„Nekünk nem fáj a hátunk a bőröndcipeléstől” - Kovács Béla a Jobbik külügyi kapcsolatairól2010-02-06 10:28 barikád.hu
Mint a Jobbik külügyekért felelős politikusa, mit gondol az elmúlt 20 év külpolitikájáról? A magyar külpolitika a rendszerváltást követően három célt tűzött ki maga elé: a szomszédos országokban élő magyarság helyzetének javítását, az euro-atlanti integrációt és a demokratikus intézményrendszer megszilárdítását. Az elmúlt húsz év bebizonyította, hogy kudarcot vallott a nyugati elvárásoknak kényszeresen megfelelni kívánó külpolitikai vezetés, elszalasztotta a nemzetközi rendszer átalakulásával kínálkozó lehetőségeket, és a nemzet érdekeivel ellentétes alkukra kényszerült. A Jobbik a magyarság érdekeit mindenkor prioritásként kezeli. Mi - más pártoktól eltérően - következetesen küzdünk a Kárpát-medencei magyarság kollektív jogainak - területi, kulturális autonómia - érvényesítéséért, a magyarság megmaradása érdekében. Fontos eszköznek tartjuk a kettős állampolgárság intézményének bevezetését, és új honfoglalást hirdetünk, amely tragikus történelmi eseményeink következtében a világban szétszóródott magyarság összefogását és hazahívását tűzi célul. Az eddigi egypólusú világ helyett több erőközpont látszik kialakulni, ezért alapvetően át kell értékelnünk külpolitikai stratégiánkat. Meg kell hagyni jó kapcsolatainkat a világ vezető államaival, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy földrajzi és történelmi örökségünk Európát, valamint a legközelebbi nagyhatalmat, Oroszországot jelölte ki olyan tényezőnek, amellyel együtt kell a jövőben is élnünk. A Kelet felé nyitás mennyire kiemelt része a Jobbik külkapcsolatainak? A Jobbik külügyi programjának egyik alapvető eleme a Kelet felé nyitás. A magyarsággal kulturális és származási alapon, saját magukat is rokon népeknek tekintő belső-ázsiai országokkal való szorosabb külügyi kapcsolatok kiépítése kiemelt fontosságú. Európa nyugati része és Ázsia között Magyarország helyzete geostratégiailag meghatározó, amivel egy gazdasági, kereskedelmi híd, tranzitország szerepét kell betöltenie. A kelet-európai államokkal való szorosabb együttműködés és érdekképviselet a térség fejlődésének és fennmaradásának is a záloga. Magyarország évezredes történelmi szerepe a térségben újra érvényre juthat egy olyan államok közötti együttműködés külügyi előkészítésével, amellyel a globalizáció jelenlegi és jövőbeni káros hatásai ellen fognának össze ezen államok. Újra meg kell találni a magyar termékeknek az orosz piacot, hiszen sok területeken még mindig számottevő igény van rájuk. Oroszország stratégiai partner lehet a magyar önrendelkezésért folytatott küzdelemben, hiszen jelentős számú orosz él kisebbségi sorban. Már fiatalkori tanulmányaim lehetőséget adtak arra, hogy közvetlen közelről tanulmányozzam a kapitalizmus és a szocializmus pozitív és negatív oldalait két vezető nagyhatalom, Japán és Oroszország révén. További munkám során betekintést nyertem a két rendszer politikai és gazdasági működésébe, sok baráti és üzleti kapcsolatot sikerült teremtenem több országban. Külföldi barátaim között van jelenlegi miniszterelnök, külügyminiszter, parlamenti képviselők, gazdasági vezetők. Vona Gáborral is járt Moszkvában egy éve, hoztak haza pénzzel teli bőröndöket? Esetleg máshonnan? Mint a párt felelős külügyi