2.8 A cifraszűr szakirodalmának ismertetése röviden

E munkám nem volna teljes, ha egy kicsit sem időznék el a szűr fogalmánál. A következő sorokban az a célom, hogy az általam megtalált szűrrel kapcsolatos szakirodalmat ütköztessem mindazzal, amit a mester talált ebben a témában. Ezen kívül bemutatom, hogy hogyan vélekedik a szűrökről, és különösen a bakonyi típusról.

Az általam megvizsgált szakirodalomban a szűr legjobb meghatározását a Néprajzi Értesítőben találtam, melyet alább idézek:

„(…) derékszögű darabokból álló kabátféle, amelynek eleje és háta egyetlen darabból szabott. Eleje közepén végig felhasított és kifelé hajló elej-lapjai vannak. Mivel így túl keskeny az emberi test méreteihez képest – az újjak alatt hasáb alakú rész van beletoldva. Hátul nagy, négyszögletes gallérja van, amelyből csuklyát lehet alakítani. És végül, nem felöltve, hanem vállra vetve viselték.”¹

E fogalom-meghatározást kiegészítendő meg kell említeni, hogy Györffy István szűrrel foglalkozó művében szűrfajtákat különít el: bihari, nagykun, debreceni, palóc, bakonyi és somogyi fajtákat.² Visszatérve Gaborján Alice cikkéhez, amit Zalai Károly is ismert, beszélgetéseink során egyik alkalommal ugyanazt jegyezte meg, mint amit az előbb írt szerző, miszerint a szűrnek vannak keleti párhuzamai. De Zalai Károly e mellett úgy gondolta, hogy a szűr mindenképp tőlünk származik, magyaroktól.

Zalai Károly amikor elkezdett kutatni a cifraszűr iránt, sok olyan írásos forrást talált egyházi levéltárakban, melyekben a szóban forgó ruhadarab tiltása, üldözése volt a téma. Utóbb én is találtam erre vonatkozó anyagot a Néprajzi Értesítőben (Gönczi Ferenc: A cifraszűrök készítésének és viselésének eltiltása. In: Domanovszky György (szerk.): A Néprajzi Múzeum értesítője. Budapest, 1942. 34. évfolyam, 3-4. szám. p.: 268-272

A szűrök hímzését tekintve pedig szintén a Néprajzi értesítő volt segítségemre. Palotay Gertrúd cikke³ akkor vált volna igazán fontossá, mikor a mesterrel a szűr teljes ornamentikáját beszéltük volna át egy másik nyáron, végül ez már sajnos eltávozása miatt nem következhetett be.

A mester jelentőséget tulajdonított Malonyai Dezső művének, különösen a Dunántúlról szóló kötetének, annak ellenére, hogy konkrétan a szűrről csak néhány oldalt írtak le.⁴

Meg kell említeni Huszka József kötetét⁵ is, ornamentika kérdésében ez legalább annyi súlyt kapott Zalai Károlytól, mint Fischer Károly tanulmánya, melyet később fogok részletezni. Huszka József A magyar turáni ornamentika története című művében azt kísérelte meg, hogy a magyar ornamentikai elemeket nem csak az általa vélt rokonnépek, hanem a Föld különböző pontjain élő/élt (pl. Bizánc, óceániai) népek ornamentikájával is összehasonlítja, ebből vonva le a következtetéseket, melyek szerint a mi ornamentikánk sok más kultúráéval áll kapcsolatban.

Györffy István: Magyar népi hímzések – A cifraszűr című könyvét az iparművész egyenest a „szűrszabók Bibliájának” tartotta, minthogy ezt mondta nekem a telefonban, mielőtt elmentem volna hozzá. E könyv összefoglaló jellegű. Nem esik benne szó a legfontosabb dologról, az ornamentikai elemek jelentéséről, ami ráadásul szűrtípusonként, valamint rendeltetésenként (leánykérő szűr, vásári szűr) más és más. Tehát az erre vonatkozó ismereteit Zalai Károly nem innen merítette. A mester által használt forrásanyagról alább lesz szó.

Szakirodalom ismeretét tekintve, noha önhibámon kívül, volt egy hiányosságom. Az eddig felsorolt írásokat Zalai Károly ismerte, viszont ő még egy anyaghoz hozzájutott fénymásolt formában. Erről a műről azt állította, hogy az egész országban csak két helyen lelhető meg, az egyik nála van, a másik, az eredeti helye számomra a mai napig ismeretlen, mivel a felgyűjtött adataim közt nem találtam erre vonatkozóan semmit, még a hanganyag visszahallgatásánál sem. Címe: A hunok és magyarok „fekete” illetve „fehér” elnevezésének megfejtése, írta Fischer Károly Antal, 1888-ban. E 98 oldalas tanulmány Zalai Károly számára nagyon sokat jelentett, Györffy István szűrrel foglalkozó műve mellett ezt is egyfajta „szűrszabók Bibliájának” tartotta, annak ellenére, hogy a tanulmánynak nem közvetlenül a cifraszűr a fő kérdése. Ez az írás összefoglalva a következőkről szól. A szerző hitvallása szerint a hunok a magyarok testvérei:

