Orbán biztató volt, de nem adott programot2010-02-08 15:11 barikád.hu
A Fidesz elnökének évértékelője nagy, de nem elsöprő figyelmet keltett: elhangzásának másnapján az emberek négyötöde értesült róla, 20 százalékukhoz a híre sem jutott el. A Medián által az esemény másnapján megkérdezettek negyede a beszédet az elmúlt néhány hét legfontosabb eseményei között említette, de ezzel csak a második helyre került a BKV-botrányok mögött. A lakosság harmada részben vagy egészben meghallgatta az Orbán-beszédet, négytizede a médiából szerzett tudomást róla, tizede hallomásból tájékozódott. A megkérdezettek átlagosan két-három üzenetre emlékeztek, a legtöbben a változás általános ígéretére és az egymillió új munkahelyre. A rend, az elszámoltatás, a felelősségrevonás, az erő hangoztatása egyenként körülbelül egyötödnyi választópolgár képzeletét ragadta meg, míg arra, hogy kormányra kerülve a Fidesz nem bosszúállásra készül, csak alig néhány ember figyelt fel. Orbán évértékelő beszédével és a Fidesz kampányával kapcsolatban a legtöbbet vitatott kérdés, hogy van-e, illetve megismerhető-e a párt programja. A pártelnök beszédét legalább valamennyire ismerő közönség fele szerint Orbán Viktor adott programot, 42 százalék szerint viszont nem. Egy kicsit árnyaltabb kérdésfeltevésre még inkább megoszlottak a vélemények. A válaszadók relatív többsége szerint ideje lett volna konkrétabb javaslatokkal is előállni, csaknem ennyien azt gondolják, hogy Orbán világosan elmondta a programját, míg egynegyednyien azt képviselik, hogy nem hirdetett programot, és ez így volt helyes. A Fideszt nem számítva, minden párt támogatói és a pártpreferencia nélküliek körében jókora többségben vannak azok, akik hiányérzetüknek adtak hangot a programhirdetés elmaradása miatt. Amikor viszont előre felkínált jelzők segítségével kellett értékelni a beszédet, egyértelműen a kedvező minősítés kerekedett felül. A legáltalánosabban elfogadott nézet szerint Orbán évértékelője biztató, nyugodt és lényegre törő volt, és a pozitív jelzők közül egyedül a kompromisszumkészség tekintetében maradt az értékelés a közepes alatt. A beszédet egészében véve „háromnegyedre” értékelte az ország: a Fidesz-szimpatizánsok körében az „osztályzat” 4,2, míg az összes többi párt támogatói, illetve a párt nélküliek körében is hármas alatt maradt. A felmérést 2010. február 6-án készítette a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet az ország felnőtt népességét reprezentáló 1000, véletlenszerűen kiválasztott állampolgár telefonos megkérdezésével. A közölt adatok hibahatára az adott kérdésre válaszolók számától függően ± 2-5 százalék. nol.hu - barikad.hu Friss hírek 20:20 Az új ukrán kormány anyanyelvű érettségizést ígér a nemzetiségeknek 20:00 A békési gyilkosság miatt tüntet a Jobbik 19:38 Újabb politikusbűnöző bukott le – Pávát hűtlen kezeléssel gyanúsítják 19:30 LMP-s választási csalót leplezett le a Jobbik Nagykőrösön 19:14 Cigányúton a magyar iskola 19:10 A hétvégén is rengeteg lakossági fórummal folytatódik a Jobbik országjárása 19:02 A mítoszgyártás folytatódik: Ficoék nyolcméteres Szvatopluko-szobrot akarnak a pozsonyi várba 18:53 Őszintén, becsülettel, felkészülten… - Nyílt levél Nagy Ervinnek 18:44 Az MDF nem javítgathatja kopogtatócéduláit 18:33 El akarta venni a kisiskolás gyerek mobiltelefonját a BKV ellenőr 17:44 Kishír: Frontális ütközés és teljes útzár 17:41 Vona Gábor a metsző hidegben a buszpályaudvaron standolt 17:33 A Jobbik informatikai igazgatója lebuktatta az MSZP plakátragasztó kampányfőnökét (videó) 17:25 Ébresztő Budapest! Ezt akarjátok? - Megvásárolható a bar!kád legfrissebb száma 17:25 Kishír: Vona Gábor ma Szarvason tart lakossági fórumot 17:17 OVB: Törvényt sértett és hazudott a Magyar Hírlap Vona Gáborral kapcsolatban 16:50 A Jobbik árnyékkormányának újabb tagját mutatta be - Videóval frissítve! 