Samu Tamás Gergő példát mutatott becsületességből
2011, május 11 - 17:19
Bevezető:
Samu Tamás Gergő, a Jobbik országgyűlési képviselője a tegnapi jogerős bírói döntés miatt lemondott mandátumáról. Ez követendő példa lehetne a parlamentben elkávézgató politik
Cikk Front kép - 280x185:
Samu Tamás Gergő, a Jobbik országgyűlési képviselője a tegnapi jogerős bírói döntés miatt lemondott mandátumáról. Ez követendő példa lehetne a parlamentben elkávézgató politikusbűnözőknek.
Tegnap született meg a mindenki által ismert jogerős bírósági ítélet, amely miatt Samu Tamás Gergő úgy döntött, hogy lemond parlamenti mandátumáról. A döntést egyedül hozta meg, amelyről tájékoztatta a párt illetékes testületeit és a frakciót is.

"Mivel a Jobbik a létrejötte óta a rend és az igazság pártján áll, ezért döntöttem úgy, hogy megválok a mandátumomtól. Mindezt annak ellenére tettem, hogy az ítéletet sem én, sem pártom nem tartja igazságosnak. Az az ember ugyanis, aki ellen tüntettem országszerte összességében több százezer társammal együtt, még mindig szabadlábon van, s ott ülhet a parlamentben"- mondta a leköszönő jobbikos képviselő.
Samu Tamás Gergő 2006 óta, a kezdetektől részt vett a nemzeti ellenállásban, a Gyurcsány-ellenes megmozdulásokon, amelyek abban az évben nem szakadtak meg, még akkor sem, ha az akkori parlamenti ellenzék kifarolt ezen megmozdulások mögül és cserbenhagyta ezeket a tüntetéseket, a tüntetők céljait.
Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője elmondta: pártja tudomásul vette Samu Tamás Gergő döntését, természetesen a továbbiakban is kiáll politikusa mellett és továbbra is küzdeni fog az igazságért és az igazságtalanságok ellen. A Jobbik elsősorban azt tartja botrányosnak, hogy miközben az ország legfőbb tönkretevői továbbra is folytathatják politikai ámokfutásukat akár a parlamentben, akár a hatalomban, még most, 2011-ben is olyan embereket ítélnek el, akik fölléptek a Gyurcsány- rezsim ellen. A jobbikos képviselő hangsúlyozta: nem Samu Tamás Gergőnek kellett volna bíróság előtt állnia, hanem Gyurcsány Ferencnek és társainak. Ehhez képest azt láthatjuk, hogy a Fidesz kétharmados kormányzása alatt a fő országrombolók, akik szétlopták és tönkretették az országot az elmúlt években, ugyanolyan biztonságban érezhetik ma magukat a parlamentben, mint saját regnálásuk ideje alatt.
Sajnálatos módon azt is láthatjuk, hogy a második Orbán-kormány ugyanazokat a hibákat követi el, mint elődje: nem a valódi bűnözőkkel szemben jár el, nem a közbiztonság igazi problémáját próbálja orvosolni, ugyanúgy ömlik a közpénz a haveri köröknek külsős megbízási szerződésekkel, a magyar termőföldet, vízvagyont ugyanúgy ki akarják árusítani, mint elődeik, nem a magyar, hanem az uniós- és atlantista érdekek számítanak a jelenlegi kormánynak.
Nem mellesleg aktualitása az ügynek, hogy Pintér Sándor belügyminiszter szerint az Orbán Viktor által vezetett 2007-es kordonbontások ugyanolyan jogszerűtlenek voltak, mint például a más tüntetőkkel szembeni bírósági döntések. Ha Pintér szerint ezek ugyanolyan jogszerűtlen cselekedetek, akkor felmerül a kérdés: ha a kordonbontásért ugyanígy elítélnének képviselőket, akkor például a Fidesznek megmaradna a kétharmada? A válasz egyértelmű: egyszerű többsége sem lenne, sőt, ha mindent jogosan kivizsgálnának a felsoroltak közül, akkor a Jobbikon kívül az országgyűlésben nem sok képviselő maradna- zárta Mirkóczki Ádám a sajtótájékoztatót.
barikad.hu
FRISS HÍREK
- 21:48
12 ezer magyar tántorgott ki Németországba tavaly
- 21:28
Letette az esküt a görög ügyvezető kormányfő
- 21:05
Lakástűz a IX. kerületben
- 20:46
Nem sokat változott a forint árfolyama estére
- 20:20
Megalakult az új francia kormány
- 20:10
Mégis lesz ingatlanadó?
- 20:06
A román kormány megakadályozni készül Nyírő József újratemetését?
- 19:56
Magatartási kódexet kapnak a bevándorlók
- 19:27
Kiemelt jelentőségű a Kossuth tér rekonstrukciója
- 19:24
Bencsik János: Kit bánt a Székely himnusz?
