Itt a követendő példa: elajándékozza vagyonát a brit milliomos, hogy afrikai szegényeken segítsen2010-03-10 20:12 barikád.hu
A 41 éves milliomos árulja összes üzleti vállalkozását, autóját, 16. századi, egymillió fontos (293 millió forintos) házát annak minden berendezési tárgyával együtt. A gazdagságot egy ugandai sárkunyhóra fogja cserélni, ezentúl ugyanis gyerekeket segítő szervezetének szenteli magát. Alapítványa, az Uganda Vision nemcsak az afrikai ország árva gyerekeit támogatja, hanem a problémás angol fiatalok számára is kidolgozott egy programot. Akinek arra van szüksége, a kelet-afrikai országba utazhat, és részt vehet a szervezet munkájában. Jon Pedley egy brit magániskolában tanult, és egy idő után irigykedni kezdett a nála gazdagabb tanulókra. Inni kezdett, újfajta kiadásait pedig bolti lopásokból fedezte. Egyszer felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték csalás miatt, házassága pedig alkoholizmusa és hűtlensége miatt ment tönkre. Uganda egy önkéntesként dolgozó barátja jóvoltából keltette fel az érdeklődését. "Korábban nagyon önző voltam" - mondta az Essex-ből származó milliomos. "Bűncselekményt követtem el, alkoholista voltam, és tönkretettem mások életét a sajátommal együtt. Most mindent hátrahagyok és új életet kezdek. Soha nem voltam ennyire biztos még semmiben". kép és szöveg: deluxe.hu barikad.hu |