„Egyetlenegy nép az, melynek nyoma veszett és pedig épen azon népé, mely minket magyarokat leginkább érdekel: ez a hunok népe, amelyet az ó-kori görög és római, nemkülönben a byzanczi és nemzeti írók ugyanazon scytháktól származtatják, akiktől ez utóbbi kútforrások szerént a magyar nép is származik.”⁶

Ez után Fischer Károly e rokonság-eredet ügyben körképet ad közre az akkori tudományos álláspontokról, sorra veszi kortárs tudósait, nyelvészetet, koponyatant, és rendre mindegyikben talál hibákat. Csak ezek után fordul a magyar nép általa megbízhatónak talált hagyományai felé. Ehhez még hozzáteszi, hogy:

„Vessük egybe s hozzuk kellő összhangzásba a görög, római, byzanczi, persa, örmény és arab kutforrásokban itt-ott elszórt s a scythák, hunok s egyéb, e fajhoz tartozóknak mondott népekre vonatkozó történelmi adatokat.”⁷

A szerző mindenek előtt Hérodotoszt veszi szemügyre, aztán Hekateuszt, aki szintén utazott szkíta területre. Utóbbi ír feketeruhás szkítákról. Előkerül a fehérruhás elnevezés is, méghozzá Sztrabón földrajztudóstól. Időben előbbre haladva a szerző további adatokat közöl, az egyik a két színt egyenesen állami szintre helyezi:

„Szent Bruno püspök, ki Szent István király udvarán egy évig (1006-1007) tartózkodott, […] Ademar ugyanezen térítő Brunus vagy Bruno püspökről szólván, világosan Fehér és Fekete Magyarországról beszél. A 33. fejezetből pedig tudjuk, hogy Ademar a Fekete Magyarország alatt Erdélyt értette.”⁸

Még jó néhány, ehhez hasonló idézetet és okfejtést olvashatunk ez után, de Fischer Károly ezekben sem bízik meg igazán. Ekkor tér vissza azon idézetekhez, ahol a fehér és fekete felsőruházatot emlegetik magyarok, hunok és szkíták tekintetében:

„Ibn Foszlan ránk nézve felette becses művének egy részében ezt mondja: „Sem melltyűket, sem kaftánokat nem viselnek. A férfiakon durva szövetű ruha van, melyet egyik vállra vetve- tehát panyokán, magyarosan- viselnek, ugy hogy egyik kezök szabad marad.”⁹

Fischer Károly, mielőtt ezen idézeteket ismertetné és elemezné az olvasó előtt, a feldolgozott anyag folytán leszögezi:

„A legrégibb szabásu szűr közönségesen térdig vagy azon alul ér, sokszor gazdagon van hímezve s diszítve, de kivétel nélkül még egy más szinű posztóval tarkázva, mely jellegessé teszi. Az ujjak közönségesen rövidek s a végükön kerekdeden vannak bevarrva, ugy hogy azt tarisznyának lehet használni. Hátul hosszu, testszélességű, négyszögű gallér lóg le, melyet esőben fejök fölé hajtanak.

A szűr a mellen erős, csatos szíjjal van összekapcsolva, melyet soha ki nem csatolnak, hanem a fővel búvnak bele, búvnak ki.”¹⁰

Rövid történelmi kitérő után ismét visszatér a szerző a szűr kérdéséhez. Kaposvárról Tolna megyébe tett sorozatos utazásai alatt figyelt fel a somogyi és tolnai szűrök különbözőségére. Ennek nyomán határozta el, hogy kérdőíveket készít. E lapokat 200 példányban szétküldte minden megyébe, méghozzá lelkészekhez, akik napi és közvetlen kapcsolatban voltak a helyiekkel. A feltett kérdések pedig a következők voltak:

„Kérdéseim voltak: „hogy az egykori s nem az ujabb, 1876. évi 33. törv. czikkel elrendelt kikerekités szerént való N. N. megye, illetve szék földmivelő magyar népének
1. mily szűre, subája, vagy mily nevű ilyféle ruhája van?
2. miféle szine van ennek?
3. miféle szinü posztóval van szegélyezve, azaz tarkázva?
4. van-e a megyében, illetve széken (ismét csak a régi, vagyis 1876. év előtti területet tekintve) oly vidék, hol a földmivelő magyar népnek más alaku s nevü ilyféle ruhája van?”¹¹

A kérdőíves akció sikerrel járt, noha pár helyről üresen küldték vissza a lapokat. Összességében tehát nagyon segítőkészek voltak a válaszadók a szerző állítása szerint. A beérkezett válaszokból Fischer Károly összeállított egy színtáblázatot, valamint egy színtérképet is, előbbiből csak két oldalt mellékelek, utóbbit teljesen a dolgozathoz csatoltam (11.-13. kép). A vizsgálat végeredménye pedig valóban a szövegben is felsoroltakat (Szent Bruno, Sztrabón stb.) igazolja.

