A Magyar Gárda nem hátrál meg: 600 gárdistát avattak a Hősök terén (percről percre) +videó2007-10-21 16:40 barikád.hu
15.10 Kezdetét vette a Hősök terén a Magyar Gárda újabb 600 tagjának ünnepélyes avatása. Pörzse Sándor műsorvezető köszöntő szavai után a Szilaj Dobcsoport zenei aláfestésére bevonult az augusztus 25-én felavatott 56 gárdista, őket követte hatalmas ováció közepette a felvatásra váró közel 600 gárdista jelölt. A műsorvezető ismertette, az avatás keretein belül előzetes terveik szerint sor került volna együttes véradásra is, ám a Vérellátó Központ nem volt hajlandó hozzájárulni a kezdeményezéshez. Csakúgy, mint a magyarországi történelmi egyházak, akik hatalmi szóval tartották távol az előzetesen meghívott papokat és lelkészeket. 15.25. A gárdista jelöltek esküjét Hunyadi Károly mondta elő. A gárdisták a Szent Korona hiteles másolata előtt esküdtek fel a Haza szolgálatára. 15.40. Szöőr Anna, a Civil Jogász Bizottság tagja köszöntése után, Mészáros Imre a Gój Motorosok Egyesületének elnöke bíztatta az újonnan felavatott gárdistákat. 15.45. „Bátor férfiak, büszke nők, adjon az Isten szebb jövőt!”- köszöntötte Szentmihályi Szabó Péter ez alkalomra írott „Magyar Gárda” című versével az ünneplőket. 16.15. Bencsik Andrást, a Demokrata c. újság főszerkesztőjét Usztics Mátyás, a gárda tiszteletbeli főkapitánya követte a színpadon. A félelemről szólva elmondta, nem volt még hazugabb félelemkeltés, amely nem átallja még történelmünket sem meghamisítani. „Nem akarjuk lehajtani a fejünket, Bátran nézünk egymás és Európa szemébe. Bátran állhatunk a történelem ítélőszéke elé. Nincs letagadni- és titkolnivalónk.” – mondta. 16:25. Pörzse Sándor bejelentette, a Gárda új főkapitánya Dósa István. Elmondta,attól még, hogy itt vagyunk, a kormány nem mond le, holnap még nem fog születni több gyermek, de a mai napon elkezdődött valami. "Keresni kell egymást, hinni egymásban, és Magyarország feltámadásában, hiszen ha van hitünk, lészen országunk. Magyarország a magyaroké, s csak rajtunk múlik, hogy így legyen-búcsúzott az egybegyűltektől Vona Gábor. Az ünnepség a Szilaj Dobcsoport ütemeivel, majd a Szózat és a Székely himnusz eléneklésével ért véget. A tömeg békésen elvonult, a rendezvény alatt rendbontás nem történt. Gyimesi Edit-Károly Emma-Usztics Anna Kapcsolódó cikkek: Friss hírek 21:36 Vajon melyik miniszter cigányozik a kormányüléseken? 21:06 A webshop olvasóinak 64%-a a Jobbiknak adja a kopogtató céduláját (+kép) 20:58 Gyorshír: Földrengés Somogy megyében - az utcára menekültek a lakók 20:45 Erőszak lavinát indított el az iskolai hógolyózás 20:36 Szerkesztőségünk kikészült a Story Ötcsillag Díjátadó Gála díjazottjaitól 20:18 Újabb hazafias sörreklám a Sopronitól 20:10 Döbbenetes számok: kegyetlenül ráfizetünk, ha elolvad a jég 19:54 Szegedi Csanád Dunaújvárosban tarolt 19:46 Kitiltják a jobbikosokat az MSZP rendezvényeiről! 