vezetője határozottam állítom, hogy sem Moszkvából, sem máshonnan a Jobbik nem kapott anyagi támogatást. Nincs állandó belépőnk a Gazprom székházba, nem tart pórázon Putyin, nekünk nem fáj a hátunk a bőröndcipeléstől, hajlongástól. Az viszont felháborító, hogy egy magyarországi parlamenti párt prominens vezetője ezekkel a hamis, lejárató szándékú állításokkal kampányol a Jobbik ellen. Az idei parlamenti választásokhoz sem kérünk, és nem fogadunk el támogatást külföldről. Jelenleg Brüsszelben dolgozik a Jobbik EP-képviselőivel. Már meglévő kapcsolatai segítették a Jobbik elfogadottságát és beilleszkedését? Ezirányú előkészítő munkám már másfél évvel az EP-választások előtt kezdődött. A választás közeledtével egyre intenzívebb munkát végeztünk, többször jártam Brüsszelben és Strasbourgban annak érdekében, hogy a Jobbik képviselői minél könnyebben kapcsolódhassanak az ottani munkába. Felhatalmazást kaptam a frakciócsatlakozási tárgyalások vezetésére, amelynek eredményeképpen az Európai Parlament egyik legaktívabb képviselőcsoportjává váltunk. Az Ön nevéhez fűződik az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetségének megalapítása, amelynek megálmodója és egyik szülőatyja. Tervezik a szervezet bővítését? A nemzetközi média novemberi kárörvendő hangnemű tudósítóinak rossz hírem van: az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége a Brit Nemzeti Párt csatlakozása után, a december elején Rómában tartott találkozó során újabb három - spanyol, portugál, ukrán- nemzeti párttal bővült. Csatlakozási tárgyalások folynak lett, szlovén jelentkezőkkel, illetve az osztrák Szabadság Párt is előreláthatólag idén májustól nyer felvételt. Érdeklődnek az Egyesült Államokból és Japánból is a szervezet iránt. Az ENMSZ a napokban hivatalosan bejegyzésre kerül Strasbourgban. A Jobbik együttműködne a szomszédos országok nemzeti pártjaival is? A Jobbik hajlandó együttműködni azon nemzeti pártokkal, amelyek elfogadják a szövetség alapszabályát. Azonban azokkal a nyíltan magyarellenes szervezetekkel, amelyek súlyosan sértik a gúnyhatáron túl élő magyarság érdekeit, soha, semmilyen formában. Élve vétójogunkkal megakadályozhatjuk, hogy az előbb említett pártok a szövetség tagjává váljanak. A Jobbik jelenleg a legerősebb európai nemzeti párt, s igen komoly tevékenységet folytat közös céljaink elérésének érdekében. Köztudott a Fidesz és a kritikusai által szélsőséges cionistaként leírt izraeli Likud párt szoros együttműködése. A Jobbik milyen pártokkal működne együtt a már meglévő európai szövetség tagjain kívül? Véleményem szerint minden komoly nemzeti erő előbb-utóbb megtalálja helyét a nemzetközi szintéren is. Itt is érvényes a „madarat tolláról, embert barátjáról…” közmondás. A Fidesz még a kezdetekkor felszállt egy „hajóra”, amely már olyan messze került a parttól, hogy abból nem tud kiszállni. Mi teljesen nyitottak vagyunk a világ bármely nemzeti mozgalma felé, akik céljuknak tekintik a romboló globalizmus elleni harcot, küzdenek hazájuk, nemzetük, tradícióik, anyanyelvük megmaradása érdekében. A cikk megjelent a bar!kád hetilap első számában. A legfrissebb újság még kapható az újságárusoknál. barikád.hu Friss hírek 20:36 Feloszlatta magát sz SZDSZ szervezet 20:13 A British Airways sztrájkja a magyar járatokat is érinti 20:10 Zárlat 10 hazai kórházban 20:03 