Vissza a főoldalra!
RSSBeállítás kezdőlapnakKedvencekhez ad 

Rózsa-Floresnek kapcsolata volt a CIA-val?

Bolíviában az ügyészség bejelentette, hogy kapcsolatot talált a magyar szálakkal is bíró, állítólagos terroristaügy szereplői és az amerikai hírszerzés között - közölte a hétvégi bolíviai sajtó.

Marcelo Sosa ügyész elmondása szerint elektronikus levélváltásra bukkantak a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú, tavaly áprilisban agyonlőtt Rózsa Flores Eduardo és egy Belobice vezetéknevű férfi között, aki egykor az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) embere volt. A levelekben Rózsa Flores beszámolt az illetőnek bolíviai tevékenységéről és az általa vezetett, terrorizmussal gyanúsított csoport készülő akcióiról - állította az ügyész.

Az elektronikus levelezés az ügyész által zsoldosnak titulált Rózsa Flores számítógépében volt, amelyet akkor koboztak el, amikor egy rendőrségi kommandó 2009. április 16-án megrohanta Santa Cruz városában a szállodát, ahol a csoport lakott. Az akcióban három embert agyonlőttek, kettőt pedig letartóztattak.

A vád ellenük az, hogy helyi, szakadár üzletemberek szolgálatába álltak. Az egyik Santa Cruz-i politikus és üzletember, Branko Marinkovic ellen február elején Sosa ügyész hivatalosan vádat is emelt "terrorizmus és fegyveres lázadás" címén, de az illető sajtójelentések szerint már régen külföldre távozott.

MTI - barikád.hu

Friss hírek

20:40 Négymillió munkahely szűnt meg az EU-ban

20:17 Cigányúton a magyar iskola (2)

20:02 Rakétacsapás érte a NATO-t

19:28 Székely zászló lobog Hargita Megye Tanácsának székháza tetején

13:16 Nagyon kicsi gyűlés: néhány százan kiváncsiak az MSZP-re

12:58 Döbbenetes pofátlanság: eltávolította a Jobbik plakátjait a Fidesz a Dózsa György téren (videóval!)

12:35 Külföldi szavazatszámlálókat vár a Jobbik

12:18 Gyorshír: 60 ember ellen indítottak szabálysértési eljárást, mert egy koszorút helyeztek el

12:01 Horthy Miklós, az utolsó államférfi

11:54 Vonatbaleset Miskolcon

11:32 A francia jobboldal fekete napja lehet a mai

11:22 "Hagyó talicskatoló!" - jelenlétével zavarta meg a zászlófelvonást Bajnai Gordon

10:59 Kórházba került Paskai László

10:51 Beckham elsírta magát - ki kell hagynia a vb-t a sztárfocistának

10:36 Hogy nem szakad le a plafon: Bajnai az "ősökhöz méltó nemzettudatról"

10:25 Romantikus Erőszak: Keménymag (Előzetes videó)

09:34 Magyar vizsla a világ legszebb kutyája

09:07 A 87 éves néni meggyilkolása ellen tiltakozott a békési Jobbik (videó)

08:47 Egész éjjelre áram nélkül maradt Chile

08:39 Harmadik világ Magyarországon: 1500-2000 ember fázik halálra évente

08:29 Cserben hagyták sérült társukat a románok

22:01 A ferencvárosi oroszlánbarlangban játszott a Hunnia - beszámoló

21:59 Gyorshír: Bombariadó volt a ma esti Ghymes koncerten

21:48 Több százan emlékeztek a meggyilkolt asszonyra

21:21 Kártérítési per a rendőrség ellen (videó)

20:58 Gyimesbükkben a románok megzavarták a március 15-ei megemlékezést

20:20 A Maros megyei Havadon Kossuth utcát szeretnének

19:52 Izraeli kerités 260 millió euróért

19:30 Terror alatt tartotta az iskolát az MSZP-s

18:51 Szilvásy apósa kétmilliós képeket fest

Korábbi hírek >>

Játék webáruház és játékbolt

Aktuális

Partnereink