11. kép
12. kép
13. kép

A tanulmány még tovább folytatja eredetkérdéssel kapcsolatos okfejtéseit, ám itt, írásom témáját tekintve ez kevésbé lényeges. Mint már említettem, Zalai Károly számára ez az írás igen sokat jelentett, hiszen a szerző által közreadott idézetek a mester elgondolásait helyeselték, azaz a bakonyi típus lehetett egykor az úgymond prototípusa a később kialakult, Györffy István által elkülönített szűrfajtáknak. Jómagam is ezt a hipotézist tartom helyénvalónak, mert Zalai Károly odaadta ezt a művet elolvasni, így én is láthattam az összes idézetet. Valóban, szinte kivétel nélkül, azok, akik kabátfélét mondtak beszámolójukban (Hérodotosz, Ibn Foszlan és a többiek), ma bakonyinak mondott szűrt láthattak: Dio Chrysostomus is volt idézve a tanulmányban, aki közölte, hogy vállon viselik a felsőruhát, amit ő látott.¹² Ibn Foszlan már idézett szövege is vállra vetést, nem pedig felöltést hangoztat. Miért nem olvasható sehol se az, hogy valaki felöltötte? Mi végre a csat a szűrön, ha e ruhadarabot fel lehet ölteni? Mert ha bele lehet bújni, akkor nem feltétlenül szükséges a csat. Ugyanakkor mindig ott marad a kérdés, miszerint miért mindig csak vállon van az a bizonyos szűr? Ezek után én is csatlakozom a mester álláspontjához, mely szerint a fenekes ujjú, nagy gallérú szűr létezett legelőször, és abból, évszázadok alatt alakultak ki a különböző felölthető, másabb szabásmintájú szűrfajták, melyek aztán a 18-19. században konkrét szűr-tájegységekként tisztultak le, mint például bihari vagy nagykun típusok.

Végigolvastam Györffy István: Magyar népi hímzések – A cifraszűr című könyvét is, de Fischer Károlyhoz köthető nyomokat nem találtam. Ez ügyben azt tartom lehetségesnek, hogy Györffy István nem ismerte ezt a tanulmányt. Más művéből is ismerem az ő alaposságát, tehát ha ismerte is volna, de nem értett volna vele egyet, úgy gondolom, a tanulmány címe említés szintjén mindenképpen előkerült volna az írásban.

Lábjegyzetek:

¹Gaborján Alice: A magyar szűr eredetének kérdéséhez. In: Szolnoky Lajos (szerk.): Néprajzi értesítő. A Néprajzi Múzeum évkönyve. Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 1975/ 57. szám. P.:155. http://www.neprajz.hu/tartalom.php?menu2=421 Letöltés ideje: 2010-02-09
²Györffy István: Magyar népi hímzések – A cifraszűr. Nap Kiadó, Budapest, 2004 (reprint változat) p.:118, 75. ábra
³Palotay Gertrúd: Szűrhímzés-öltésmódok. In: Bátky Zsigmond (szerk.): A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárának értesítője. 22. évfolyam, 1. füzet, a Magyar Nemzeti Múzeum kiadása, 1930. p.:46-54.
http://www.neprajz.hu/tartalom.php?menu2=421 Letöltés ideje: 2010-02-09
⁴Malonyai Dezső: A magyar nép művészete. Negyedik kötet. A dunántúli magyar nép művészete (Veszprém, Zala, Somogy, Tolna). Franklin-társulat, Budapest, 1912. P.:178-182
⁵Huszka József: A magyar turáni ornamentika története. Nyers Csaba magánkiadása (reprint), Budapest, 1996.
⁶Fischer Károly Antal: A hunok és magyarok „fekete” illetve „fehér” elnevezésének megfejtése. Heisler J. Könyvnyomdája, Budapest, 1888. p.:3
⁷Fischer Károly Antal: A hunok és magyarok „fekete” illetve „fehér” elnevezésének megfejtése. Heisler J. Könyvnyomdája, Budapest, 1888. p.:14
⁸Fischer Károly Antal: A hunok és magyarok „fekete” illetve „fehér” elnevezésének megfejtése. Heisler J. Könyvnyomdája, Budapest, 1888. p.: 21
⁹Fischer Károly Antal: A hunok és magyarok „fekete” illetve „fehér” elnevezésének megfejtése. Heisler J. Könyvnyomdája, Budapest, 1888. p.:28-29
¹⁰Fischer Károly Antal: A hunok és magyarok „fekete” illetve „fehér” elnevezésének megfejtése. Heisler J. Könyvnyomdája, Budapest, 1888. p.:27
¹¹Fischer Károly Antal: A hunok és magyarok „fekete” illetve „fehér” elnevezésének megfejtése. Heisler J. Könyvnyomdája, Budapest, 1888. p.:34-35
¹²Fischer Károly Antal: A hunok és magyarok „fekete” illetve „fehér” elnevezésének megfejtése. Heisler J. Könyvnyomdája, Budapest, 1888. p.:28

(folyt. köv.)

Gyenge Szabolcs
barikad.hu