Karsai LászlóMég a jobboldali elfogultsággal nehezen vádolható, a magyarság felelősségét számos munkájában agyonhangsúlyozó Karsai László is abszurdnak és megalapozatlannak tartja a zsidóüldözés túlélőinek MÁV elleni keresetét.

8,92 milliárd dolláros (1773 milliárd forintos) kártérítési per indult a MÁV ellen egy chicagói bíróságon a vasúttársaságnak a magyarországi zsidók deportálásában betöltött szerepe miatt. A magyar államháztartás romba dőlésével fenyegető kereset hemzseg a súlyos történelmi tévedésektől, de jogi és egyéb hibák is vannak benne. Az állítólagos kutatásba sem a holokauszt ismert hazai történész szakértőit, sem a kárpótlással foglalkozó nemzetközi zsidó szervezeteket, sem a hasonló nemzetközi perekben jártas jogászokat nem vonták be.

„Ha megkerestek volna ezzel, széles ívben vágom ki őket, mert ekkora ostobaságot nagyon rég nem hallottam” – reagált Karsai László történész arra a hírre , hogy egy chicagói bíróságon beperelték a MÁV Zrt.-t, amiért (a jogelődje) közreműködött 437 ezer magyarországi zsidó Auschwitzba deportálásában.

A keresetlevél szerint a vasúttársaságnak tudnia kellett arról, hogy a zsúfolt vagonokban Auschwitzba szállított emberekkel mi történik. A szerelvények ugyanis üresen jöttek vissza, a MÁV mégsem tett semmit a népirtás ellen, holott a vasút nélkül lehetetlen lett volna ennyi embert haláltáborba juttatni.

Az erőforrások rendelkezésre bocsátásával és a közreműködéssel a MÁV a kereset szerint tevékeny részesévé vált a népirtásnak. A MÁV alkalmazottai ráadásul kifosztották a deportáltakat, gödröket ástak és azokba temették a vagonokban az embertelen körülmények miatt életüket vesztőket, a pszichés terhelést nem bírókat pedig maguk lőtték le.

Még Karsainak is sok

Karsai – aki a jeruzsálemi Yad Vashem intézet magyarországi kutatócsoportjának vezetője – úgy látja, a keresetlevél összecsapott történelmi indoklása megdöbbentően súlyos, az egész kárigényt hiteltelenítő történelmi tévedéseket tartalmaz. Pontatlanok például a zsidó transzportok kezdetére és végére vonatkozó adatok: a keresetlevél szerint 1944-ben, március és október között indultak a vonatok, míg a kutatások szerint az első ilyen szerelvény május 14-én vagy 15-én, az utolsó pedig július 9-én hagyta el az országot.

Adolf Eichmannt (Martin Bormannal összekeverve) Hitler titkáraként nevesítik, azt viszont egyáltalán nem említik, hogy Eichmann a Gestapo IV/B4 zsidóügyi osztályának vezetőjeként a deportálások fő felelőse volt. A deportálásra használt vagonok többsége nem a MÁV-é, hanem a német birodalmi vasúttársaságé (Reichsbahn) volt.

Rágalomáradat a vasutasok ellen

Karsai szerint a magyar holokauszttal foglalkozó történelmi kutatásokban, monográfiákban, és az általa elolvasott több ezer visszaemlékezésben még olyan utalással sem találkozott, amely szerint a magyar vasutasok kigúnyolták, megalázták volna a deportáltakat, nemhogy ellopták volna a bőröndöket, gödröket ástak volna és embereket lőttek volna le. A MÁV dolgozói soha nem viseltek fegyvert. A történész az állításokat teljesen megalapozatlannak tartja.

A zsidók deportálását elrendelő Sztójay-kormány tagjait a háború után népbíróság elé állították, és többségüket kivégezték. A keresetlevél szerint a felelősség alól való kibújásban a MÁV játszotta a legsötétebb szerepet, mert egyetlen pengő kárpótlást sem fizetett az áldozatoknak.

Tény, hogy 1944 május elején német, szlovák és magyar vasutasok megállapodtak, hogy a deportáltakat szállító szerelvények ne Budapest, hanem Miskolc és Kassa felé közlekedjenek, hogy ne borzolják a fővárosi zsidóság és a diplomáciai testületek idegeit, mondta Karsai László. Azt azonban szerinte nagyon nehéz lesz bizonyítani, hogy a transzportokat csak a magyar határig bonyolító MÁV vezetői valóban tudtak arról, hogy mi vár a vagonokba zárt emberekre, ez ugyanis nem a vasút kompetenciájába tartozó kérdés volt.

Franciaországban bebukták

Toulouse város közigazgatási bírósága 2006 júniusában Alain Lipietz európai parlamenti zöld párti képviselő és családja keresete alapján hatvankétezer euró kártérítésre kötelezte a francia államot és az SNCF-et. A második világháború alatt hetvenhatezer francia zsidót tartottak fogva a drancy-i gyűjtőtáborban, mielőtt borzalmas körülmények között, marhavagonokban az auschwitzi haláltáborba szállították őket.

A bordeaux-i közigazgatási fellebbviteli bíróság 2007-es ítélete szerint viszont a közigazgatási bíróságok nem illetékesek vizsgálni az SNCF jogi felelősségét. Az ítélet szerint az „ügy büntetőbíróság illetékességi körébe tartozik”, és a szöveg hozzáteszi, hogy a szóban forgó szállítást a francia államvasút nem hatóságként, hanem parancsra hajtotta végre.

A döntés azt jelenti, hogy a franciaországi felpereseknek és sok száz további panaszosnak polgári vagy büntetőbírósághoz kell fordulniuk, ahol jogászok szerint sokkal kevesebb esélyük van kedvező ítéletre. Egy hasonló, polgári bírósághoz beadott keresetet 2003-ban a harmincéves elévülési időre hivatkozva utasítottak vissza. A közigazgatási bíróságokra nem vonatkoznak ezek az elévülési szabályok.

Az SNCF vasúttársaság azzal védekezett a perben, hogy a kollaboráns Vichy-kormány és a német megszálló erők kötelezték a deportálások végrehajtására. Az elsőfokú ítélet ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a vasúttársaság „soha nem tett ellenvetést vagy élt tiltakozással a deportálások végrehajtása miatt”.

index.hu - barikad.hu