16:33 "Betiltották a Nagy-Magyarországos pulóveremet az iskolában" 16:24 Olvasónk: Bohócok 16:01 Megvan a Fidesz választási programja 15:50 A MIÉP beindult, avagy a Fidesz taktikázik? 15:37 A magyarországi szlovákok képviselője szerint a Jobbik kisebbségi programja a legjobb 15:21 Hűtlen kezelés gyanúja az Andrássy út 47. eladása kapcsán 15:13 Jótékonysági koncertet szervez a Jobbik 14:53 FankaDeli-programok Londonban 14:45 "Az igazság szabaddá tesz!" - Vona Gábor köszönti a megújult Jobbik TV nézőit 14:41 "Lesz magyar feltámadás!" - Vona Gábor Miskolcon (videó) 14:25 Durva: A CIA kevert LSD-t a franciák kenyerébe 13:33 Oszkó nem maradna pénzügyminiszter 13:26 Ismét lehet magyarul érettségizni az ukránoknál? |
20:00 A békési gyilkosság miatt tüntet a Jobbik
19:38 Újabb politikusbűnöző bukott le – Pávát hűtlen kezeléssel gyanúsítják
19:30 LMP-s választási csalót leplezett le a Jobbik Nagykőrösön
19:14 Cigányúton a magyar iskola
19:10 A hétvégén is rengeteg lakossági fórummal folytatódik a Jobbik országjárása
19:02 A mítoszgyártás folytatódik: Ficoék nyolcméteres Szvatopluko-szobrot akarnak a pozsonyi várba
18:53 Őszintén, becsülettel, felkészülten… - Nyílt levél Nagy Ervinnek
18:44 Az MDF nem javítgathatja kopogtatócéduláit
18:33 El akarta venni a kisiskolás gyerek mobiltelefonját a BKV ellenőr
17:44 Kishír: Frontális ütközés és teljes útzár
17:41 Vona Gábor a metsző hidegben a buszpályaudvaron standolt
17:33 A Jobbik informatikai igazgatója lebuktatta az MSZP plakátragasztó kampányfőnökét (videó)
17:25 Ébresztő Budapest! Ezt akarjátok? - Megvásárolható a bar!kád legfrissebb száma
17:25 Kishír: Vona Gábor ma Szarvason tart lakossági fórumot
17:17 OVB: Törvényt sértett és hazudott a Magyar Hírlap Vona Gáborral kapcsolatban
16:50 A Jobbik árnyékkormányának újabb tagját mutatta be - Videóval frissítve!
16:33 "Betiltották a Nagy-Magyarországos pulóveremet az iskolában"
16:24 Olvasónk: Bohócok
16:01 Megvan a Fidesz választási programja
15:50 A MIÉP beindult, avagy a Fidesz taktikázik?
15:37 A magyarországi szlovákok képviselője szerint a Jobbik kisebbségi programja a legjobb
15:21 Hűtlen kezelés gyanúja az Andrássy út 47. eladása kapcsán
15:13 Jótékonysági koncertet szervez a Jobbik
14:53 FankaDeli-programok Londonban
14:45 "Az igazság szabaddá tesz!" - Vona Gábor köszönti a megújult Jobbik TV nézőit
14:41 "Lesz magyar feltámadás!" - Vona Gábor Miskolcon (videó)
14:25 Durva: A CIA kevert LSD-t a franciák kenyerébe
13:33 Oszkó nem maradna pénzügyminiszter
13:26 Ismét lehet magyarul érettségizni az ukránoknál?
Ébresztő Budapest! Ezt akarjátok? - Megvásárolható a bar!kád legfrissebb száma
"Betiltották a Nagy-Magyarországos pulóveremet az iskolában"
Gárdista írása: 70-25
Felfordul a budapesti közlekedés március 15-én - tudakozódjon nálunk!
Szégyen: Az MSZP szerint bűn Kárpátiát hallgatni!
A Magyar Hírlap hátteréről és bértollnokairól