- 18:58
Vona Gábort elsöprő többséggel jelölték újra elnöknek
- 18:32
A Keresztapa – Balog Zoltán csúcsminisztériuma
- 18:10
Nem bűncselekmény áldozata lett a Békéscsabán holtan talált férfi
- 18:03
Pörzse Sándor Londonban
- 17:46
Megkezdődött a Malév-privatizáció parlamenti vizsgálata
- 17:34
Idén is lesz OI-KOR focikupa
- 17:09
A tanárok a Hit Gyülekezete mellett vannak
- 17:09
A bevert kapu esete
- 17:05
Lakossági fórum Szigetszentmiklóson
- 16:33
Feljelentést tett a Horthy-szobor meggyalázása ügyében a Jobbik
- 16:25
Dániel Péter mindenhol akcióban (fotósorozat az antifasiszta hősről)
- 16:14
Tizenhárom év börtön a barátnőjét megölő fiatalnak
- 15:54
Ismét elbukunk egy nagy lehetőséget?
- 15:40
Bankpánik Görögországban?
- 15:32
Nap képe: így működik a kapitalizmus
- 15:32
Vissza kell adni a magyar társdalom büszkeségét!
- 15:25
Már a londoni City is az euróövezet bomlásával számol
- 15:14
Börtön járhat az EU-ellenes felszólalásokért
- 14:56
Rács mögött az idős embereket összeverő banda
- 14:49
Gyurcsány egy erkölcsi hulla!
- 14:46
Századik szülestésnapját ünnepli Tamás Ilonka néni
- 14:15
Irán tüntetést szervez az öböl menti uniós tervek ellen
- 13:52
Nem akar magyar feliratokat a szlovák államvasutak
- 13:40
Mirkóczki Ádám a Gyöngyöspata-jelentésről
- 13:27
Vitézy elmozdítását követeli a Jobbik
- 13:11
Nyilvánosságra hozták Obama vagyoni helyzetét
- 12:55
Átvette hivatalát az új francia miniszterelnök
- 12:37
Kína, Japán és Korea letér a dolláralapról
- 12:23
Svájc diszkriminál. Na és? Gazdag.
- 12:05
Június közepén kezdődik a Hagyó-per Kecskeméten
- 11:56
Görög válság: merénylet egy német uniós hivatalnok ellen
- 11:45
Részeg férfi rongált Csongrád megyében
- 11:23
Növelni akarja a termelésben a nők arányát az Audi
- 11:13
Milliárdos megszorításokra van szükség a gyógyszerár-támogatásban
- 10:51
Szávay Ági is indulhat az olimpián
- 10:31
Tömegesen menekítik ki pénzüket a bankokból a görögök
- 10:07
Nagyot esett a forint
- 09:54
Az ügynökök leleplezése a nemzet érdekét szolgálja
- 09:47
Nemzeti Vágta: dobogós helyre számítanak a székely lovasok
- 09:36
Megkezdődött Hágában Ratko Mladic pere
- 09:18
Európa délről népesült be
- 08:57
Meggyalázták Horthy Miklós frissen felállított szobrát
- 08:47
Már az idén megnyithat a Rác fürdő
- 08:12
Bush is támogatja Mitt Romney elnökjelöltségét
- 08:00
Finisébe ért a legnagyobb adóhivatali vesztegetési ügy
- 07:51
Hollande: gazdasági növekedés nélkül nincs adósságcsökkentés
- 07:44
Törvényt szegett a honvédség a 2006-os tömegoszlatáskor
- 07:32
Őszre lehet IMF-hitel
- 07:20
Egyre több az allergiás
- 21:51
Moszkvában beomlott egy bevásárlóközpont mennyezete
- 21:37
Pokolgép robbant egy kelet-szíriai kőolajvezetéknél
- 21:34
A kormány faluromboló vidékpolitikát folytat
- 21:10
Hátrébb került a magyar egészségügyi rendszer a rangsorban
- 21:08
Szíriában belelőttek egy temetési menetbe
- 21:06
Visszafordult a francia elnök repülőgépe
- 20:40
Tizenegymillió forintos bor
- 20:33
Facebook-fogadóóra Vona Gáborral
- 20:23
Újratemetik Székelyudvarhelyen Nyirő József hamvait
- 20:13
Hamis parfümöket foglaltak le egy román autóbuszban
- 20:03
Rovásírásos tábla Szentesen is
- 20:01
Kegyetlen gyilkosságok és bestiális bűnesetek Jász-Nagykun-Szolnok megyében
- 19:37
Demonstráció a terjedő erőszak ellen Kunhegyesen
- 19:31
Lemondott a plágiummal gyanúsított román oktatási miniszter
- 19:23
Leállította a távfűtést kedden a Főtáv
- 19:21
Lemondott a kezelésről Timosenko





* Pörzse Sándor: Hírek, emberek