Vissza a főoldalra!
RSSBeállítás kezdőlapnakKedvencekhez ad 

Lezárult a barikad.hu licitje

A szomorú hírről a Blikk című napilap számolt be. A korábbi válogatott labdarúgó mezeit, a Fradival nyert bajnoki aranyérmeit árvereztette el, hogy külföldön kezeltethesse a hosszan tartó súlyos betegségben szenvedő feleségét, aki február 17-én volt 37 éves. Kriston Attila felesége, Ilona a család gárdonyi házában hunyt el szerda éjjel.

„Minden segítségért hálás vagyok. Ám hiába tettünk meg mindent, a párom nem tudta legyőzni a gyilkos kórt" - mondta a korábbi egyszeres válogatott Kriston, akinek három gyermeket kell egyedül felnevelni. Az Ilona első házasságából született 16 éves Milán és Cintia (14), valamint a közös gyermek, Jázmin (3) nem volt otthon édesanyjuk halálakor.

Ilonát 2006-ban csecsemőmirigyrák-daganattal operálták, később agyműtéten is átesett, de a gerincében és mellhártyáján is újabb áttéteket fedeztek fel az orvosok. Egy évvel ezelőtt szurkolók és több klub fogott össze azért, hogy Kristonéknak segítsen. (FN)

Korábban írtuk:

2010. február 6-án Tömör-Tones Zsolt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom sportkabinetjének vezetője a párt sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy Kriston Attila családjának megsegítésére árverést szerveznek. A Ferencváros egykori játékosa korábban már a klub szurkolóihoz is fordult segítségért, hogy ki tudja fizetni súlyos beteg felesége olaszországi gyógykezelését. Azóta sajnos Attila felesége elhunyt.

Sajnos a felajánlott összegekkel már nem a gyógykezeléshez tudtunk hozzájárulni, de hisszük, hogy ezzel is segítettünk és próbáltuk enyhíteni a mérhetetlen fájdalmat.

A Jobbik a hír hallatán egyből a játékos megsegítésére sietett, és reméli, hogy a sportemberek és állampolgárok is ezt fogják tenni. Az árverés 2010. február 8-tól február 28-ig tart. Három tárgyra lehetett licitálni, Balassa Péter labdarúgó szombathelyi Haladás dedikált mezére, a ferencvárosi Lipcsei Péter aláírásával egy zöld-fehér mezre, és a háromszoros olimpiai bajnok vízilabda csapatnak dedikált labdájára lehetett licitálni.

A lezárult licit eredménye:

Lipcsei Péter meze: 50.000 Ft (J. András)
Balassa Péter meze: 20.000 Ft (J. András)
Vízilabda: 40.000 Ft (J. András)

A barikad.hu szerkesztősége és a Jobbik Sportkabinete ezúton fejezi ki részvétét Kriston Attila és az édesanyjukat elveszítő három gyermek felé.

barikád.hu

Friss hírek

21:26 Mind a 176 egyéni választókerületben nyilvántartásba vették a Jobbik jelöltjeit

21:01 Aktívabbak a jobboldaliak a baloldaliaknál

20:04 Gárdista írása: 70-25

19:51 Igaz a hír: Bokros az LMP felé kacsintgat

19:26 Morvai Krisztina és Balczó Zoltán legfrissebb felszólalásai az EP-ben

19:14 Felfordul a budapesti közlekedés március 15-én - tudakozódjon nálunk!

19:10 Haladás-Kaposvár: Levetették a jobbikos molinót

18:51 Felelőtlenség: Nyitva a vezetőfülke (videó)

18:46 BKV-s formaruhák a szeméttelepen

18:35 Kellemes csalódás lehet a Jobbik szereplése

17:58 Az RMDSZ-nek nem érdeke a magyar nyelv hivatalossá tétele?

17:45 Nyílt levél Szabó Timeának, avagy az LMP jogot sértett!

17:16 Továbbra is tiltakoznak a rezidensek

17:06 Szegedi Csanád: "Az MSZP nem nevezhető magyarnak"

16:47 IV. Íjász Napforduló Ünnep Zsámbékon

16:28 Hamarosan rajtol a BoxingONE Championship 5. szezonja

16:07 Kiadták a svédek az "auschwitzi tábla megrendelőjét"

16:02 Leállt az 1-es és a 3-as villamos fejlesztése

15:58 Kuncze kilépett az SZDSZ-ből

15:45 Borbély Zsolt Attila: Fidesz versus Jobbik (3. rész)

14:58 Csak egyenesen - Reagálás Szentesi Zöldi László írására

14:50 Bombát találtak a körmendi állomáson

14:39 Szégyen: Az MSZP szerint bűn Kárpátiát hallgatni!

14:28 Hazudott és csalt a szocialista képviselő

14:00 Lévai: Törvényes keretek között már lehetetlen a listaállítás

13:37 Gyorshír: 18 éves cigány gyilkolta meg a 87 éves békési nénit (frissítve)

12:49 Szlovák újság: a Jobbiknak van a legjobb nemzetiségi programja

12:35 Rendőrök váltják a cigányokat az Avas-lakótelepen?

12:34 A TMRSZ közleménye és petíciója

12:32 Guus Hiddink vezeti az elefántcsontpartiakat a vébén?

Korábbi hírek >>

Játék webáruház és játékbolt

Aktuális

Partnereink