veszprémben: a jövőben a politika ne válhasson még egyszer a társadalom ellenségévé

11:19 Halálos gázolás Komárom-Esztergom megyében

11:18 Elhunyt Bilek István nemzetközi sakknagymester, 78 éves volt

21:41 Képviselőjelölt lett a ScienNet-ügy gyanúsítottja

21:36 Berlusconiért tüntettek

21:33 Retkes nem bánja az MDF-el való összefonódást

20:36 Feloszlatta magát sz SZDSZ szervezet

20:13 A British Airways sztrájkja a magyar járatokat is érinti

20:10 Zárlat 10 hazai kórházban

20:03 Letartóztatások a Harag napján

19:11 Lakossági fórumok Győr-Moson-Sopron megyében

19:05 Vona Gábor Győr-Moson-Sopron megyébe látogat

18:38 Egy jobbikos cáfolatai Dávid Ibolya mai ferdítéseire

18:16 Seres Krisztina jogvédő beszámolója egy keresztállítási esetről

18:10 Négy felvidéki fradista tiltakozása a szurkolói kártya bevezetése ellen

17:56 Egy jobbikos gondolatai

17:33 Választási csaláson kapták a Fejér megyei MDF-et!

16:57 Halottak adatai a Munkáspárt ajánlószelvényein! (Frissítve!)

16:33 Hegedűs Tamás miniszterjelölti bemutatkozása

14:26 Lebukott jelöltjei miatt hisztizik Dávid Ibolya

13:59 Nokiás dobozzal kedveskedtek a jobbikosok Mesterházynak

Korábbi hírek >>

Játék webáruház és játékbolt

Aktuális

Partnereink