Vissza a főoldalra!
RSSBeállítás kezdőlapnakKedvencekhez ad 

Így is lehet: az olasz kormány visszafizetteti a támogatást a távozó Fiat-tal

A jelek szerint nem mindenhol engedhetik meg maguknak a multinacionális cégek, hogy - miként nálunk - sok milliárdos állami dotáció felvétele után egyszerűen lelépnek az országból. Silvio Berlusconi olasz kormányfő bejelentette: több százmillió eurónyi támogatást kell visszafizetnie az állami kasszába a Fiat-nak, amennyiben Lengyelországba telepíti át szicíliai üzemét.

A Warsaw Business Journal jelentése szerint Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök igyekszik mindent megtenni azért, hogy megakadályozza a Szicíliában található Fiat-üzem leállítását.

A Fiat korábban bejelentette, hogy a szicíliai Termini Interese gyárban a jövőben nem szerel össze több autót.

A döntést az olasz cég azzal indokolta, hogy aránytalanul magas költséget jelent az alkatrészek leszállítása a szigetre. Korábban a Fiat azt közölte, hogy az üzem tovább működhet, más funkcióval. Február ötödikén viszont közölték, hogy bezárják a gyárat, az ott dolgozó 1 658 alkalmazott felének korai nyugdíjazást ajánlanak. Február harmadikán országos figyelmeztető sztrájkot tartottak a cég dolgozói, hogy így tiltazzanak a gyár bezárása ellen.

Az autógyár most azt tervezi, hogy a gyártókapacitást Lengyelországba telepíti át, ám az olasz kormány nem hajlandó ehhez hozzájárulni. A Warsaw Business Journal úgy tudja, hogy ennek érdekében Róma 270 millió eurónyi állami támogatást fizettetne vissza a vállalattal. A konszern viszont közölte, hogy 2004 óta nem részesült szubvencióban és hozzátette, hogy a továbbiakban sem tart igényt autócsere-programra.

vg.hu - barikad.hu

Friss hírek

21:26 Mind a 176 egyéni választókerületben nyilvántartásba vették a Jobbik jelöltjeit

21:01 Aktívabbak a jobboldaliak a baloldaliaknál

20:04 Gárdista írása: 70-25

19:51 Igaz a hír: Bokros az LMP felé kacsintgat

19:26 Morvai Krisztina és Balczó Zoltán legfrissebb felszólalásai az EP-ben

19:14 Felfordul a budapesti közlekedés március 15-én - tudakozódjon nálunk!

19:10 Haladás-Kaposvár: Levetették a jobbikos molinót

18:51 Felelőtlenség: Nyitva a vezetőfülke (videó)

18:46 BKV-s formaruhák a szeméttelepen

18:35 Kellemes csalódás lehet a Jobbik szereplése

17:58 Az RMDSZ-nek nem érdeke a magyar nyelv hivatalossá tétele?

17:45 Nyílt levél Szabó Timeának, avagy az LMP jogot sértett!

17:16 Továbbra is tiltakoznak a rezidensek

17:06 Szegedi Csanád: "Az MSZP nem nevezhető magyarnak"

16:47 IV. Íjász Napforduló Ünnep Zsámbékon

16:28 Hamarosan rajtol a BoxingONE Championship 5. szezonja

16:07 Kiadták a svédek az "auschwitzi tábla megrendelőjét"

16:02 Leállt az 1-es és a 3-as villamos fejlesztése

15:58 Kuncze kilépett az SZDSZ-ből

15:45 Borbély Zsolt Attila: Fidesz versus Jobbik (3. rész)

14:58 Csak egyenesen - Reagálás Szentesi Zöldi László írására

14:50 Bombát találtak a körmendi állomáson

14:39 Szégyen: Az MSZP szerint bűn Kárpátiát hallgatni!

14:28 Hazudott és csalt a szocialista képviselő

14:00 Lévai: Törvényes keretek között már lehetetlen a listaállítás

13:37 Gyorshír: 18 éves cigány gyilkolta meg a 87 éves békési nénit (frissítve)

12:49 Szlovák újság: a Jobbiknak van a legjobb nemzetiségi programja

12:35 Rendőrök váltják a cigányokat az Avas-lakótelepen?

12:34 A TMRSZ közleménye és petíciója

12:32 Guus Hiddink vezeti az elefántcsontpartiakat a vébén?

Korábbi hírek >>

Játék webáruház és játékbolt

Aktuális

Partnereink