Letartóztatások a Harag napján 19:11 Lakossági fórumok Győr-Moson-Sopron megyében 19:05 Vona Gábor Győr-Moson-Sopron megyébe látogat 18:38 Egy jobbikos cáfolatai Dávid Ibolya mai ferdítéseire 18:16 Seres Krisztina jogvédő beszámolója egy keresztállítási esetről 18:10 Négy felvidéki fradista tiltakozása a szurkolói kártya bevezetése ellen 18:00 A Jobbik a győzelem küszöbén - Megvásárolható a bar!kád legfrissebb száma 17:56 Egy jobbikos gondolatai 17:33 Választási csaláson kapták a Fejér megyei MDF-et! 16:57 Halottak adatai a Munkáspárt ajánlószelvényein! (Frissítve!) 16:33 Hegedűs Tamás miniszterjelölti bemutatkozása 14:26 Lebukott jelöltjei miatt hisztizik Dávid Ibolya 13:59 Nokiás dobozzal kedveskedtek a jobbikosok Mesterházynak 13:50 Élőben közvetíti Vona Gábor érdi fórumát a Jobbik TV 13:17 Varga Géza válasza a Magyar Hírlap ferdítéseire 13:00 Herélés és legyilkolás - Lendvai horror-show 12:43 FSZSZ: Nem vagyunk fizetett szurkolók! 12:18 Pokorni: túl sok a tanárjelölt 12:10 A nép csalfa kedvence: Győri Béla, a választókerület-szédelgő 11:14 Kishír: Feloszlatta magát a kecsekméti SZDSZ 10:40 Tízezrek kerülhetnek utcára a kilakoltatási moratórium végével 10:25 Moszkva-Washington: újraindítás 10:15 A szlovákok ismét nekimentek Sólyomnak 09:42 Hungarica: Adjon az Isten 09:18 Összeverték a temerini polgármester fiát 09:08 Nyílt levél Orbán Viktor barátomnak 08:49 Izraeli terrortámadás a gázai reptér ellen |
20:13 A British Airways sztrájkja a magyar járatokat is érinti
20:10 Zárlat 10 hazai kórházban
20:03 Letartóztatások a Harag napján
19:11 Lakossági fórumok Győr-Moson-Sopron megyében
19:05 Vona Gábor Győr-Moson-Sopron megyébe látogat
18:38 Egy jobbikos cáfolatai Dávid Ibolya mai ferdítéseire
18:16 Seres Krisztina jogvédő beszámolója egy keresztállítási esetről
18:10 Négy felvidéki fradista tiltakozása a szurkolói kártya bevezetése ellen
18:00 A Jobbik a győzelem küszöbén - Megvásárolható a bar!kád legfrissebb száma
17:56 Egy jobbikos gondolatai
17:33 Választási csaláson kapták a Fejér megyei MDF-et!
16:57 Halottak adatai a Munkáspárt ajánlószelvényein! (Frissítve!)
16:33 Hegedűs Tamás miniszterjelölti bemutatkozása
14:26 Lebukott jelöltjei miatt hisztizik Dávid Ibolya
13:59 Nokiás dobozzal kedveskedtek a jobbikosok Mesterházynak
13:50 Élőben közvetíti Vona Gábor érdi fórumát a Jobbik TV
13:17 Varga Géza válasza a Magyar Hírlap ferdítéseire
13:00 Herélés és legyilkolás - Lendvai horror-show
12:43 FSZSZ: Nem vagyunk fizetett szurkolók!
12:18 Pokorni: túl sok a tanárjelölt
12:10 A nép csalfa kedvence: Győri Béla, a választókerület-szédelgő
11:14 Kishír: Feloszlatta magát a kecsekméti SZDSZ
10:40 Tízezrek kerülhetnek utcára a kilakoltatási moratórium végével
10:25 Moszkva-Washington: újraindítás
10:15 A szlovákok ismét nekimentek Sólyomnak
09:42 Hungarica: Adjon az Isten
09:18 Összeverték a temerini polgármester fiát
09:08 Nyílt levél Orbán Viktor barátomnak
08:49 Izraeli terrortámadás a gázai reptér ellen
Egy jobbikos gondolatai
Hungarica koncert szombaton a Petőfi Csarnokban, friss infók és könyv a zenekarról: "Magyar a Dal" + videó
Az ORTT volt tagja, Varga Imre az ECHO TV sorozatos törvénysértéseiről
Meghívó: Töltsön egy napot az óbudai Jobbikkal és vendégeinkkel
A Jobbik megelőzte az MSZP-t!
Pörzse Sándor a közszolgálati tévé vendége volt (videó)