19:31 Felhívás: Árverést hirdet a Jobbik - folyamatosan frissítve 19:30 Volt Fidesz, nincs Fidesz: a legsötétebb ötvenes évek? 19:25 Szávay 48 perc alatt jutott a 2. fordulóba 18:10 Felhívás a 2009. évi személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlására 18:05 Hegedűs a háztetőn, avagy mit vesz be a narancsos gyomor? - Még kapható a bar!kád legfrissebb száma 17:57 Jellemző: Az Országgyűlés nem függesztette fel Dávid Ibolyáék mentelmi jogát 17:49 MIÉP: "A Fideszt és Jobbikot segítjük" 17:38 Hőgyészen horogkereszttel díszítik a művelődési házat? - fotók 17:30 Exkluzív: Vona Gábor a hóviharban is segít - fotókkal 17:27 A TMRSZ álláspontja a cafeteria megállapodásáról 17:15 Ép testben ép a nemzet - videó a Jobbik sportkonferenciájáról 17:09 Jobbik TV - Mindenki hozzon minimum 10 kopogtatót! 16:57 Ki hisz még Demszkynek? - Szerinte Mesterházy ártatlan 16:50 A héten 80 lakossági fórummal folytatódik a Jobbik országjárása 16:44 Rózsa-Floresnek kapcsolata volt a CIA-val? 16:37 Télűző Farsangolás Kerecsenden a Sólyomtanyán 16:35 Ágoston Dániel: Egy front, egy terror, két harcmező 16:21 Kishír: Szerdától ismét emelik a benzin árát 16:17 Világhírű magyar freestylefocista: Egy videó az országomért 16:11 Mindent a helyére! Életkép a XIII. kerületből 15:51 Mesterházy óriási öngólt fejelt - "Homokra építettem a váramat" |
21:06 A webshop olvasóinak 64%-a a Jobbiknak adja a kopogtató céduláját (+kép)
20:58 Gyorshír: Földrengés Somogy megyében - az utcára menekültek a lakók
20:45 Erőszak lavinát indított el az iskolai hógolyózás
20:36 Szerkesztőségünk kikészült a Story Ötcsillag Díjátadó Gála díjazottjaitól
20:18 Újabb hazafias sörreklám a Sopronitól
20:10 Döbbenetes számok: kegyetlenül ráfizetünk, ha elolvad a jég
19:54 Szegedi Csanád Dunaújvárosban tarolt
19:46 Kitiltják a jobbikosokat az MSZP rendezvényeiről!
19:31 Felhívás: Árverést hirdet a Jobbik - folyamatosan frissítve
19:30 Volt Fidesz, nincs Fidesz: a legsötétebb ötvenes évek?
19:25 Szávay 48 perc alatt jutott a 2. fordulóba
18:10 Felhívás a 2009. évi személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlására
18:05 Hegedűs a háztetőn, avagy mit vesz be a narancsos gyomor? - Még kapható a bar!kád legfrissebb száma
17:57 Jellemző: Az Országgyűlés nem függesztette fel Dávid Ibolyáék mentelmi jogát
17:49 MIÉP: "A Fideszt és Jobbikot segítjük"
17:38 Hőgyészen horogkereszttel díszítik a művelődési házat? - fotók
17:30 Exkluzív: Vona Gábor a hóviharban is segít - fotókkal
17:27 A TMRSZ álláspontja a cafeteria megállapodásáról
17:15 Ép testben ép a nemzet - videó a Jobbik sportkonferenciájáról
17:09 Jobbik TV - Mindenki hozzon minimum 10 kopogtatót!
16:57 Ki hisz még Demszkynek? - Szerinte Mesterházy ártatlan
16:50 A héten 80 lakossági fórummal folytatódik a Jobbik országjárása
16:44 Rózsa-Floresnek kapcsolata volt a CIA-val?
16:37 Télűző Farsangolás Kerecsenden a Sólyomtanyán
16:35 Ágoston Dániel: Egy front, egy terror, két harcmező
16:21 Kishír: Szerdától ismét emelik a benzin árát
16:17 Világhírű magyar freestylefocista: Egy videó az országomért
16:11 Mindent a helyére! Életkép a XIII. kerületből
15:51 Mesterházy óriási öngólt fejelt - "Homokra építettem a váramat"
Hegedűs a háztetőn, avagy mit vesz be a narancsos gyomor? - Még kapható a bar!kád legfrissebb száma
Jobbik TV - Mindenki hozzon minimum 10 kopogtatót!
A héten 80 lakossági fórummal folytatódik a Jobbik országjárása
Mesterházy óriási öngólt fejelt - "Homokra építettem a váramat"
Lenhardt Balázs és Ifj. Hegedűs Loránt ma este hatkor Budakeszin
Tisztelgés a szellemi szabadságharcos előtt - bemutatták a Chrudinák című dokumentumfilmet
















